Magyarítások Portál Bajnokság 2009

Magyarítások Portál Bajnokság 2009

Írta: RaveAir

| 328

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Tegnap beszélgettem az ügyeletes "Keresztvízhûtéses Bakelitkasza"-mester Dusilovaggal, hogy talán idén is indíthatnánk Magyarítások Portál Bajnokságot. Anno egész jól sikerült a FIFA játékból megszervezett focis küzdelemsorozat, ezért talán most is jól jöhetünk ki a dologból... és talán ti is, mert lehet, hogy jutalmat is kap majd a gyõztes. Bár még nem tudjuk, hogy mit, és ez nagyban függhet attól, hogy milyen ajándékokat ajánlhatnak fel partnereink. Így megúszhatjátok azt is, hogy egy Panyi dalaival megtömött válogatáslemezt kapjatok, vagy Druzsba híres vörösfedelû, mindig elõvehetõ, tanítócélzattal íródott monológkötetét...

Azonban szeretnénk kérni a segítségeteket. Még nem teljesen alakult ki, hogy milyen játékban vagy játékokban indítsunk versenygéseket. Mivel online akarjuk az egészet megszervezni, ezért olyan játékok jöhetnek csak szóba, amiket interneten keresztül tudnak a felek egymással lebonyolítani.

Akiknek vannak ötletei, azok ne tartsák magukban, és írják le, hogy szerintük milyen játékok jöjjenek számításba. Lehet sportjáték, lövöldözõs, ügyességi, vagy bármi... Az sem kikötés, hogy csak egyszemélyes vagy csapatküzdelem legyen. A késõbbiekben aztán a komolyabb és esélyesebb versenyzõket beletesszük egy szavazásba, és felmérjük az igényeket is.

Szóval jöhet az ötletvihar!

Összesen 95 hozzászólás érkezett
Anakin12
2009. 06. 22. - 19:11

Hi all !

 Company of Heroes Smiley CoD 5 ne Smiley

Darktitan
2009. 06. 22. - 09:26
ill netán Smiley
Darktitan
2009. 06. 22. - 09:25
UT3 vagy netén egy kis COD5 Smiley
robotzsaruk
2009. 06. 21. - 12:17
Gears of War
Geryy
2009. 06. 21. - 08:42
estleg egy Flat Out 2 Smiley
gezaaa
2009. 06. 20. - 20:10
tudnám javasolni az Unreal Tournament3-at.a CoD különbözõ részeivel már régóta nyomultok.változtassatok egy kicsit.
Khaosz
2009. 06. 20. - 12:08
FIFA vagy egy jó kis Call of Duty?
Killer17
2009. 06. 20. - 05:22
Én a fifa mellett teszem le a voksomSmiley
Planet
2009. 06. 17. - 20:52
swat 4 esetleg ha úgy gondoljátokSmiley
Krisi
2009. 06. 17. - 08:16
a CnC3-at én is támogatom hamachin Smiley
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2009. 06. 16. - 12:43

Úgy tûnik, hogy körvonalazódnak a bajnokságban szereplõ játékok. A csapaton belül most már csak a lebonyolításokról kell egy picit agyalni, és akkor hamarosan ki fogjuk hírezni, hogy mikre esett a választás.

Egyelõre többet nem árulnék el, de nagyjából mindenki sejti, hogy mire számíthat.


Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Geryy
2009. 06. 16. - 10:26
Cod4, Fifa 09, Grid
benceray
2009. 06. 15. - 23:06
fear combat  Smiley
Gargantua
2009. 06. 15. - 18:01
Hello!
Cod4-et javaslomSmiley
billchr
2009. 06. 15. - 09:38
Warcraft 3, CoD4, CS, Quake Arena, Jedi Academy, FIFA09, na meg az élõ focit is támogatom... Smiley
sdf13
2009. 06. 15. - 09:15
Metin 2
soma15
2009. 06. 15. - 08:27

Hú mennyi quakelive-os van itt fenn, bezzeg ha játszom alig találkozok magyarral. Én is ezt tartom a legjobb ötletnek. Hajrá Quakelive!

 

www.quakelive.com

Fuxika
2009. 06. 15. - 01:01
élõ gyorsulást azt adom, csak a benzin árán veszek vagy két játékot Smiley
KZ009
2009. 06. 14. - 21:05
Ha lehet verdás is akkor FLATOUT 2 FOREVER!! Én erre zavaznék. Egyszerre 8 emberrel lehetne lebonyolitani verseny, stunt, vagy derbi kategoriában...
Gatyamatyi
2009. 06. 14. - 19:02
mit szólnátok élõ igazi hattrickhez? Mindannyian veszünk egy focicsapatot és hajrá... magyarítások bajnokság Smiley Kezdem is gyûjteni a pénzt, már van 5Ft-om...
Colo
2009. 06. 14. - 14:44
Larton, itt az msn-em: ckz_colo[kukac]hotmail.com , elõre is köszi.Smiley
Dusiii
2009. 06. 14. - 14:13
tényleg! Ez atom ötlet!
Darth Skywalker
2009. 06. 14. - 13:54

asse rossz 5let Smiley

PAINTBALL Smiley

Ronaldo001
2009. 06. 14. - 11:49
és élõ igazi Cod4-hez mit szóltok?? Smiley
Darth Skywalker
2009. 06. 14. - 11:40

nálam is van 1-2 eredeti amit felajánlhatok Smiley

 Igazi elõ foci ? na ugyan má Dusi Smiley

aMugy igazi elõ gyorsulásba kocsikkal benne vagyok Smiley 

Dusiii
2009. 06. 14. - 10:26
látom nagy sikere van az ötletemnek Smiley
Bagesz
2009. 06. 14. - 10:25

Szerintem Counter Strike Source,vagy CS 1.6.

Esetleg COD2. Smiley

larton
2009. 06. 14. - 04:58

Egyébként lehet tökéletesen mert mi is toljuk sapanokkal:P

 

larton
2009. 06. 14. - 04:52
Colo ad meg az msn ed elmagyarázomSmiley Peace:P
painkiller4
2009. 06. 13. - 21:32
+1 szavazat a warcraft3:tft-re    és a SW battlefront 2
darth_olaj
2009. 06. 13. - 19:40
Quake LIVE-hoz mit szóltokSmiley??
Dusiii
2009. 06. 13. - 18:31
Emberek most komolyan mondom: ÉLÕ IGAZI focihoz mit szólnátok?
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2009. 06. 13. - 17:55
Nyereményre nekünk is van raktáron egy két játékSmiley

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Colo
2009. 06. 13. - 17:32

Egy cod2-be benne lennékSmiley

Off: larton megtudod nekem mondani, hogy c&c tib wars-al lehet-e hamachi-n játszani, és ha igen akkor hogyan?Smiley 

Darth Skywalker
2009. 06. 13. - 12:34
Crysis vagy Crysis WarsSmiley
Darth Skywalker
2009. 06. 13. - 12:20
a Grid jó... én arra szavaznék csakhogy sztem billentyûzeten játszhatatlan... xbox360-on joystickal jo sztem csak. az UT3 meg szintén jó 5let Smiley
s_marcell
2009. 06. 13. - 11:50
Szerintem a cod4 nagyon jó lenne
larton
2009. 06. 13. - 11:19
Srácok ha igazi komoly versengést akartok, ajánlani tudom a Grid et, mert irta RaveAir hogy online játékok jöhetnek szoba és a Grid(autoverseny) hez nem kell semi pöcre megy neten mindenkinekSmiley Akkor tom ajánlani a Unreal Tournament 3 mat amin Hamachival tökéletes bajnokságot lehet rendezni! Vagy esetleg stratégiában a c&c:3 mal szintén hamachin tökéletesen megy lan ban neten keresztülSmiley Vagy esetleg a ma is még best Warcraft 3 tft, kani,hu segitségével szintén non komoly kis bajnokságokat lehet rendezni, ha kell segitség, Hamachi. vagy barmeik játék, irjatokSmiley Tiszteletem allSmiley
larton
2009. 06. 13. - 11:17
Srácok ha igazi komoly versengést akartok, ajánlani tudom a Grid et, mert irta RaveAir hogy online játékok jöhetnek szoba és a Grid(autoverseny) hez nem kell semi pöcre megy neten mindenkinekSmiley Akkor tom ajánlani a Unreal Tournament 3 mat amin Hamachival tökéletes bajnokságot lehet rendezni! Vagy esetleg stratégiában a c&c:3 mal szintén hamachin tökéletesen megy lan ban neten keresztülSmiley Vagy esetleg a ma is még best Warcraft 3 tft, kani,hu segitségével szintén non komoly kis bajnokságokat lehet rendezni, ha kell segitség, Hamachi. vagy barmeik játék, irjatokSmiley Tiszteletem allSmiley
billchr
2009. 06. 13. - 08:20
Én nyereménynek  fel tudok ajánlani egy Age of Empires Gold Edition-t...
Anakin12
2009. 06. 12. - 18:39
Bocs még nem írtam oda a
Medal Of Honor Breaktroug Smiley Na az is jó game fõleg hogy van benne ruszki mapp Smiley
Anakin12
2009. 06. 12. - 18:38

Hellosztok!

 Age Of Empires 3 al is lehetne
 Red Orchestra Ostfront 41-45
CoD2 vagy 4
Sillent Hunter 4 Wolves Of Pacific (lehet elírtam a nevét sorry all Smiley )
Medieval Total War 2 ez egy imádott kedvenc játékom ! Ha ez lenne akkor annyik vagytok mint a nem tom mi Smiley

A Quake Live t még nem próbáltam Smiley Ez biztos ingyenes Smiley?? Smiley
Lord Of The Rings Battle Of The Middle Earth 2 Smiley
Army Men RTS xD

Minigun
2009. 06. 12. - 18:23
ET:QW demójával is lehetne, anno nyomultam vele, tök jó kis játék. Smiley
Gatyamatyi
2009. 06. 12. - 14:42

+1 a cod2-re Smiley

 

Andy
Andy
Senior fordító
2009. 06. 12. - 14:30

+1 szavazat a warcraft3:tft-re Smiley

 

Darth Skywalker
2009. 06. 12. - 10:55
ja, és a CoD 5-ben a Nazi Zombies az nagyon eredeti SmileySmiley
Darth Skywalker
2009. 06. 12. - 10:53
nos, a Quake Live az jó 5let, én támogatom továbbá a ET: Quake Wars, Battlefield 2142, SW: Battlefront 1-2, wagy GRAW, MoHA, meg a CoD-ot is Smiley van mibõl választani no Smiley
Skyer
2009. 06. 11. - 21:53
Én a cod2-re esetleg a cod4-re szavazok Smiley
Arnika
2009. 06. 11. - 20:43
szerintem a jedi knight 2 és az academy nagyon jó lenne.ezekben nagyon jó vagyok.
kkowika3
2009. 06. 11. - 20:27

Itt elsõsorban, az a kérdés, hogy milyen hosszúra tervezik magát a bajnokságot, mert az alapján lehet megszervezni, hogy milyen játékkal játszunk.

Gondolom a fél óra majd kiesel szituációnak senki sem  örülne.

Támogatom a FIFA-t ha már egyszer Konfederációs Kupa lesz.

newhewkas
2009. 06. 11. - 18:50

Ja és lehetne Halo-ban is mivel az az egyetlen játék szerintem amivel ithonról a gépemet is tudom szerverként használni álltalában csak 4 játékost bír el der ha jó a net kapcsolat akár 6-ot isSmiley (monjuk az is igaz hogy nem szervergépnek vettem)

Smiley

Husimoto
2009. 06. 11. - 17:35

Ahogy már Bolti is jelezte megerõsiteném én is, bár a többiekkel még nem beszéltük meg, de már most mondom, ha cod2-cod4 befutó lesz 1on1 ben vagy bármi másban, akkor a MP klán fel tudja ajánlani a szervereit megrendezésre cod2 ben biztosan, cod 4-t ki kéne próbálni de egyik szerverünkön az is futatható. Természetesen adminkodással egybekötve, hogy a késõbbi viták kizárhatóak legyenek. Én most azt gondolom, hogy a klán tagjai ha a cod valamelyik része benne lenne, nem indulhatnának mivel nem kicsi elõnyük lenne azokkal szemben, akik csak mondjuk funból játszanak nem napi rendszereséggel. Bár ezen vitázhatnak Smiley

Amugy jó ötlet az egész!

Meg szivesen elindulnék Team Fortress 2 ben. Ha már anno megvettem Smiley

Bakancsosbolha
2009. 06. 11. - 14:23
Nemtudom, szerintem akkor lenne az igazi ha ingyenes játékok lennének Smiley Nem szeretnék azért lemaradni a bajnokságról mert nincs meg a játék Smiley
grim
2009. 06. 11. - 14:09
Garena-val simán lehet játszani W3-at, SC-t.
TBT-Pumpa
2009. 06. 11. - 13:11

StarCraft és WarCraft 3 tényleg lehetne, de ez is csak akkor ha mindenkinek eredeti változata van!

StarCraft 2-re meg még ne gyúrjatok rá, mert még egyátalán nem biztos hogy ebben az évben kijön!

grim
2009. 06. 11. - 12:24
Én a 2006-os bajnokságokra azért nem tudtam nevezni, mert nem volt fifa 06 world cupom. Smiley
takysoft
2009. 06. 11. - 10:43

hát a Starcraft-ban még talán én is benne lennékSmiley

de a COD meg a Trackmania is jó ötletek persze, csak azokban béna vagyok

Starcraftban nem annyira,azt valamikor régen sokat játszottam. Persze nem vagyok abban se jó, de azért nem bénaSmiley

RavenX
2009. 06. 11. - 09:50
Hülyeség ez a "megvette, nem vette meg", ennyi erõvel a FIFA miért alap? Azt is meg kell venni...:/ Am a Left 4 Deadre szavazokSmiley
Darth Revan Mester
2009. 06. 11. - 08:50
F.E.A.R. , Jedi Knight: Jedi Outcast és Academy. COD4, COD2, Overlord.
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2009. 06. 11. - 08:46
Warezt nem támogatjuk, így az ingyenesek elõnyben!

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Ronaldo001
2009. 06. 11. - 06:45

egyértelmû FIFA 09 Smiley

 

ez a legjobb sztem!!

Tomato
2009. 06. 11. - 06:13
Esetleg The Settlers II, és jövõ ilyenkorra már eredményt is lehetne hirdetni... Smiley
levantine
2009. 06. 10. - 23:38
counter strike source
Minigun
2009. 06. 10. - 22:07

QUAKE LIVE, QUAKE LIVESmiley

TrackMania-t támogatom, az ingyenes verziót legalábbis. De fõleg Quake Live!!

Yossarian
2009. 06. 10. - 22:01

Left 4 Dead. Ehhez viszont kell Hamachi, az összes patch meg egy oger launcher (esetleg steam) Smiley

Patch 1.17-ig 870 MB, térképek még 71 MB... azóta pedig ki tudja hány patch kell még hozzá...

Viszont a játék maga nagyon jó multizáshoz Smiley Aki ismeri a játékot, tudja mire gondolok.

Cat
Cat
2009. 06. 10. - 20:53

SC II

 

Medieval, meg hát... Robin Hood-ok pownolnak mindenkit Smiley

Druzsba
Druzsba
Moderátor
2009. 06. 10. - 20:40
WarCraft 3-at én is támogatom.
grim
2009. 06. 10. - 20:37
SC / WC-ben még csapatban is lehetne tolni.
2 vs 2, stb.
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2009. 06. 10. - 20:01

Én meg Doom2 párti vagyok. Smiley


Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2009. 06. 10. - 19:38
StarCraft vagy Warcraft 3, hogy a klasszikusokat emlegessem

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Dusiii
2009. 06. 10. - 19:31
És ha medieval total war 2 lenne? Midnenki lenyom egymással csatát, (lehetne csapatban is)
newhewkas
2009. 06. 10. - 19:30
Én a C&C-ket és a Dirt-öt cod-ot is tudom támogatni VCalamint aki ismeri az Assault Cube+Saurbraten-t azokat is tudom ajánlani mert ingyenesekSmiley
attis1
2009. 06. 10. - 19:14

Ha a Cod valamelyik része lenne a befutó akkor szerintem a szervert meg tudnánk oldani.

 

Cat
Cat
2009. 06. 10. - 18:43
CoD2, BF Heroes, C&C Generals Zero Hour (RA3 semmiképp), esetleg PES ?
.:i2k:.
.:i2k:.
Senior fordító
2009. 06. 10. - 18:31

Quake 3.

Végetek lenne, mint a botnak, ha lenne otthon netem Smiley

 

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2009. 06. 10. - 18:14

America's Army 3

Valamint az online játékokkal az a baj, hogy szervert kell hozzá találni, ami pedig nekünk nincsen.

Egyelõre a következpket mondanám
Egyjátékos:FIFA, Trackmania
Mindeki: Quake Live


A magyar játékfordítók céhének pápája.

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2009. 06. 10. - 18:08
Quake live az jó ötlet. Arra még egy fan mókát is lehetne tartani.

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Tomcom
2009. 06. 10. - 18:00
Én egy ingyenes játékot ajánlanék, ami mindenki számára elérhetõ. Mondjuk a Quake Live, autósból az új VOLVO: The Game, vagy a TrackMania Nations Forever.
NightVison
NightVison
Senior fordító
2009. 06. 10. - 17:57

Call of Duty 4

Mindenképp!

laci1224
2009. 06. 10. - 17:10
Szerintem is UT3 és TF2 esetleg lehetne. (Az UT3-as GameStar óta szerintem sokaknak megvan eredetiben. TF2 pedig hát akinek nincs meg az ugyan vegyen már egy Orange Box-ot az megéri az árát. Fõleg annak aki szereti a HL-t és esetleg TF2-zne és Portal-ozna egyet.) Félve mondom, de ha FIFA akkor részemrõl max. a 07 XD Ez van skacok. :P
Bakancsosbolha
2009. 06. 10. - 17:10
Quake LIVE?Smiley az ingyenes, és jó Smiley
kisdio11
2009. 06. 10. - 17:07

Hali!

Sztem: Fifa, UT, Tiberium Wars, CoD, GTR 2.....

Razak
2009. 06. 10. - 17:02
Én a Fifának örülnék vagy a PES-nek Smiley
Druzsba
Druzsba
Moderátor
2009. 06. 10. - 16:25
Húzzatok bele, gyûjtõi kiadás! Smiley
Dusiii
2009. 06. 10. - 16:16

Én már tudom! Street Fighter Smiley

De viccet félretéve. Legyen már FIFA Smiley

TBT-Pumpa
2009. 06. 10. - 16:14

Unreal Tournament 2004 vagy UT3 talán... meg jöhetne a CoD 4 is, esetleg a FEAR elsõ része is!

UT3 most volt teljes játék az egyik PC-s magazinnál, szóval aki megvette, az tud multiban is játszani, meg az is tud, aki nem vette meg... Smiley

Team Fortress 2 - ezzel szintén az a baj, hogy csak az tud vele játszani aki megvette, ennyi erõvel a Crysis Wars-t is ide sorolhatnánk, meg még rengetek Multis játékot...

Dusiii
2009. 06. 10. - 16:06

Crysissel egy gond van hogy nem lehet vele játszani csak annak aki megvette. Nem akarok senkit sem megsérteni, de a magyar társadalom nagy részére ez nem jellemzõ.

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2009. 06. 10. - 16:04
Azt nem kötöttük ki, hogy egy játék lesz.

Valamint a csapatjátékok kiesnek szerintem, mert csapatot necces összeszedni, így az egyjátékos mókák kellenek.

A magyar játékfordítók céhének pápája.

bbalint
2009. 06. 10. - 15:53
Szerintem lehete a Crysis is.
Dusiii
2009. 06. 10. - 15:46

Nemár. Természetesen alávetem magamat a többség akaratának, de ne legyen már olyan játék mint a Trackmania, amiben esélyem sincsen nekem Smiley

Legyen valami jó. Fifa, Nhl, cod4, vagy játszunk élõben, csak trackmania neeeee Smiley

akyyy
2009. 06. 10. - 15:38
Xboxon fifa, cod4, colin dirt jöhet
grim
2009. 06. 10. - 15:36
Trackmania.
Aaryth
2009. 06. 10. - 15:32
TMNF jó ötlet.
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2009. 06. 10. - 15:25
Én TrackMania Nations Forevert is ajánlanám

A magyar játékfordítók céhének pápája.

csibu99
2009. 06. 10. - 14:42
Szerintem az alap, hogy FIFA09 legyen.
hirdetés
Legújabb letöltések
Onimusha: Way of the Sword
A DEMÓ fordítása!
| 13.92 MB | 2026. 06. 05. | FEARka
Horizon Zero Dawn Remastered
A Horizon Zero Dawn Remastered játék fordítása.
| 318.1 MB | 2026. 06. 03. | Evin, Pottedflower
Horizon Zero Dawn Complete Edition
A Horizon Zero Dawn Complete Edition játék fordítása.
| 97.43 MB | 2026. 06. 03. | Evin, Pottedflower
Horizon Zero Dawn Complete Edition
A Horizon Zero Dawn Complete Edition játék fordítása.
| 378.47 MB | 2026. 06. 03. | Evin, Pottedflower
The Dark Pictures Anthology: Little Hope
A The Dark Pictures Anthology: Little Hope játék teljes, szöveges magyarítása.
| 104.03 MB | 2026. 06. 03. | GothMan, JohnAngel, Keeperv85, Kitsune
Lacuna
A(z) Lacuna játék fordítása. (v.1.4.0)
| 16.21 MB | 2026. 05. 31. | hamarfa
The Darkest Tales
The Darkest Tales játék fordítása.
| 3.7 MB | 2026. 05. 31. | Zeuretryn
Industria II
A csomag tartalmazza a teljes magyar nyelvi fordítást, beleértve a kezelőfelületet, párbeszédeket, dokumentumokat és a legtöbb történeti elemet is. A...
| 1.26 MB | 2026. 05. 31. | NightVison
Darksiders: Warmastered Edition
A(z) Darksiders Warmastered Edition játék fordítása.
| 8.6 MB | 2026. 05. 30. | BeholderHUN, FEARka, Keeperv85, noname06, stoppos
Elden Ring
A(z) Elden Ring játék és a Shadow of the Erdtree DLC fordítása.
| 59.65 MB | 2026. 05. 29. | The_Reaper_CooL
Legfrissebb fórum bejegyzések
Onnan hogy vannak a kokányok ahol a fájlokban gondolom a game összevissza olvassa a szöveget és ezért totál érthettetlen lesz a magyar szöveg és van ez ami álom. Egy félrefordítást nem véltem még felfedezni ami által nem azt kerestem + csináltam mint amit leírtak.. Szóval nagyon jó. Ezért kéne ezt...
Csovesbanat | 2026. 06. 07. - 21:41
Ezt honnan tudod? Ennyire jó az angolod, hogy amit hallasz és olvasol egyszerre összetudod hasonlítani és mennyire is jól passzol az a felirat ahhoz amit mondanak?
De4dKn!ght | 2026. 06. 07. - 16:16
Brutál rég volt már mikor toltam ,de én már kb semmire se emlékszem. Szerintem fullosan tök más minden szöveg benne mint a régiben volt. A nem mondjuk ki a nevét magyarítás viszont most kimagaslóan jó lett hozzá
Csovesbanat | 2026. 06. 07. - 14:41
Sziasztok! Mit gondoltok, lehetséges az eredeti Gothic 1 magyarítás felhasználása/átültetése a 2026-os REMAKE változathoz? Ha valaki esetleg úgy döntene, hogy nekiállna, szívesen segítek a munkában.
KRISis | 2026. 06. 07. - 08:40
Megjelent a Gothic 1 remake. Nem tudom a párbeszédek mennyire hajaznak a régire, mennyi van átemelve belőle. Senkinél nincs tervben a fordítás elkezdése?
De4dKn!ght | 2026. 06. 06. - 14:03
Köszönjük szépen!
sikitomi | 2026. 06. 06. - 08:36