Aegis Defenders
Aegis Defenders
Írta: Zeuretryn 2021. 02. 06. | 2511

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A legtöbben gondolom ismerjük a Humble Bundle munkásságát, de azt már valószínűleg kevesebben, hogy 2017 óta elindította saját kiadói tevékenységét is.

A Humble játékaira jellemző kísérletezgetés szerencsére továbbra is az egyik legfontosabb feltétel: ilyen az Aegis Defenders is.

2D akció-platformer, és a tower-defense keverésével igyekszik megnyerni minket, plusz egy kevés RPG és logikai beütéssel.


Az Aegis Defenders-ben a romvadászok életébe kukkanthatunk be, amely kezdetben két, de később négy fősre duzzad.

Karaktereink sajátos tulajdonságait kihasználva oldhatunk meg több karakter együttműködését igénylő logikai fejtörőket, amelyek hol a továbbjutást, hol egy-egy felszerelés begyűjtését, vagy fegyverzet aktiválását idézik elő.

A kísérletezgetés elengedhetetlen dolog a játékban - előbb-utóbb kötelezővé is válik majd a sajátos formákban ránk rontó ellenfelek ellen (amelyek egész változatosak).

A játékot akár egy haverunkkal közösen is játszhatjuk, ugyanis helyi két fős osztott játékmódra is van lehetőség.


Külön köszönet a FEARka-nak a telepítőért és az ékezetes betűkért!

Kapcsolódó cikkek/hírek

Ötödik portoláscsomag Hirvadhor 2021. március 4.

Összesen 5 hozzászólás érkezett

ducimarci1222
2021. 02. 10. - 21:01

Köszi szépen!


🦑 🦐 🦞 🦀 🐡 🐠 🐟 🐬 🐳 🐋 🦈

Hirvadhor
Hirvadhor
Senior fordító
2021. 02. 09. - 12:58

Köszi szépen, megy a switchre! :)

Anonymusx
2021. 02. 06. - 14:19

Köszi!

Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2021. 02. 06. - 11:28

Köszönjük! 👍


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

stibaking
2021. 02. 06. - 11:28

Köszönöm szépen a magyarítást!

Aegis Defenders
Fejlesztő:
GUTS Department
Kiadó:
GUTS Department
Megjelenés:
2018. február 8.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Aegis Defenders

Az Aegis Defenders játék teljes fordítása.

| 3.79 MB | 2021. 02. 06. | Zeuretryn
hirdetés
Legújabb letöltések
The Settlers: Rise of an Empire - History Edition
A játékban megtalálhatóak a magyar fájlok, ez egy segédlet az aktiválásukhoz.
| 802 B | 2025. 07. 08. |
Age of Wonders 4
A(z) Age of Wonders 4 játék fordítása. Tartalmazza a Giant Kings kiegészítő fordítását is.
| 6.4 MB | 2025. 07. 06. | ElCid, Frank Robin, NightVison
Bramble: The Mountain King
A Bramble: The Mountain King című játék fordítása, ami Steam, Epic Games Store és PC Game Pass kompatibilis.
| 7.35 MB | 2025. 07. 06. | RicoKwothe
BloodRayne 2: Terminal Cut
A(z) BloodRayne 2: Terminal Cut játék fordítása.
| 15.48 MB | 2025. 07. 05. | lostprophet, noname06, Magyar Játékfordítók
Dying Light
Kompatibilis verziók:Dying Light: Essentials Edition;,Dying Light: Definitive 10th Anniversary Edition;,Dying Light: The Following – Enhanced Edition (1.52 GOG verzió)Dying Light:...
| 373.1 MB | 2025. 07. 05. | Firefly20, gyurmi91, zotya0330
The House of Da Vinci
A The House of da Vinci című játék teljes fordítása.
| 4.26 MB | 2025. 07. 05. | Pityu Mester
The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered
A(z) The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered játék fordítása.
| 24.97 MB | 2025. 07. 03. | Brenda, FEARka, Vik_MorroHun, warg, A MorroHUN Team fordításának felhasználásával.
Epistory - Typing Chronicles
Az Epistory: Typing Chronicles játék teljes fordítása. Kompatibilis az Epic-es verzióval is.
| 3.68 MB | 2025. 07. 01. | Zeuretryn
Karma: The Dark World
KARMA: The Dark World teljes magyarítása!​Hibajelentés és támogatás: https://discord.com/invite/6MWQdKacRF
| 5.36 MB | 2025. 06. 30. | Arzeen, NightVison, Ssource
Little Nightmares II
A Little Nightmares II játék fordítása
| 4.11 MB | 2025. 06. 30. | RicoKwothe
Legfrissebb fórum bejegyzések
És nem tervezi valaki?
Kinopio | 2025.07.08. - 20:06
Csak megerősíteni tudom ami Munyos-tol elhangzott, bármikor is készül el örülni fogunk neki nagyon, most steamen a nyári vásár alkalmával be is húztam annak reményében, ha esetleg egyszer elkészül, akkor rögvest bele is vethessem majd magam, remélhetőleg akadnak majd önkéntesek ehhez a hatalmas projekthez, mert az elhangzottak alapján, ha van...
KekszAtya | 2025.07.07. - 20:33
Igen csak nevetséges hogyha elolvastad azt a gigatesztet magyarra fordítva.
Doom 4 | 2025.07.07. - 14:29
Elment.
Doom 4 | 2025.07.07. - 14:27
Absz nem vészes az 5050 a B580hoz mérten (árban ez van hozzá legközelebb) Teljesen vállaható..Közben palit rtx 5070 231K (kuponnal 217K lenne) de bármerre nézek róla neten írást coil wine feszt :(
Crytek | 2025.07.07. - 08:51
Végül sikerült orvosolnom a problémát.Valószínűleg a vírusirtóm blokkolta a magyarító exe beépülését, mivel az eredeti fájlok nem lettek általa módosítva a futtatás után.Megoldás menete: Letöltöttem másik PC-re a játékot és a magyarító exe-t. Ott működött korrekten, így a magyarított fájlokat onnan áttettem a saját gépemre és így már nálam is...
mawer | 2025.07.06. - 20:16