Annak idején volt egy kissrác, aki ült a Wartburg hátsó ülésén, és fülig érõen mosolygott. Nem csak azért, mert a család bécsi kirándulása (és az azt megelõzõ keletnémet nyaralása) nagyon jól sikerült, hanem azért is, mert a négy éves öccse feneke alatt egy Mitsubishi videomagnó feküdt békésen dobozában. És ez bizony nagyon nagy dolog volt. Maga a technikai csoda. Ugyanez a kissrác, immár felnõtt fejjel, kezébe vette a két dvd korongon terpeszkedõ számítógépes játékot, eltökélt szándékkal, hogy leteszteli annak tartalmát, különös figyelmet fordítva a honosított bitekre.

A játék egy remek TPS. Tömény akció. Belassuló jelenetek. Látványos pisztolyharc. Patthelyzet szimuláció. Repülõ galambok. Rombolható környezet. Igen, ez mind John Woo. Ezúttal azonban nem egy film rendezõi székében találjuk, hanem egy (legyünk õszinték) Max Payne klón dobozának címlapján, sõt magában a játéknak a nevében is.

De térjünk vissza a kissrácra, aki csodálkozó szemekkel nézi a mozgóképet, válogatás nélkül, minõséggel nem törõdve, egyszerûen lenyûgözve a kor otthoni mozi élményétõl. Ekkoriban hatalmas sikernek örvendtek az ázsiai filmek, amelyek lehetetlen helyzeteket, fizikai törvényeket meghazudtoló tetteket vonultattak fel a mozgó képsorokon, és mégis csorgó nyállal ült az egész család a televízió készülék elõtt. Ma már nem így lenne, de akkoriban mindegy mi volt, mindenki nézte. Persze kiemelkedõ alkotások akkor is megfordultak a képernyõn, de ekkor még azt sem tudtuk mit nézünk. Az azóta idehaza is kultikussá vált akciófilm rendezõ filmjeit is ekkor láttuk elõször, így a másolt VHS-en nézte mindenki Tequila felügyelõ harcát a Hard Boiled címû filmben. Aztán 2007 õszén megjelent a folytatás, immár nem film formájában, hanem egy interaktív gyiloklátvány képében: ez a Straglehold.

A játék, amely mindenben követi elõdjét. Még a honosítás tekintetében is.

A filmet annakidején a kissrác, ahogy minden más filmet, magyar alámondással látta. Ez annyit tett, hogy az országban, aki tudott valamilyen nyelven, és volt egy felesleges mikrofonja otthon, az a futó filmre, amikor a szereplõk megszólaltak, rámondta az elhangzott szöveg magyar fordítását. Aki hallott már szinkrontolmácsot, az nagyon könnyen el tudja képzelni milyen lehetett egy ilyen film. Hallod az eredeti angol (bár akkoriban inkább még német) hangon a színészeket, és közben valaki magyarul is megpróbálja követni az eseményeket. A minõségi alámondók nem szinkron módon tették a dolgukat, hanem elõre lefordították a film szövegkönyvét, és már azt olvasták fel a másolt videokazettára.
A játék ugyanezt a megoldást alkalmazza. A szép számú átvezetõ jelentek során a karakterek szép angol kiejtését ugyan halljuk, de egy bársonyos magyar férfihang plusz adudió sávként még felkerült a mozgóképre. Tökéletesen hozza a korai kilencvenes évek másolt kazettáinak hangalámondásos hangulatát, persze azok profibb változatát.

A bennem lakó kissrác ezt egyfajta pozitív nosztalgikus érzéssel fogadta, de nem vagyok benne biztos, hogy ez nem csak abból fakad, hogy túl vagyok a harmadik ikszen, így átéltem azt az idõszakot, amikor ez mindennapos volt, és fülig érõ vigyorral örültünk annak, hogy tudtuk, ki miért kit lõ agyon. A mai fiatalok számára azonban szerintem ez inkább negatívan hat. Amikor hatalmas rajongótáborral bír a minden eredeti szinkronnal nézek mánia, ez bizony nagyon negatívan üt vissza. Miért nem lehetett rendesen leszinkronizálni? Tudom, az sokba került volna. De akkor miért nem lett egyszerûen feliratozva? Hiszen a szövegkönyvet le kellett fordítani. Tudom, olcsóbban és gyorsabban megoldható, hogy valaki egyszerûen felmondja a szöveget a futó film alá, de nem került volna többe és idõben is csak egy picivel kellett volna nagyobb ráfordítást szánni a pontos idõzítésekre, a jelenetekbe égetett feliratokra.

Persze, aki képes túltenni magát az alkalmazott módszeren, akkor egy jó fordítást kap. A történet teljesen érthetõ, követhetõ, izgalmas. A történtek tökéletes megértéshez persze nem árt elolvasni a kézikönyvet sem, ami jól fordított, igazán csak egy gépelési hibát tartalmaz. A játék közbeni feliratok alacsony száma miatt azokról nem sok szót érdemes ejteni, a játékfejlesztõk által gyermetegen elnevezett játékelem nevek (Tequila-bomba, stb.) pedig már angolul is idiótán hangzanak, ezek tükörfordításával nem bántanám a készítõket.

Összességében tehát, ha képesek vagyunk nosztalgikus hangulatba ringatva magunkat játszani, akkor nem lesz zavaró a szinkron (?) megoldás, de mindenki másnak bántani fogja a fülét. A történet ettõl persze még élvezhetõ lesz, és a rengeteg erõszakos jelenet ellenére, de éppen ezért csak észben 18 fölött ajánlott egy kellemes hétvégét tölteni vele, fõleg így magyarul.