Doom 3

Doom 3

Írta: Ordel

| 515

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A fordítók egykori szívfájdalma, miszerint Carmack papa "véletlenül" kifelejtette örök klasszikus FPS-ének 3. részébõl a feliratozást, végre valahára megoldásra került a The DOOM3[CC] Team munkásságának köszönhetõen.

Ellenben a kicsi, ám annál hasznosabb kiegészítésbõl - minõ meglepetés - valahogy kifelejtették anyanyelvünket az 5 másik mellõl, így ennek orvoslása egy szorgalmas honfitársunkra várt. E nemesnek tekinthetõ feladatot, Bubu[HUN] becses névre hallgató kollégánk vállalta be, melynek már meg is érkezett letölthetõ anyagként a gyümölcse.

A fordítás nem tartalmazza a már fentebb említett feliratozó modot, ám semmi pánik, Bubu[HUN] volt oly rendes, és a mindenre kiterjedõ telepítési útmutató mellett, még a hõn áhított linket is belecsempészte magyarítása "olvassel" fáj... állományába (RaveAir kedvéért :), aminek megtekintése, így mindenki számára kötelezõ, nyilván. ;)

Többek között az is innen tudható meg, hogy sajnos a fordítás még(?) nem teljes, a hangeffektekre már nem érzett magában kellõ affinitást a fordító, valamint, hogy a régebben elkészült Doom 3 magyarítással gond nélkül mûködik munkája.

Letöltésért fáradjatok - ugyancsak meglepõ módon - a Letöltések szekciónkba!
Összesen 47 hozzászólás érkezett
Zozo 93
2009. 04. 21. - 20:39

Megvan a megoldás!

Töltsétek le a felirat modot és mindent csináljatok úgy ahogy a read me ben le van írva!

Utána töltsétek le ezt a programot és telepítsétek oda ahova a játékot telepítettétek!Ezután már nem fog cd kulcsot kérni.A játékban a beállítások/játék menüpont alatt kell a feliratokat bekapcsolni.

http://addat.hu/1469af8a/DOOM.3.V1.3.ENG.TNT.NOCD.ZIP.html

 

BubuHUN
2007. 08. 14. - 17:04
amit még kipróbálhattok, hogy a mod mûxik-e egyáltalán (a magyarításom nélkül). rakjátok fel a mod utasításai szerint, és start.
BubuHUN
2007. 08. 14. - 17:02
hehhe kösz. menj bele a csomagolt állományon  belül a hungarian mappába, és (szinte) akármelyik fájlt nyisd meg Total Commander F3-mal. ott elolvashatod a feliratokat
motaro
2007. 08. 13. - 22:01
vagy próbálkozott de nem sikerült
motaro
2007. 08. 13. - 22:01
lehet hogy kamu a magyarítás
motaro
2007. 08. 13. - 21:57

Húú dejó!

Nálam sem mûködik!

cd kulcsot kér

szerintem hababa-nál és urguru-nál sem mûködik csak jó érzés nekik azt írni!

hababa
2007. 08. 06. - 21:24
Nekem is.
Urguru
2007. 08. 05. - 19:16
Nem tudom mi ez a cd kulcs mizéria, nekem símán megy a leírtak szerint Smiley thx
Gerginho
2007. 08. 03. - 20:04

Bubu szerintem rakd ujra a doomot és csinálj meg mindent úgy ahogy leírtál.És akkor lehet neked is kér egy cd kulcsot Smiley.Vagy lehet hogy fixed exe kéne hozzá.Mert nekem is a cd kulcs a problem.De mondom én nem naon értek a gamek technikai részéhez Smiley de mondjuk már említettem Smiley

BubuHUN
2007. 08. 03. - 16:32
A mod szerintem nem indul el az 1.3.1-es peccsel. dll-es hibaüzenetre lehet számítani. De nem próbáltam.
Gerginho
2007. 08. 01. - 21:06

hello.Nem lehet hogy azért nem megy mert nem v1.3.0-s patch kell hanem v1.3.1? Ha hülyeséget írok akkor bocs Smiley még nemnaon vágom az ien témákat Smiley

D!miTrY
2007. 08. 01. - 07:21
XP-m van!Sztem pedig a cd kulcsot azért kérheti,mert 1.3as a doom!Már megpróbáltam mindent amit lehetett,újra telepítettem a doom-ot,6x legalább Smiley meg isten tudja már h miket csináltam vele.de mostmár mind1,ha nem jó akkor nem jóSmiley pedig szívesen végig toltam volna 20x is Smiley
BubuHUN
2007. 07. 31. - 17:38

D!miTrY: ez a wrong dll-es hiba szerintem amiatt van, hogy nem 1.3-as verzójú a Doom-od. Vagy esetleg Vista inkompatibilitás? ezt nem tudom, Vistával sose próbáltam, nem is tudok róla semmit, hogy okoz-e gondot.

A CD kulcsos gondra nem tudk mit mondani. 

D!miTrY
2007. 07. 31. - 16:10

benne van a file-ba amit leszedsz!Olvassel.txt néven.

Én már kb 6x megcsináltam,és nem jó,kilép -.-" Most meg már a cd kulcsot is kéri,bármit írok be,nem jó

D!miTrY
2007. 07. 31. - 16:08

benne van a file-ba amit leszedsz!Olvassel.txt néven.

Én már kb 6x megcsináltam,és nem jó,kilép -.-" Most meg már a cd kulcsot is kéri,bármit írok be,nem jó

NOrbi576
2007. 07. 31. - 15:54
Vki leírná pontosan hogy mit kell  csinálni hogy mûködjön(nem eredeti)
D!miTrY
2007. 07. 31. - 15:42

Szevasztok!Vki tudna segíteni?Mindent megtettem ami kell ahoz h mûködjön a feliratozás!Viszont amikor a játékba aktiválni akarom a modot,akkor kilép,bejön egy kék ablak és a tetején piros színbe ott villog h "wrong game DLL API version".Nem tudom h mit tegyek,újra telepítettem 2x!Ha nem rakom be a modot,akkor minden ok,de hogy aktiválnám,kilép!

Valaki lécci help Smiley

Russelhoff
2007. 07. 28. - 10:44

Nah szóval mi a szent fazékot csináljak?Kéri a kódot,a game nem eredeti de eddig nem kérte de mikor felteszem a mododt akkor egybõl kéri.Adjatok vmi segítséget mert nagyon akarok jáccani a dommal feliratosan!Thx

 

hababa
2007. 07. 28. - 03:21
ha kéri a kódot a kieg a t7lb-s kódot kell használni és azzal menni fog a dolog, mind a 2 helyre azt kell írni
predatormz
2007. 07. 27. - 18:21

Kedves emberek! Saját tapasztalatok alapján....

Nekem nem eredeti a játék...Smiley És nekem egyik kiegészítõ sem mûködik, pontosabban a kiegészítõ lemez...mert kéri a kódot...De megnézem, hogy a modnál mi lenne...ha felraknám... 

RavenX
2007. 07. 27. - 16:30
Nekem eredeti, de nem fogadja el a játék telepítõkódját. Lehet, hogy a mod-nak van valamilyen kódja, nem?
Asary
2007. 07. 27. - 11:14
Na, ez egy jó cucc lesz. Smiley
ricsa
2007. 07. 26. - 20:10

igen

de hellgato inkább a saját fordításán ügyködjön már húzzák õk is és semmit nem mondanak róla majd az is úgy jár mint a call of Chu.

mellesleg a gém sajna warezSmiley 

 

hababa
2007. 07. 26. - 18:56
2 nappal ezelõtt még eredeti volt...
ricsa
2007. 07. 26. - 18:10
lehet hogy ténleg az a baj hogy nem eredeti a gém?
ricsa
2007. 07. 26. - 18:09

nem akkor újra indul a játék kiírja hogy tölti a menüt és az után kéri

jó lenne ha tudnátok segíteni 

hababa
2007. 07. 26. - 17:56
Tehát kiválasztod a mod-ok közül a Doom 3 CC-t, aztán egybõl kéri is a kulcsot?
ricsa
2007. 07. 26. - 17:37
simán mûködik a játék de amikor aktiválom a felirat modot akkor kezdi el kérni a cd kulcsot
hababa
2007. 07. 26. - 16:50
Életembe nem hallottam még ilyesfajta problémáról. Smiley
ricsa
2007. 07. 26. - 15:25
és az én problémámra vajon van megoldás?
hababa
2007. 07. 26. - 14:38
Bubu[HUN] megengedte, hogy a szinkronhoz felhasználjam a fordítását, ezáltal az én és az õ Doom 3 CC fordítását összevetve egy még jobb fordítást sikerült elérnem. További info a hababa.hu weboldalon.
hababa
2007. 07. 26. - 14:36
Bubu[HUN] megengedte, hogy a szinkronhoz felhasználjam a fordítását, ezáltal az én és az õ Doom 3 CC fordítását összevetve egy még jobb fordítást sikerült elérnem. További info a hababa.hu weboldalon.
predatormz
2007. 07. 25. - 14:41

ok! Andy! Tuti bennem van a hiba... de nem tudom mi az a power strip....Smiley De 1 perc és rákeresek a neten... Na utánna néztem! Nagyjából sejtem, hogy mi lehet! de nekem eddig egy integrált 6100 GeForceam van...SmileySmiley

De ezt a videkártyabeállítást megnézem már magamnak! kösz az ötletet.... 

Andy
Andy
Senior fordító
2007. 07. 25. - 13:13
Esetleg windows->megjelenítés tulajdonságai->Beállítások->Speckó -> és a videókarid beállításainál, ha újabb(4 éven belüli Smiley) drivered van. Vagy PowerStrip.. Smiley
predatormz
2007. 07. 25. - 08:06

Minigun! Köszi! Ez sem rossz ötlet! Már a játékon belül is fent van maxon! Plussz még a monitoron is feltoltam! Így már 1 fokkal jobb! Smiley Smiley De annyit ér akár hallottnak a csók, de azért köszönöm mindenkinek a segítségét! Smiley Szívesen várom az ötletek továbbra is...Smiley Nekem sem "jogtiszta" a doom....

Szerintetek érdemes lenne letöltenem a felirat modotSmiley 

Minigun
2007. 07. 24. - 20:20
predatormz, szerintem lehet, hogy a monitoron is fejjebb tudnád rakni a  fényerõt... Gondolom a játékon belül már maxra raktad.
Lechoo Edy
2007. 07. 24. - 20:19
Na letöltöm és meglátjuk, hogy mi lessz
predatormz
2007. 07. 24. - 18:57

Köszi Azagtoth!

 Hát igen! Én is letöltöttem azt a modot...Smiley Amikor lámpa nekem is van! de cseszett kevés, fõleg ha nappal jáccom, semmit sem látok! Smiley Na de hát ha csalás, akkor nincs mit tenni...Szenvedni kell...Smiley 

Akkor legyen 8500 Gt!! Köszönöm a válaszod...Smiley

csácsá 

ricsa
2007. 07. 24. - 18:24
elindul de ha a felirat modot betöltöm akkor már kéri azt a kulcsot
ricsa
2007. 07. 24. - 17:58
pedig képzeld eredetiSmiley
Azagtoth
2007. 07. 24. - 17:12

Szeva Predatormz!

Léteznek modok, többek között olyan, amely az alapfegyverekhez lámpát csatol, amely folyamatosan világít, ezt bármelyik Doom 3-val fogalkozó oldalról letöltheted. Szerintem ettõl több világosság már csalás...

Annak idején én 128 MB-os 9800 Pro-val játszottam végig 1024-ben és 2x élsimitással, minden effekt, árnyék bekapcsolva, s meg se röccent. Igazságszerint a mai 20E forint körüli kártyák bármelyikének nem okozhat gondot ez a progi még, szép látvánnyal sem...

(Mondjuk én a 8500GT-re szavaznék inkábbSmiley

predatormz
2007. 07. 24. - 15:48

Sziasztok! Kedves Doom 3 rajongók...Smiley Kérdésem lenne! Nem létezik ehhez 1 progi amivel nagyobb fényerõt kölcsönözhetnék neki...?

2. Milyen videokártyát ajánlottok hozzá? adok 2 tippet

 ASUS EAX1600PRO TD 512MB Silent PCI-E

vagy

ASUS EN8500GT SILENT/HTD/256M PCIe

ti melyiket vennétek meg...? kb egy árba van...

Várom a válaszokat!

Ja és még valami lenne, de azt inkább privárban intézném el... ha nem gond... 

predatormz
2007. 07. 24. - 15:48

Sziasztok! Kedves Doom 3 rajongók...Smiley Kérdésem lenne! Nem létezik ehhez 1 progi amivel nagyobb fényerõt kölcsönözhetnék neki...?

2. Milyen videokártyát ajánlottok hozzá? adok 2 tippet

 ASUS EAX1600PRO TD 512MB Silent PCI-E

vagy

ASUS EN8500GT SILENT/HTD/256M PCIe

ti melyiket vennétek meg...? kb egy árba van...

Várom a válaszokat!

Ja és még valami lenne, de azt inkább privárban intézném el... ha nem gond... 

hallgato
2007. 07. 24. - 15:33
Gondolom mivel nem eredeti a játékod.Smiley
ricsa
2007. 07. 24. - 14:58

sziasztok nekem kér egy CD kulcsot de nem fogadja el azt amivel a gémet felraktam segítsetek plííz

 

elõre is köszönöm 

RavenX
2007. 07. 24. - 14:48
Gratula. Pont msot terveztem a Doom újrakezdsét, így jobb lesz. Már csak a szinkron kell és ...Smiley
Minigun
2007. 07. 24. - 14:02
Gratula... bár ez inkább technikai bravúr! Smiley
hirdetés
Legújabb letöltések
Kingdom Two Crowns
A(z) Kingdom Two Crowns játék fordítása, ami mindegyik DLC-t tartalmazza. Dead Lands Norse Lands Lost Island Call of Olympus
| 10.55 MB | 2026. 10. 13. | The_Reaper_CooL
Lacuna
A(z) Lacuna játék fordítása. (Switch verzió)
| 54.46 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
Putt-Putt Saves the Zoo
A Putt Putt Saves the Zoo játék fordítása. (Switch verzió)
| 53.37 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
The Excavation of Hob's Barrow
A(z) The Excavation of Hob's Barrow játék fordítása
| 9.48 MB | 2026. 10. 13. | hamarfa
Graveyard Keeper
A(z) Graveyard Keeper játék fordítása, tartalmazza a DLC fordításait is.
| 391.13 KB | 2026. 10. 11. | The_Reaper_CooL
The Rise of the Golden Idol
Az alapjáték és az első három kiegészítő fordítása, Windows és Linux telepítővel.
| 4.49 MB | 2026. 10. 09. | mmatyas
Big Walk
A(z) Big Walk játék fordítása.
| 287.00 KB | 2026. 10. 06. | The_Reaper_CooL
The Legend of Crystal Valley
A(z) The Legend of Crystal Valley játék fordítása.
| 7.55 MB | 2026. 10. 06. | Hayako
Peak
A(z) PEAK játék fordítása.
| 12.01 MB | 2026. 10. 01. | The_Reaper_CooL
Rogue Trooper: Redux
A(z) Rogue Trooper: Redux játék fordítása.
| 2.81 MB | 2026. 10. 01. | Ateszkoma, Lajti, VéGeri
Legfrissebb fórum bejegyzések
Verzioszam stimmel, mappa stimmel (remelem, az nem gond, hogy nem a C meghajtora tettem).
miskolcatesz2 | 2026. 10. 12. - 08:40
Szuper hírek! Bizakodó vagyok hogy ez karácsonyra tényleg kézhezkapjuk, és az ünnepeket BG3-al tölthetjük, kedves anyanyelvünkön :) Köszönjük.
De4dKn!ght | 2026. 10. 12. - 01:17
Következzen egy "félidei" helyzetjelentés a Kardparti Kézművesek háza tájáról...1.,Noha még van egy kevés ránk váró fordítandó, azonban hamarosan elkezdődik a már kész fordítások lektorációja, amihez sikerült szinte teljesen ráncba szedni a szószedetünket.2.,Azzal párhuzamosan - ha minden jól megy, - belevágunk a belsős tesztelésbe is, hogy lássuk, maradtak-e angolul maradt kifejezések...
smithmarci | 2026. 10. 11. - 15:59
Biztos, hogy megfelelő mappába szeretnéd telepíteni, mert telepítők esetében ha rossz mappát adsz meg nem fogod tudni telepíteni, meg persze a játékverzió egyezés is fontos követelmény.
Cyrus | 2026. 10. 11. - 10:55
Feltehetőleg az legendary kiadásban lehetnek új tartalmak ami az alap játék fordításában nincsenek benne(értelemszerűen), ilyenkor frissítésre szorulna a fordítás, ebben az esetben ezt jelezned kellene a fordítóknak, esetedben a konzol port készítőnek.
Cyrus | 2026. 10. 11. - 10:54
Hali! A kesz Deponia magyaritas nem mukodik steames verzioval! Azt irja: Az altalad telepitett mappaba nem telepitheto a Deponia 1. jatek magyaritasa, mert alapveto elemek hianyoznak!
miskolcatesz2 | 2026. 10. 04. - 15:30