
Bizony, a
cel-shaded grafika nem az új Prince of Persia vagy a Borderlands, de
még csak nem is a Team Fortress 2 találmánya, már 2003-ben is volt
ilyen a XIII személyében. Az egy belga képregényen alapuló játék a
viszonylag pozitív sajtóvisszhang ellenére nem lett sikeres, pedig
minden (akkor) elképzelhető platformra megjelent.
A PC-s verzióhoz
2005-ben két különböző fordítás is készült, 2006-ban pedig Xboxra is
jött egy magyarítás. Ezúttal azonban olyan különlegességet dobott össze
EkE kolléga, hogy nincs is hozzá kategória, nem hogy nálunk, de még a
direkt erre szakosodott konzolozz.hu-n se. A Nintendo GameCube-ról van
szó, a világverő Wii kevésbé sikeres elődjéről, amire talán ez az első
fordítás. A konzol az Xbox és a PlayStation 2 riválisa volt, és bár
bukásnak nem nevezhető (22 milliót adtak el belőle), mindkét kihívóval
szemben alulmaradt, főleg a Sony gépe vert rá eladásokban. A hatodik
generációs játékgépek közül egyedül a Sega Dreamcast teljesített
rosszabbul nála.
2010-02-14 00:44
A játék egyébként szuper! Én PC-n játszottam, a single-t nem tudom hányszor végigjátszottam (és fogom is még), annyira hangulatos és lebilincselő, a multit meg közel két évig nyomtam