Új év, új motor

Új év, új motor

Írta: Andy

| 564

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Alig pár perce végeztem az adatbázisunk átkonfigurálásával (táblák átpakolása, újak létrehozása, stb.), és jelen pillanatban még mindig jojózik a szemem a töménytelen mennyiségû SQL és PHP kódtól…
Nos, valószínûleg páratoknak már feltûnt, hogy kissé megváltoztunk. Ez a „kis” változás gondolatban még tavaly nyáron kezdett formát ölteni: Az MP4 jó, csak épp nem boldogul ennyi emberrel – mondtuk akkor, s mivel nekem nagyon-nagyon tanulhatnékom volt és az alkotói vágy is égett bennem, elvállaltam egy új motor megírását.
Legfontosabb feladatunknak azt tekintettük, hogy az új Aemienek sokkal gyorsabbnak kell lennie a réginél. Ezenkívül – ha már lúd, legyen kövér -, kitaláltuk, hogy az új motornak feltétlenül kezelnie kell egy idõben akár végtelen számú nyelvet(„mert miért ne”), azaz ugyanaz a kód egyszerre lehessen nálad angol, és Pistikénél magyar. Hamarosan rá kellett döbbennünk, hogy ez a két kívánság ebben a formában nagyon csúnyán üti egymást – az eddig használt módszereinkkel legalábbis. Így aztán több oldalnyi felesleges számolgatás és tervezgetés után – mégiscsak jó valamire a jóöreg biosz óra – elkészült a nagy tervezet: Maradjunk meg adatbázis alapokon, mindezt úgy, hogy lehetõleg egyetlen oldalunk se használjon adatbázist a valóságban, hanem mindent írjunk ki gyorsítótárba, ezáltal nem kell utólag minden egyes oldalletöltésnél feleslegesen számolgatni. Saxus felajánlota, hogy elkészíti nekünk az oldal XHTML valid, layerekkel mûködõ CSS motorját, így nekem kezdetben csak a tényleges drótvázzal kellett törõdnöm – össze kellett valahogyan hozni az adatbáziskezelõt, a designkezelõt, a nyelvkezelõt és a gyorsítótárkezelõt, anélkül, hogy bármi is ütközne egymással. 3-4 hét kísérletezgetés után végül szép lassan rájöttem, hogy mi mivel vonható össze, és mi az, ami kiüti egymást. Addigra már elkészült a design alapja, és megkezdõdött maga a fejlesztés is. Ekkor november vége, december eleje volt már. Az elõzetes tervek alapján a motornak december 31.-ére készen kellett volna lenni, ám több tényezõ is bekavart – kezdve a Cod2-tõl a WoW-on át a Black and White 2-ig. :)
A munka jól haladt, bár sok volt az az idõkiesés, amit részben a lustaság, részben pedig a teljes tanácstalanság okozott(referenciát, ami alapján elindulhattam volna, nem találtam a neten, mivel nem bevett szokás a nyelvtámogatást gyorsítótárazással megfûszerezni); Szerencsére egy-egy jól sikerült kísérletet utána fel lehetett használni referenciaként, így egy idõ után sikerült sablonossá tenni a motorgyártást. Idõvel Panyi is bekapcsolódott a munkálatokba. Megtanult a stíluslapok nyelvén kommunikálni, így szert tettünk egy új designerre, kiismerte az alig 5 szint mélységû új motort, és a végére már tökéletes munkamegosztásban írtuk az új Aemiet. Hogy hogy sikerült, az rejtély – a következõ pár napban fog kiderülni, hogy mennyire bírja a gyûrõdést. Mindenesetre íme, a változások listája:
- teljesen újraírt motor
- gyorsítótárazás bevezetése adatbázislekérdezések helyett
- több nyelv egyidejû támogatása
- XHTML szabvány szerinti, nem táblázatot használó(ergo gyorsabb) megjelenés
- Fórum keresõszkriptjének kidobása(„Úristen, ezt tényleg én írtam??? Ennél bonyolultabban nem lehetett? Csoda, hogy nem beszél! Ja, de.. Beszél.. :)”)
- Aemiet ideiglenesen eltávolítottuk(mind a fórumbélit, mind a tanuló botot), terveink szerint teljesen újra lesz írva, és jóval intelligensebb formában jelenik meg majd a porondon - rangok megszüntetése, helyettük tapasztalati-pont alapú rendszer bevezetése.
- fajok és kasztok bevezetése (béta, gyakorlati jelentõsége nincs, hangulati elem)
- Fórumon kiemelt témák megjelenése
- Fordítói blogok(internetes naplók) megjelenése
- Fordítói oldalak megjelenése -> fordítói hírek
- Statisztika idõzítése – 8 óránként frissül
- a bejelentkezés a továbbiakban nem süti-alapú
- az Elküldött üzenetek elolvashatóak utólag
- és még rengeteg apróság, nézzetek szét bátran, megéri!

Ezúton szeretnénk megköszönni a támogatást, ötletet, segítséget, javaslatot – és a rengeteg ötletet minden portállakónak, de különösen Sonynak, Bajzinak és Saxusnak. Tovább Nos, nem maradt más hátra, mint hogy átadjuk nektek a megújult Magyarítások Portált, amely immáron az MP5 nevet viseli. Használjátok egészséggel!
Összesen 161 hozzászólás érkezett
EvolutioN
2006. 02. 27. - 18:29
Ja és kössz, hogy beraktátok a lapozást Smiley
EvolutioN
2006. 02. 27. - 18:29
Ha megpróbálok szavazni, lefagy az egész oldal
EvolutioN
2006. 02. 23. - 14:03
Akkor miért nem rakjátok be? Smiley
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 20. - 18:40
de lehet:P

A magyar játékfordítók céhének pápája.

EvolutioN
2006. 02. 18. - 23:49
Nem lehetne a topicokban az oldal aljára is berakni a lapozást?
Cactus Johnny
2006. 02. 17. - 23:11
Jelentem, Konqueror alatt is szétesik a fórum.
gandrus
2006. 02. 17. - 09:47
adam3!

A fordítók most fordítói blogot tudnak létrehozni. (a fõ képernyõ bal oldalán van a menü)
adam3
2006. 02. 17. - 08:37
Lehet hogy hülyét kérdezek, de már másfél hónapja nincs, és még másfél hónapig nem is lesz netem, így nem vagyok tájékozott! Most suliból netezek.

Aki kb. 1 éve regisztrált fordítónak az hol tud most belépni, mint fordító??
Walther
2006. 02. 16. - 14:20
Szerintem jó lett, bár a fórumokfoz kicsitt körülményesebb a hozzáférés, de ettõl fügetlenül ngayontetszikSmiley
Walther
2006. 02. 16. - 14:18
Szerintem jó lett, bár a fórumokfoz kicsitt körülményesebb a hozzáférés, de ettõl fügetlenül ngayontetszikSmiley
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 14. - 22:47
Nem tudom az eltûán hozzászólásokkal mivan!

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Raymckurt
2006. 02. 14. - 22:02
Nekem volt meg nem jelent hozzászólásom is hiába írta ki délután hogy az adott topic-ban én írtam utoljára, de amikor beléptem akkor nem volt hozzászólásom ott(még este sem). Máshol megjelent a hsz-em.
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2006. 02. 14. - 12:57
Pingvines jó napot!

Örömmel konstatálom, hogy a hozzászólásaim akkor
születtek, amikor még meg sem születtem.
(Firefox 1.5.0.1)Végre valaki megoldotta az idõutazás
problematikáját.
Nálam hibázik ez az oldal,de rendesen!
A régivel semmi gondom nem volt.
Tudom, minden kezdet nehéz!Hajrá!
takysoft
2006. 02. 14. - 00:23
meg vmi 2 B tag-hoz ha csak 1 lazáró /B code van, az nem eleg neki....
ezen repult a midle earth topic:P
takysoft
2006. 02. 14. - 00:20
igen lehet ram mergesnek lenni....
de ezzel csak az oldal fejlodeset tamogatom!
sry Panyi...
takysoft
2006. 02. 14. - 00:18
mit jelen esetben ugye
takysoft
2006. 02. 14. - 00:18
az nem gaz, ha vki elcseszi, annak cseszodjon el...

de az utanna következo 30 uzi ne cseszodjon mar el. ennyi
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 13. - 21:36
AKkor megpróbállak majd javítani és a bbcodeokat majd újracsináljuk

A magyar játékfordítók céhének pápája.

takysoft
2006. 02. 13. - 13:26
Panyi: attól hogy vki nem zárja le, még igenis hibás a honlap.
nem kéne továbbterjednie a következõ kozzászólsára.
nesze javíts
[url]
ibrik
ibrik
Senior fordító
2006. 02. 13. - 09:05
[URL]

------------------
"Javítottam a linket." - Panyi
ibrik
ibrik
Senior fordító
2006. 02. 13. - 09:05
Panyi: Lezárt BBCode-nál sem mûködik a dolog.
PÉLDA
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 12. - 19:30
A BBCODE hoba nem tudom miért van ugyenis csak akkor ha nem zárja le az illetõ és akkor nagyon mérges vagyok, na mindegy....

A magyar játékfordítók céhének pápája.

takysoft
2006. 02. 12. - 00:01
panyi: nezzel mar be a Theme hospital topicba, mert ott megint van valami bbcode hiba....
gandrus
2006. 02. 11. - 19:18
Ok! Sosem tekintünk vissza.

De te kicsit azért visszatekinthetnél a Master of Magic galériába kicserélni 2 képet... :P
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 11. - 16:15
Azt tudom, hogy avisza gombnál vannak hibák, de nem jöttem még rá mi abbi, j tudom nem is foglalkoztam még vele, de akkor ne használd a vissza gombot:P

A magyar játékfordítók céhének pápája.

gandrus
2006. 02. 11. - 15:06
Operánál (8.5) még mindig elcsúsznak a dolgok, ha a vissza gombra kattintok. Mellékeljek screenshotot?
Rabbit
2006. 02. 11. - 11:50
Hja tudom, csak nem tudtam milyen verzió van nekem fent. Meg nem is nagyon foglalkoztam vele, mert nem.
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 11. - 11:39
MÁr régen válatni kellett volna!

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Rabbit
2006. 02. 11. - 11:32
Még egy kicsit mindig benne van. De ha másoknak jó, akkor inkább én váltok 1.5 -re és akkor nekem is jó lesz.
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 11. - 11:20
Kicsit lentebb toltam, most már elvileg okés lesz.
És megpróbálom visszatenni majd az RSS-t nem maradtok nélküle, csak még az admin felület nincsen teljesen készen és ez bbe is beletartozik, szóval tessék várni, majd kiírom hírbe mert az elérése is változni fog

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Rabbit
2006. 02. 11. - 11:00
Ok, itt a screenshot:
http://www.rabbithome.atw.hu/kepek/screen.JPG

Télleg nem 1.5 -öm van. Pedig aszittem. 1.0.7, de ezzel is jó minden, csak ez az egy hiba van.
Morpeus
2006. 02. 11. - 10:48
Most nézem az rss szolgáltatást mostmár nem lehet bekapcsolni. Csináljatok vele valamit!
mini Smith
2006. 02. 11. - 10:30
Nekem Firefox 1.5-öm van és minden tökéletes
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 11. - 10:09
Akkor nagybetûs lesz a kevdetekért.
Rabbit egy screenshotot készíts nekem! Szerintem nem az 1.5-ös Foxod van, mert azzal jó!

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Rabbit
2006. 02. 11. - 09:41
Meg a fõoldalon a cikkeknél még mindig belecsúszik a szöveg a keretbe, vagy mibe. Érdekes, hogy ez IE -ben nincs így Foxban meg igen.
Dav1d
2006. 02. 10. - 23:04
én is ezt akartam írni
zeli
2006. 02. 10. - 21:12
Szasztok!
Szerintem jó az új motor, csak egy dolog nem teccik!
be,egyek a letöltések menüpontba és kis betûvel vannak írva a betûk
Elsõre meg sem találtam a keresett betût
úgyhogy szerintem Nagy betûvel jobb lenne..
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 10. - 15:04
NA megtaláltam az eltûnt hozzászólásokat, amelyek nem is tûntek el:P

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 10. - 11:30
Azok a hozzászólások sajna elvesztek, vagyis nem tudom hol van, mert lehet lapozni, csak ha elérte a hozzászólások abban a 35-t, de majdcsak lesz valami

A magyar játékfordítók céhének pápája.

TeeGeey
2006. 02. 10. - 10:31
Hatalmas Gratula
Rengeteget javítottatok a Portálon, így már tényleg nagyon sirály
Egyetlen kérésem lenne csupán:
Kérlek-kérlek-kérlek Titeket, javítsátok meg a CoD2 topicot
Lehessen ott is lapozni!
Ha az is meglesz akkor már minden fontos dolog készen lesz!
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 10. - 08:31
Szép lassan mindent kijavítunk, ami nekünk nem tûnt fel, szasz rajta vagyunk...

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Frosty89
2006. 02. 09. - 21:47
Még olvasni is hosszú nem hogy megcsinálni
Gimli
2006. 02. 09. - 21:25
Nagyon örülök nektek.Ne dolgozzatok,túl sokat,mert az már stressz.
Azé küszöböljétek ki a hibákat!
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 09. - 20:25
Galéria is jó már, de most ennyi a bugok javításából ma, mentem jétszani!

A magyar játékfordítók céhének pápája.

takysoft
2006. 02. 09. - 19:51
IE szutyok. telleg.

de ettöl meg elterjedt, igy ha szépen nem is néz ki alatta az oldal, legalább mûködnie kéne valahogy...
ibrik
ibrik
Senior fordító
2006. 02. 09. - 17:33
Egy további hiba: a galériában nem látszanak a képek "könyvjelzõi", de a helyük területére rá lehet kattintani és a megnyíló új ablakban már látszik a kép.
IE-rõl van szó.
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 09. - 17:25
Aláírások nincsenek még beleintegrálva!
A dürum még eltünedezik, de mindjárt javítom!

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 09. - 17:25
Aláírások nincsenek még beleintegrálva!
A fórum még eltünedezik, de mindjárt javítom!

A magyar játékfordítók céhének pápája.

EvolutioN
2006. 02. 09. - 16:32
Az aláírások nem jelennek meg
kund
2006. 02. 09. - 16:29
A fórumban még mindig eltünedeznek a szövegek. Nem tudom, hogy ez csak nálam van így, vagy másnál is elõfordul. Kicsit zavaró.
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 09. - 16:18
Na most már nem tûnik itt el semmi, és már megvan mi a hülye baja van az IEnek ezügyben úgyhogy használjátok egészséggel:P

A magyar játékfordítók céhének pápája.

martinp
2006. 02. 09. - 15:59
látom andy nagyon unatkozol
az oldal jól néz ki,csak az a ószeres banner ne lenne meg a cod!
jobban nézne ki az oldal.Ha meg mindenképpen reglámozni akarjátok az ószerest akkor tegyétek a lap aljára .vagy jobb oldalra le kicsinyitve.
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 09. - 15:50
Na most kicsit javítottam az IE userek kommentelési lehetõsáégén, hogy kicsit átláthatóbb már csak meg kell találnom iért tûnnek el a szövegek:P

A magyar játékfordítók céhének pápája.

RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 02. 09. - 15:48
Úgy tûnik, hogy ez az ötletem használhatónak tûnik az IE használók számára. Aki nem tudja, hogy mirõl van szól az nézze meg a hozzászólásokat Internet Explorer-ban és Firefox-ban.

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Husimoto
2006. 02. 09. - 15:07
Nem igazán értek hozzá, és okoskodni sem akarok, illetve csak egy gondolat volt, az nem kavarhatot be a fórum rendszerbek, hogy egy régi motor alatt mûködõ fórum lett az újabb motor alá rakva. csalk egy gondolat.
saxus
2006. 02. 09. - 14:18
Hehe... Én most nézem a magy.hu-t Lynx alól, tök jó lett, most már karakteres böngészokkel is használható az oldal
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 02. 09. - 14:15
Nem vitázni akarok, de elég sokan használnak IE-t.

Elég csak arra gondolni, hogy alapértelmezetten feltelepül, és a mezei felhasználó miért rakjon fel mást, mikor az is megteszi?

Valamint az iskolákban és munkahelyeken nem mindig van joga a felhasználóknak programokat telepíteni, és akkor mi marad... az IE.

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

saxus
2006. 02. 09. - 14:05
Nos, megnéztem az oldalt suliban, itt Firefox 1.0 Preview Release (frissíteni meg nem tudom, mert köcösg MagicCard úgy is felülbírál) van, itt tényleg tûnnek el hátterek. Majd megnézem otthon is, mert még fenn van az 1.07-s Firefox. 1.5-tel kompatibilis teljesen, amikor készítettem az oldalt, azt tekintettem referenciának. Amúgy ha valakinek régi Firefoxa van, javaslom, hogy frissítse, megéri, mert javítottak sok mindent, mind memórialékeket, mind CSS kompatibilitásban ezt-azt.

Egyik MSN-nes ismerõsöm küldött 1-2 screenshotot IE7Beta2-bõl, ott csak 1-2 apróbb elcsúszás volt a menüben és a bannereknél, nem értem BigBoynál miért esett szét teljesen (biztos Beta2-d van?)

Az IE-re meg ne mondja senki, hogy alternatíva, az egy hulladék. Tényleg, miért is van Win98-n (itt a suliban a könyvtárban az van) a Lomtár mellett az IE ikon? Akkora hulladék, hogy nem fér bele vagy mi?

Az oldal renderelésérõl meg annyit, hogy köszönhetõen a P133-s gépeknek lassú, eléggé lassú, de egybõl használható, mivel elõször a fõ tartalmi rész szerepel a HTML kódban, azután jön a menüsor meg a többi bizbasz.
gandrus
2006. 02. 09. - 11:31
Ok, köszi takysoft!

Valahogy majd megoldom.
Nekem meg Opera és Firefox is tetszik, csak IE szutyok.
Panyi, lassan javul azért az új oldal, és van ami elég jó lett (korábban írtam, hogy a blog rész tetszik ). Csak így tovább!
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 09. - 10:57
Akkor most ide egy próbaüzi offolás

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 09. - 10:22
AKkor most én is jövök azt hozzászólok!
Methos: Mi az hogy hiányzik néhány designelem hiányzik fox alól, ilyanekor ne azt mond hogy hiányzik, hanem azt hogy mi, mert nekem fox alól minden stimmel. Tehát havalami gond van akkor mond az mi pontosan. Mert IE alól valóban tûnnek el dolgok, de nem tudom miért. Az a menüben meg úgy van megcsinálva.
Mindenki: szinte sejtettem, hogy mikor csináltam az IE6 kompatibilis designt akkor tudtam, hogy ki fog bukni mindeki rajta, na meg egy kis böngészõháború fog lefojni. Namármost megpróbálktam mindent kompatibilissá tenni és a FOX , OPERA ment, a IE6 90%os annak ellenére hogy a tököm sem tudja hogy miért tûnnek el azok a nyomorult hozzászólások és egyebek, de majd még körülnézek, hogy miért.

BigBoY: Az oldalunk jelenleg egy kis warning mellett valid, ugyanis az a bodyn kívül helyezkedik el a generelási idõ, ami kell Andynekl egy pár napig. Egy Tidy nevezetû kis FOX kiterjesztst használunk, ami azonnal elennõrzi és joibb mint a HTML validtaor, ami jelenleg baszik nekünk betenni az elsõ sorba egy elemet és emaitt nem veszi észre a doctypunkat, míg közvetleneül a Tidy észrevesz a forrásban a hibákat és javítjuk. Valamint a hozzászólásodban sikerült nem lezárni egy tagot, emiatt sikeresen a bal oldali menü is bold lett ugyani elöször az odlal betölti a középsõ részt, majd a bal odlalt, végül a jobb oldalt.

A magyar játékfordítók céhének pápája.

takysoft
2006. 02. 09. - 09:55
kedves gandrus:
sajnálom, de nem olvastam a nightfire híreit. nem ismeremilyen porgramot, az exe-scope-ot se ismerem... nem volt még dologm exe-vel, ha meg igen, akkor olyan minimalisan, hogy sime hex elég volt.

A bajom az Operával: elkezdett haladni a netscape útján.... egyeintegráunk mindenfélét, az majd jó lesz.... ezel így be fogják bukni..., hisz minek nekem egy torrent, vegy email kliens is a memóriába, ha nincs rá szükség... meg ugye a lemzen is minok foglal helyet....

erre rájöttket mozilláék... õk meg szétintegrálták amozilla suite-ot, ebbol lettek a firefox, a thunderbird, a tobbi opció meg ezek extension-ei...
mondanom sem kell.. siker lett...
nem vagyok outlook ellenes, öszintén vallom be, hogy nem tudtam használni... lama vok lehet, de nem bírtam rájönni hogy mûködik... nem volt egyértelmû...

az FF telepítõje kb 6 mega... max... az IE telepítõje meg sztem 60nál is több...

a gyorsaságot nem browsing közben értettem(amúgy arra van pár jó kis extension a honlapon), hanem úgy memóriailag...

eleve az IE a leggyorsabb, mert a windows szemét módon elõre betöltia memóriába, es ha elindítod csak megjelenik...
az FF ehhez képest sem sokkal lassabb... bár néha picit sok memóriát zabál... lehet szarul van vmi beállítva...

nem vagyok elkötelezett híve egyiknek sem(ellentétben a Total Commanderrel, aminek igen) de a jelen kor 2 használható browsere közül nekem az FF tûnt jobbnak.. talán megint az én lámaságom, hogy kényemi szempontokat is nézem, és jobban hasonlít az IE-re, amit évekig használtam.(már csak azért is tudom, hogy használhatatlan...)

az FF, meg az Opera tényleg jók... ne használjunk "alternatív" böngészõket, amik nem támogatják a szabványokat rendesen(pl IE)



Ettõl persze az oldal még szar marad....
bejelentkezés után dobjon vissza oda ahol voltam, vagy cookie-zzon már rendesen!!
blognál minek kell elõbb a fõoldat is betölteni még egyszer?
meg még sok más, amit a többiek is mondtak...(nem 1970-ben!)
Maala
2006. 02. 09. - 08:46
lol. kell neked Bzgetni...
BigBoy
2006. 02. 09. - 08:44
Operások: Control+Alt+V és OK.

"Failed validation, 58 errors"
BigBoy
2006. 02. 09. - 08:23
Operások: Control+Alt+V és OK.

"Failed validation, 58 errors"
BigBoy
2006. 02. 09. - 08:20
upszika, máris van egy bug
megtenné egy moderátor hogy a page cronometer - honositomuhelynél a ie után lezárja a félkövér BBtagot?

gandrus: hungarian language sux
BigBoy
2006. 02. 09. - 08:19
takysoft!
igazad van, mikor leszedtem a 8as operát, hogy a 9est kipróbáljam, a rettentõ lassú volt.
míg a 8assal 70kbps-el navigáltam, a 9esben alig 2kbps (!) -ra csökkent. ez nem az opera hibája.
most raktam a újra a wint, és alapból a 9est raktam fel! eléri a 80at is!
(+512kb/s a netem)

idézek egy tesztbõl:
communication speed - as.ro
o9 "Your communication speed is: 423.65kbps"
fx1.5 "Your communication speed is: 397.38kbps"
ie7b2 "Your communication speed is: 346.34kbps"

page cronometer - honositomuhely.hu
o9 "This page opens in 8.937s"
fx1.5 "This page opens in 4.406s"
ie7b2 "This page opens in 3.828s"

page cronometer - softpedia.com
o9 "This page opens in 15.125s"
fx1.5 "This page opens in 26.688s"
ie7b2 "This page opens in 41.719s"


tessék, el lehet dönteni, hogy melyik browser a gyorsabb! a teszt-eredményeken egyetlen számot sem változtattam!
gandrus
2006. 02. 09. - 08:10
Én a 8.5 magyar verziót használom, nekem nagyon tetszik. (azért a Tûzróka se rossz, IE meg sux)
BigBoy
2006. 02. 09. - 08:04
ps. akit érdekli az Opera 9, az a labs.opera.com oldalon megtalálja.
BigBoy
2006. 02. 09. - 08:02
Andy! Az Opera tényleg furcsa faj, CSS kezelése elég... (de 1000x jobb mint az IE -é) a JS kezelése pedig 0. Ezt a böngészõt használják sokan. Lásd csak Kaspersky, F-Secure, McAfee blogokban, hogy minden szekértõ Operát használ. El is hiszem. Biztonságos.
Én az Opera 9-et használom (meglepõ, mi? "hamarosan itt"), azaz a Technology Preview 2-t (Beta2) t használom. Beépített bittorrent keresõ, amit sehol sem kapok, se az opciókban, se a kezelõfelületen, csak az about:confg oldalon, de ott nem lehet vele tölteni. Állítólag ilyesmi is benne kéne legyen, még nem próbáltam. Ez a verzió valamennyire jobban kezeli a JSeket és a CSSeket.

A Bittorrent keresõért/letöltõért NEM lesz betíltva egyes országokban, ugyanis a www.bittorrent.com hivatalos keresõét használja, amibõl szûrnek minden jogsértõ anyagot. Aztán ha te más illegális oldalakról is töltsz... az a te bajod!
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 09. - 07:36
Egyébként az Opera furcsa állatfaj, abban van valami, amit taky mond. Anno a 6.0 volt a leggyorsabb - legalábbis nálam -, onnantól felfelé átírtak jópár dolgot, aminek végeredményeként például ha be van kapcslva az automatikus frissítés, éjfélkor kiakasztja a gépet. Így a 7-es széria kimaradt nekem, viszont a 8-as nagyon-nagyon elõremutatónak tûnik a hangirányítással. 2-3 évvel megelõzi a korát, és ráadásul hamarosan itt a 9, beépített torrentkeresõvel(aminek az lesz a vége, hogy egy csomó országban betiltják, warezhez nyújtott segítségnyújtás vádjával).

Nem pár óra alatt írtuk, csak pár óra(ha jól számolom, durván 4) alatt írogathattuk újra a gyorsítótárért felelõs motor elemeit, hogy a Kuangon is elinduljon...
gandrus
2006. 02. 09. - 01:26
taky!

Én nem vettem észre, hogy az Opera lassabb lenne FF-nál.
Amúgy kérdeztem tõled valami Nightfire hírnél, de úgy látszik nem vetted észre.
takysoft
2006. 02. 09. - 01:11
UI: csak a portalert telleg ne valts...
takysoft
2006. 02. 09. - 01:10
ibrik: "chegevarizmus"? nos...

minden böngészõ törekedik a szabványokra... az IE pedig rittig mindent mashogy csinal... ezzel probalja megorizni hatalmat...

én egyszerûen nem szeretem, gha állandóan máshogy néz ki vmi minden verzióval... márpedig egy átlagos html az IE mindegy egyes bugfixével máshogy néz ki...

nem vagyok Anti-MS.. windows-t szeretem... legalábbis az XP-t.. a többi.. azt hagyjuk...

nem felvágásból, csak kedvességbõl ajánlom, hogy próbáld ki a Fox-ot. a használattal nem lesz gond, mert teljesen ugyanolyan, mint az IE... kivéve talán, hogy nem "kedvencek" vannak, hanem "könyvjelzõk"...
én már nem tudnék netezni tabbed browsing nélkül... IE meg már "rittig" nem vezei be... nem akar utolsó lenni, igy kikiáltja az ötletet "szar"-nak... ezert nincs a Windowsban rendes file-manager se....
NC style nem az övek, akkor marad a Sajatgép.... na ezt se bírnám sokáig.... Total Commander+Firefox... ezek nélkül nem oprencer a Windows....

Opera? régen hasznaltam, csak egyre lassabb lett minden verzióval. Fox pici es megbizhato..... eddig 2 oldalt talatam, ami nem ment vele: BKV utvonalajanlo, illetve Neptun....

nem csak kényelmileg jobb....
IE nalam neha fogja magat, es egyik ablak kiakad errorral... erre bezarja az osszes tobbit is...

olyan is volt, hogy az ActiveX tamogatasa miatt egykaptam egy virust, ami allandoan ujrainditgatta a gepem..... eleg ciki volt... modemmel meg nem windows-update-eltem meg akkor surun....

ha ragaszkodsz az IE motorhoz, akkor hasznalhats meg Maxthon-t (vagy mi a neve) vagy mas IE based browsert is, de ha tenyleg csaka kezeles a gond, akkor percek alatt belerazodsz majd a Fox-ba is... teljesen ugyanaz... a kezeles is, meg a kinezet is... csak ami mogotte van...

UI: Fox install utan 1 beallitas tipp: a beallitasoknal a Letöltés-nel azt valaszd, hogy "rakerdezes minden file-nal"... amugy mindent egy adott konyvtarba ment, ami alapbol az asztal... atallitas utan 100%-os a browser... eddig ezt az 1 hibajat talaltam...(nem hiba csak igy kenyelmetlen hasznalni sztem)

ha megfogadod a tanacsom, hidd el: jol jarsz... megbizhato bongeszes... es sokkal kenyelmesebb....

Par tipp hozza:
Uj lapot az Ctrl + "T"-vel nyithatsz(Ctrl+N uj ablakot nyit,mint IE)
Ctrl + "+" noveli a betumeretet, ha tul pici elolvasni
Ctrl + "-" csokkenti a betumeretet...

van meg az extensionok között a neten:
Download tweak(hogy a letoles ablak is uj tabban(lapon) legyen
FlashGot (Flashget plugin Fox-ra...)

gyors, biztonsagos es csilli villi is tud lenni, mert tamogat temakat.. bar en meg winampbol is a Classiccal nyomom... nem szeretem a tul csicsas dolgokat... inkabb legyen gyorsabb...

Masnak is ajanlom... tenyleg jo bongeszo..
Methos
2006. 02. 08. - 21:56
Pár észrevétel még:
- a menünél kifejezetten idegesítõ számomra, hogy a háttér mellett feérrõl feketére vált a betûszín.
- a sorokat elválasztó csíkok (pl blogoknál, fórumban) hol vannak hol nincsenek
- az elõbb is említett dolgok, hogy FF alatt a fél design hiányzik, elég kiábrándító
- szótárak oldal kicsit bukó
- a fórumban a BBCode-k nem stimmelnek (pl az url átlóg már a hardwired-re )
Methos
2006. 02. 08. - 21:34
Jah és a Mehet gombon ez a hover fehér linkszín elég gáz
Methos
2006. 02. 08. - 21:33
ööö, hát nekem FF alatt hiányzik jópár design elem... így eléggé tré.
BigBoy
2006. 02. 08. - 21:23
Andy! A HW hireket, ha RSSbol toltitek le, akkor annak lehet irni egy "gyorsitotarat" - cache-et. Ez 5-rol 0.0005-re gyorsitja! ;)

ekezetek, ugyanazert...
BigBoy
2006. 02. 08. - 21:19
Andy! Ezt az egesz oldalt egy par ora alatt keszitetted el? ...elismeresem!

most raktam ujra a wint es meg nem foglalkoztam a billentyuzet beallitasaival, ezert nincsenek ekezetek. bocsi
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 21:08
Keresés jelenleg nincsen, spellforce aaz ott van csak mindent témát mutasson akkor van, xbox részleg egynelõre nincsen

A magyar játékfordítók céhének pápája.

zsuri
2006. 02. 08. - 20:50
Nagyon örülök az új motornak, de hová dugtátok a Spellforce fórumot
Kusi
2006. 02. 08. - 20:47
MAGYARÍTÁS KERESÉSE:
-nem mûködik nem tudok gépelni bele.
Youko Kurama
2006. 02. 08. - 20:20
háát, eléggé bugos, nagyon is sajna, vagy csak nekem va így:
nem látszanak a hozzászólások el vannak csúszva a grafikák, nem jön be az xbox mobil közösség rész, nekem nagyon rossz
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 19:34
Csináltunk ismét HW híreket, viszont az oldalletöltést 5 - igen, 5 - mp-cel hosszabbította meg, úgyhogy jelen pillanatban ezt a luxus kihagyjuk, amíg rájövünk, hogy hgogyan tudjuk megoldani a kérdést.
Rabbit
2006. 02. 08. - 19:31
Még egy kis apróság. Nem tudom, hogy máshol is, de ha a PHP topikba belépek, akkor a két szélsõ blokkban vastagbetûsek lesznek a szövegek, a menüpontok, meg minden.
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 19:29
Gandrus, természetesen - mint régen-, de a régi módszer enyhén szólva ratyi volt. Van már egy tippem, hogy hogyan oldjuk meg a dolgot, holonap lesz bioszom, kidolgozom.
Mûködik a szavazás is, megcsináltam - ha nem keverném rendszeresen a vote-t, a pollt és a polt, hanem egyféle elnevezést használnék, lehet, hogy nem lenne gubanc.
gandrus
2006. 02. 08. - 19:25
Affene, felkiáltójelet akartam írni a végére, elnézést a hibáért, túl gyors voltam.
Apropó, a saját hozzászólásaink szerkeszthetõek lesznek valamikor (mint pl. a Hardwireden)?
gandrus
2006. 02. 08. - 19:23
A fordítói blog -os részhez elismerésem! Szuper lett!
Az oldal is javulgat, csak így tovább. :P
John Angel
2006. 02. 08. - 18:48
A régiben úgysem tudtam visszafelé menni.
Nem tudom,hogy miért.
John Angel
2006. 02. 08. - 18:47
A régiben úgysem tudtam visszafelé menni.
Nem tudom,hogy miért.
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 18:33
Na, mostantól elvileg bejelentkezve maradnak a felhasználók!
Vöge
2006. 02. 08. - 18:32
Sziasztok! Tetszik a megújult oldal, tényleg gyorsabb és áttekinthetõbb Sajnos észrevettem az elsõ hibákat, itt a hozzászólásoknál, nem tudom jelezte-e már valaki. Na a problémám az, hogy hosszabb kommenteknél "átfolyik" a szöveg a hozzászóló neve alá. Screenshot itt: http://www.kepfeltoltes.hu/view/060208/www.kepfeltoltes.hu_.jpg
saxus
2006. 02. 08. - 18:15
Ennél amúgy a Firefox
Sony500
2006. 02. 08. - 18:15
Nagyon gratulálok Nektek az oldalhoz, a hibákat remélem, mihamarabb kiküszöbölitek. ;)

Meg meg szeretném köszönni a nevemet az utolsó sorokban!
saxus
2006. 02. 08. - 18:07
Ja jó, én vagyok a hülye, már látom, hogy küldtél...
saxus
2006. 02. 08. - 18:05
BigBoy! Vmi screenshotot el tudnál küldeni, hogy hogy néz ki? Beta1-t már láttam testközelbõl, de kettõt még nem. Az egy ACID2 "teljesítménye" alapján abban még a rendermotor ugyanaz volt, mint a 6-ban (ami szinte ugyanaz, mint az 5.5-ben...). E-Mail címet szerintem találsz...
berti0
2006. 02. 08. - 16:59
jó ez a új motor
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 16:55
BigBoy, ez lol... Ez alatt a fél nap alatt többet tanultam, mint az elmúlt fél évben összesen, és ezt köszönöm nektek!
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 16:49
Az IE 7 meg azértszar, mert lehet hogy jó lenne, csak sztem aaz IE6 rosszr CSS-ét tölti be, de nm érdekel

A magyar játékfordítók céhének pápája.

BigBoy
2006. 02. 08. - 16:36
úristen! andy kérésére megnyitottam ie7 beta2 alatt az oldalt.
egy nagy kép és bejelentkezõ elem-halmaz

annyira lol, hogy ezt KÖTELEZÕEN meg kell nézze mindenki

töltsétek le a képcsomagot.

http://www.upload2.net/download2/8i9gSP2rwGQkiL9/Desktop.rar.html
486Kb

Andy, Panyi, saxus! Nem érdemes kínlódni hogy az IE7-nek megfelelõ oldalt csináljatok!
Az én oldalam is DIVekbõl van és nem táblázatokból, (rolisoft.nfc.hu) de IE7 allat... nos
saxus
2006. 02. 08. - 16:27
A CSS alapú design-ra való áttérésnek más oka is volt: Egyik az, hogy a tablefull design elv ma már enyhén szólva elavult (az, amikor egy halom táblázatot használnak az oldal szerkezetének felépítésére), mivel a táblázatos HTML kód tele van egy csomó szeméttel, ami felesleges, kiváltható lenne CSS-ssel. Éppen ezért a gyorsabb motor mellé kevesebb sávszélességet igénylõ HTML kódot is kaptok.

És ha már újítottunk, akkor már az elõremutatóbb XHTML-t vettük igénybe. Várható volt, hogy lesznek vele problémák, de a Windows is egész használhatóvá vált így ennyi év távlatában =)
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 16:25
Hmmm... Na, az elsõ javításcsomag felkerült, a továbbiak természetesen érkeznek szép sorjában!
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 15:49
Na akkor most tesztelem hogy OPera alatt lehet e hírt hozzászólni

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 15:48
Teszteltük, 8.5-tel, 8.0-val.
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 15:27
Félreértés ne essék, nem a portált, és nem a bugokat akarom most kimagyarázni: Várható volt, hogy tele leszünk bugokkal, mivel rengeteg nem szokványos apróság van beépítve, ami nagyon nagy mértékben konfigfüggõ, vagyis attól függ, hogy az adott szervernek mik a beállításai, ergó ugyan maga a motor már 3 napja fent volt a szerveren, és tesztelgettük-ellenõrizgettük, biztosak voltunk abban, hogy tele lesz olyan hibákkal, amiket nem tudunk kiszûrni adatbázis hiánya miatt - ld fórumok, ugyi, hogy a legbugosabb részt említsem csak.
Ami miatt ezt a hozzászólást írom, az pedig nem más, mint a lentebb említett "csegavarizmusra" való reagálás: A helyzet dióhéjban ennyi: Adott egy HTML szabványnyelv, ami alapján elvileg az összes böngészõnek UGYANÚGY kellene MINDEN oldalt megjeleníteni, függetlenül attól, hogy IE-t, Foxot, Operát, Konquerort, vagy akármit használsz. Amikor elterjedtek a különbözõ, nem MS IE alapú böngészõk, odafent rájöttek, hogy az egyszerû HTML túl sokat enged meg, hogy annak mindegy, hogy egy img tag kis, vagy nagybetû, hogy mi van lezárva és mi nem, és egyeltalán. Éppen ezért megalkották az XHTML nyelvet, amely gyakorlatilag maximálisan konzervatív, mindenféle rugalmasságot nélkülözõ nyelv. Igenám, a böngészõk szép lassan elkezdték támogatni ezt a teljes mértékû egységesítést, jöttek is ki szép sorjában az új verziók mindenkihez... Csakhogy ott maradt teljesen egyedül az IE, ami fogta magát, és megállt a semmi közepén félig XHTML támogatással, félig anélkül. Mindezt megturbózta a CSS-támogatás, amely ismét érdekes eredményeket produkál: Ha minden CSS valid - vagyis minden úgy van megírva, ahogy azt a CSS szabályai kimondják -, akkor az IE közli, hogy "eeeztenekedénIE vagyok!". Az Fox jelen pillanatban remekül megbírkózik mindennel, azt nem is csesztetjük. Az Opera bugzik ugyan, de hamarosan jön az Opera 9 - hamarosan itt a béta 2 (csak hogy lássátok, nem vak Fox-rajongó vagyok); Az IE... nos, IE7 béta 2 kering pár napja az interneten, bevallom, még nem néztem meg, de többek között azt ígérik, hogy nem járják a saját útjukat, hanem követik a szabványokat... Úgy legyen!
Egyébként valaki IE7 bétás elmondhatná, hogy mit tapasztalt!
BigBoy
2006. 02. 08. - 15:27
Tesztelétek Operával az oldalt publikálás elõtt?

bejelentkezés 3/10
fórumozás 8/10 (egyes helyeken szétesik)
BigBoy
2006. 02. 08. - 15:14
hova tünt a fórumban a szerkesztés gomb??
Zo11
2006. 02. 08. - 15:08
Gratu nagyon!
John Angel
2006. 02. 08. - 15:00
Gratulálok.
Jó lett.
Az elõzõ verzióban úgysem tudtam a vissz gombot használni,valami rejtélyes ok miatt.
John Angel
2006. 02. 08. - 14:59
Gratulálok.
Jó lett.
Az elõzõ verzióban úgysem tudtam a vissz gombot használni,valami rejtélyes ok miatt.
Mast3rmind
2006. 02. 08. - 14:46
Ez érdekes lett Én például nem látom a hozzásólásokat (itt lent), olyan, mintha a designe alá csúsznának ()

Nos a másik az, hogy külön-külön kell a változásokat érvénybe léptetni a beállításoknál... miért nem volt egyszerûbb az egy gombos változat (ugyan ez vonatkozik az Avatarra is) + Ne már, hogy csak 6-os szinten tölthetek fel képet... bakter Hallod Andy akkor 13-mas lvl-en újra is éleszthetek majd (célzás WoW feelingre )

U.i.: Örülök, hogy a WoW iránti rajongásotok egyre nagyobb... így tovább .P Én is növelném rajongásomat, de el vagyok tiltva :...(!
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 13:30
Abból hogy nagyon bugos nem értek semmit

A magyar játékfordítók céhének pápája.

titigta
2006. 02. 08. - 13:30
a fórum szerintem nagyon bugos
titigta
2006. 02. 08. - 13:28
egész jó a moto bár nekem jó volt a régi is. Nekem mind1
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 13:26
Az a blokk majd megy be oda:P

A magyar játékfordítók céhének pápája.

nagyvili13
2006. 02. 08. - 13:17
100000000 köszönet!, bár a fórumhasználat nem a legkönnybe
UV
UV
2006. 02. 08. - 13:16
A fórumtémák visszakerülhetnének jobb oldalra, azt szerettem nem kellett mindig elölrõl kezdeni a turkálást
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 13:16
Az IE hibákat please jelezzétek nekem egy screenshottal, hogya tudjam hol kell keresnem, valamit az egyéb hibákat is!
A keresést hamarosan beüzemeljük, addig is legyetek türelemmel.

A magyar játékfordítók céhének pápája.

zorrosok
2006. 02. 08. - 13:12
Az motro gyorsult, az jó !
(Betárcsázós net-em van, tehát nálam NAGY plussz)
A Lista menüjébe ha megoldható akkor visszarakhatnátok az abc-s keresés mellé a teljes lista letöltését/megnézését.
Ugyanis rendkívül lusta lévén álltalában azt szoktam lekapni, és az ismeretségi körben átnyálazni hogy éppen mi van kész, illetve
mi várható - hadd örüljön a nép, hogy rájuk is gondolnak a fordítók-
IE (in)kompatibilitás meg jópár helyen elõfordul, sajnos.
Mondjuk én foxozok, tehát annyira nem zavar, de aki IE-t
használ megértem.
grim
2006. 02. 08. - 12:43
Mindegy, tényleg rá fért már az oldalra egy kis újitás
És ha tényleg minden olyan lesz, mint amilyennek elmondtad, biztos hogy ezek a panaszok feledésbe mehetnek......
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 12:22
Okés értem mire gondolsz, de nem is modtuk hogy cseréld le, de az elõzõ azért volt jó, mert nem vol xhtml és egyéb valid, azért volt jó, viszont dunsztom sincsen hogy miért tûnnek el egyes dolgok, de majd golozom rajta és megoldom, de addig légy tûrelemmel, hogy görgetned kell egyes más dologért.

A magyar játékfordítók céhének pápája.

ibrik
ibrik
Senior fordító
2006. 02. 08. - 12:18
Nekem speciel mindig is az IE tetszett, nem azért mert billgeci rajongó vagyok, hanem már ezt szoktam meg a sok év alatt.
Próbáltam én már más böngészõt is, sõt egy kis ideig linux-al is próbálkoztam, amiben ugye eleve nincs IE.
Nekem nem jöttek be a mozilla/firefox-félék, épp azért mert az IE-t szoktam meg.
Ezért nem is fogom csak a portál - valljuk be õszintén - még mindig bugos új motorja miatt lecserélni az IE-t.

Minden elismerésem a motoron dolgozóké és a hozzáértõké, de ne határozzák meg nekem, hogy mit használjak.
Ez a "chegevarizmus" nem tud meghatni, hogy mindenáron bojkottáljuk az MS-termékeket.

Az elõzõ verzióval nem voltak a mostani problémák - gondolom a mostaniban is kijavítják.
Rabbit
2006. 02. 08. - 12:09
Amúgy meg télleg gyorsabb lett az oldal. ;)
Rabbit
2006. 02. 08. - 12:06
De nem kéne valami, hogy onnan is vissza lehessen jutni az oldalra?

Meg a fõoldalon a cikkeknél belelóg a szöveg a keretbe. Firefoxxal ném.
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 12:00
mert a panyi.magyaritasok.hu-n vagy és annak az a fõoldala:P

A magyar játékfordítók céhének pápája.

cipo00
2006. 02. 08. - 11:58
Hello!
Én most egy olyan hibát találtam, hogy amióta megnéztem panyi blogját azóta ha rámegyek a fõoldalra mindig az jön be.
Unregistred
2006. 02. 08. - 11:56
Tény és való, hogy gyors, de a hardwired nekem is hiányzik.
Amúgy ha mindent visszakapunk majd idõvel, ami volt, még ha nem is abban a formában, ahogy megszoktuk, akkor igenis megérte váltani.


van még aki ie-t használ? :P
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 11:07
Ismétlem a kukis módszer van most is, csak nem tudjuk miért nem hozza létre a kukuit, de majd megnézzük, csak kcisit mésképpen volt andy gépe beállítva mint mi,
A fordítói blogok lettek a fordítüókról rész, ami kicsit bétában van, mert nem tudom miért nem hozza normálisan létre a mappát a szerveren.
A kicsmagolók rész meg majd át fog alakulni és egy teljesen új oldal lesz majd a fordítóknak ahol aztán kiiélhetik kedvükre magukat

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 11:03
AKkor mondom hogy a szétcsúszás INTERNET EXPLORER 6-ban nem a mi hibánk jelentem, mert az úgy szar ahogy kell lennie, meg minden és mi vaélidak vagyunk mindenki használja foxot. A designelemek miatt egyenlõre felelõsséget nem vállalok at IE baszakszása miatt csak foxban és operában!

A hibvák kijavításán folyamatosan dolgozunk!

A magyar játékfordítók céhének pápája.

grim
2006. 02. 08. - 10:33
És a képek miért nem jelennek meg? (mindenféle, szmájli, meg ilyenek...) lehet hogy nálam van a baj?
grim
2006. 02. 08. - 10:32
de ami tényleg nagy meglepetést okozott, az az adatlapos akáármi, nehogymár a magyaritás portálból RPG legyn...
grim
2006. 02. 08. - 10:31
ÖÖÖ... igen, sok dolog megújult, de hol vannak a régiek? (amik persze nem, és szükség lenne rájuk...)
takysoft
2006. 02. 08. - 10:21
meg ugye az Empy Aemie kérdezz felelek....(
takysoft
2006. 02. 08. - 10:20
eddig sose kellett bejelentkezni... a cookie rendszer jol ment...
hát.. nem tudom.... EMBEREK! Ezt még egy picit tesztelni kellett volna....


Ismétlem a kérdést: hova tûnt a fórdító aloldal, meg a kicsomagolóprogramok, meg ilyenek....?
Zolcsi
2006. 02. 08. - 09:51
A szavazó nálam nem mûködik. Csak szólok.
grim
2006. 02. 08. - 09:47
sok ujitás van az oldalon, de mégis a régit szoktuk meg...
RoBour
2006. 02. 08. - 09:17
Sziasztok!
Sajnos tényleg akad javítani való még (bár lehet nem sok), mint alább TeeBeey is említette, eltûnõ szövegek pl a fórumban, szétcsúszó hozzászólások stb. Egyébként tényleg gyors lett az új motor, csak gratulálni tudok hozzá biztos nem kis munka volt!
További sok sikert kívánok!
Üdv.: RoBour
ibrik
ibrik
Senior fordító
2006. 02. 08. - 09:16
A régebbi hírek kommentjei mind 1970.01.01-én születtek?
Bandew
2006. 02. 08. - 09:08
Én ezen a "portál szelleme" dumán elõször megijedtem. Azt hittem vége a Magyarítások Portának.
TeeGeey
2006. 02. 08. - 08:59
Sorry!
Relatíve én voltam a hülye ezzel a tp. alapú rendszerrel.
Már látom, hogy az eddigi hsz.-eket nem számítja bele, azért van a dolog. Mégegyszer elnézést!
De sajnos rengeteg a gond az új motorral...
Szétcsúszott hsz.-ek tömkelege, eltûnõ-feltûnõ szövegrészek garmadája...
Lehet, hogy jobb lenne egy preventív karbantartás az egészen, s amíg nem lesz üzembiztos, addig visszaállítani a régit...
Bocsánat, hogy ezt mondom, nem akarom fikázni a munkátokat!
Minden elismerésem és megbecsülésem a tiétek, amiért ennyit fáradoztatok értünk, Portállakókért!
Mindennek ellenére tartom a fentebb leírt véleményemet!
Sajnos a Portál jelenleg majdhogynem használhatatlan...(legalábbis nálam. ha a hiba az én készülékemben van, akkor még nagyobb bocsot kérek!)
TeeGeey
2006. 02. 08. - 08:39
"tapasztalati-pont alapú rendszer bevezetése."
Most lehet, hogy én nem értek hozzá, de az normális, hogy 4 hsz.-el és 3000 hsz.-el is Lvl 1-es szintû és 0%-os egy portállakó
TeeGeey
2006. 02. 08. - 08:39
"tapasztalati-pont alapú rendszer bevezetése."
Most lehet, hogy én nem értek hozzá, de az normális, hogy 4 hsz.-el és 3000 hsz.-el is Lvl 1-es szintû és 0%-os egy portállakó
TeeGeey
2006. 02. 08. - 08:33
runo hsz.-ének hiányzik egy része...
Megpróbáltam kijelölni a hsz.-t, hátha betûszínkezelési problem...
Meglepõ dolgot kaptam eredményül...
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2006. 02. 08. - 08:03
a smile lemaradt. Ha jól látom nem kezeli a module rendesen
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2006. 02. 08. - 08:02
Hali

Miért tüntek el a hardwired.hu hírei jobb oldalt? Szerintem az tök jó volt. Tegyétek vissza
gandrus
2006. 02. 08. - 07:54
Hogy ne csak negatívumokat írjak az új motorról:
Tetszik, hogy a honosítás letöltésénél meg lehet nézni az adott játék galériáját.

Viszont az emailcímem még mindig nem jól szerepel a letöltéseknél. :P
Az emailcímem: [email protected]
Nah, remélem most nem árasztanak el a spamek.
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 07:34
Jujj, de még hogy szétcsúszik... Este megpróbáljuk rendberakni, amit tudunk. Fura, mert most eszméletlenül meg kellett szenvedni a váltással, a múltkor ehhez képest pillanatok alatt megvoltunk mindennel, pedig lényegében ugyanazokat a dolgokat kellett állítgatni... Ez müxik?
gandrus
2006. 02. 08. - 07:29
Félreérthetõen fogalmaztam, ha a vissza gombra kattintok a portálon (Operát használok), akkor elcsúsznak lefelé bizonyos részek.
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 07:26
Jajj tényleg, ezt mondani akartuk még este: Érdekes módon az Internet Explorer valamilyen oknál fogva nemes egyszerûséggel eltûnteti a szövegeink egy részét, vagy pl. láthatatlanná teszi, amíg nem scrollozunk, vagy nem jelöljük ki a szöveget. Errõl a hibáról tudunk, úgy néz ki, nem a hi hibánk, de mindenesetre elég érdekes, hogy ha ráviszi az ember az egeret egy menüpontra, akkor középrõl eltûnnek pl. az elválasztó vonalak.
Dusiii
2006. 02. 08. - 07:21
ha küldök egy postot nem ugrik át arra az oldala ahova kültem a postot. Ez direkt ilyen? vagy csak nekem?
gandrus
2006. 02. 08. - 07:20
Ahogy elnézem a vissza gombra a portál több részén is "érzékeny " lett. Bosszantó bug.
gandrus
2006. 02. 08. - 07:17
Hova tûnt a hardwired hírek rész
Azonkívül ha visszalépek egy hírbõl a fõoldalra az Opera vissza gombjával bizonyos részek üresek lesznek.
runo
2006. 02. 08. - 06:51
takysoft, jól néz ki az utolsó elötti hozzászólásod
amikor ki akartam jelölni a nicked /lustaság fél egésség/, akkor az utolsó hozzászólásod meg egyszerûen eltûnt
persze ez nem a te hibád, csak gondoltam hátha illetékes is olvassa

ja, és amikor ITT bejelentkeztem, igazán vissza is dobhatott volna IDE, mert úgy kellett a hírkommenthez visszajönni...
takysoft
2006. 02. 08. - 06:09
ja ne.. én vok a huje.. csak várni kell a blogra... nár hogy a fõoldalt minek tölti be azt nem tudom...
takysoft
2006. 02. 08. - 06:08
csa én vok a hüje, vagy tényleg eltûnt pár menüpont......?
kicsomagolók, fordítók aloldalai.... hasonlók....

meg a blog részbe nekem nem megy automatikusan.... érdekes....
elõre-vissza gombokkal kellett játszani, mire bejutottam panyi blogjába....
Maala
2006. 02. 08. - 03:28
a "megérte, bár sok benne a javítanivaló"ra 2x lehet szavazni... lol.
további bugkeresések az "új magyarítások portál" topicban.
Maala
2006. 02. 08. - 03:10
a szavazásnál már 3x szavaztam, sztem mindet elfogadta, nem csak 1x. megnézitek? (gyk: egy ember többx is szavaz6)
Maala
2006. 02. 08. - 03:08
khm, egy enter elférne ez elé: - Aemiet ideiglenesen eltávolítottuk(mind a fórumbélit, mind a tanuló botot), terveink szerint teljesen újra lesz írva, és jóval intelligensebb formában jelenik meg majd a porondon [ENTER]- rangok megszüntetése, helyettük tapasztalati-pont alapú rendszer bevezetése.
Maala
2006. 02. 08. - 03:05
látom, sok szabadidõtök volt... KÖSZÖNÖN
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 02. 08. - 02:55
Jó reggelt.

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Andy
Andy
Senior fordító
2006. 02. 08. - 02:51
Arra kérnénk Titeket, hogy ha hibával találkoztok, nyugodtan jelezzétek azt itt, a fórumon, vagy e-mailen keresztül - kivéve, ha dátumhibáról van szó, mert azt az oldal automatikusan el fogja nõni.
hirdetés
Legújabb letöltések
Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla teljes fordítása (alapjáték és összes dlc). A magyarítás eredeti, 1.7.0 verzióra készült, a megfelelő működés csak ezen...
| 15.02 MB | 2026. 07. 18. | akosmakos, Lajti, papandras, Raga, Tibler, warg
The Godfather II
A(z) The Godfather II játék fordítása.
| 11.22 MB | 2026. 07. 12. | Ateszkoma, NightVison, ssource83
Star Wars Jedi: Survivor
A Star Wars Jedi: Survivor játék fordítása.
| 10.27 MB | 2026. 07. 10. | Arzeen, D3VOU(23(2, FEARka, Fehérváry Péter, Frank Robin, gyurmi91, Lajti, NightVison, Ragnar Vapeking, Dickopter, Gaben, H.Lily98, Maligeri2003, Melchiadesian, Rosie, sirok.dominik
Star Wars Jedi: Fallen Order
A Star Wars Jedi: Fallen Order játék fordítása.
| 3.64 MB | 2026. 07. 10. | Dusiii, FartingSquirrel, FEARka, Patyek, Ripp667, Kath, Petra
Papers, Please
A(z) Papers, Please játék fordítása.
| 333.12 KB | 2026. 07. 08. | The_Reaper_CooL
The Dark Pictures Anthology: Little Hope
A The Dark Pictures Anthology: Little Hope játék teljes, szöveges magyarítása.
| 104.03 MB | 2026. 07. 07. | GothMan, JohnAngel, Keeperv85, Kitsune
Resident Evil
A Resident Evil (1996) játék fordítása. USA és JAPÁN verzióra is telepíthető.
| 12.41 MB | 2026. 07. 05. | FEARka
Lightmatter
A Lightmatter játék teljes fordítása.
| 3.34 MB | 2026. 07. 04. | Lajti, nulladik
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. A FORDÍTÁSHOZ 1.03-AS VAGY ÚJABB VERZIÓJÚ JÁTÉK (VAGYIS A...
| 95.27 MB | 2026. 07. 03. | The_Reaper_CooL
Blasphemous II
A(z) Blasphemous II játék fordítása. Tartalmazza a DLC-k fordítását is.
| 1.46 MB | 2026. 07. 01. | The_Reaper_CooL
Legfrissebb fórum bejegyzések
Icarus: Dangerous Horizons Expansion egy nagyon jó játék, esetleg készít valaki hozzá fordítást? (Segítséget szeretnék kérni a .locres fájl szerkesztéséhez/fájl kivonáshoz. Kérlek, írjátok meg, hogy melyik programmal lehet! Előre is köszönöm.
Shield | 2026. 07. 21. - 13:21
Sajnos nem tudom wargot megcáfolni: többismeretlenes ez az egyenlet, és sosem lehet tudni, beüt-e valami (amikor már azt hisszük, minden sínen van, rendszerint mindig beüt valami váratlan). Botor dolog volna látatlanban hitegetnünk benneteket, meg felelőtlenül ígérgetnünk. A végén mind csak csalódnánk, utána meg rossz szájízzel várnánk a projekt végét. Annyi...
smithmarci | 2026. 07. 19. - 22:47
Igazán nehéz megtippelni, mert nem tudni, hogy hány ember tart ki végig. Így is sokan vannak már, akik eltűntek sajnos. A kemény mag igyekszik, aztán a következő pár helyzetjelentés után majd többet lehet tudni. :-)
warg | 2026. 07. 18. - 23:40
Köszi még nem, de ahogy nézem ez nagyon kínai. Elvileg ez a két dolog csak "magyarítás" de kell hozzá valami eredeti patch valami Loot program( azzal is valamit sorba kell tenni), kellene a nexus mod, telepítési útmotató nincs eredeti patch neve honnan tölthető le arról sincs semmi infó, ez így...
De4dKn!ght | 2026. 07. 17. - 12:58
Üdv, ezt próbáltad már? Skyrim SE Hungarian translation Ahogy olvasom, ez is kelleni fog hozzá, szintén ugyaninnen NexusMods-ról: Unofficial Skyrim Special Edition Patch Hungarian translation
Steve Q. | 2026. 07. 17. - 05:28
Esetleg van már tervezett időpont az elkészülésére? Talán karácsonyra kész lehet? :) Köszi előre is a válszt.
De4dKn!ght | 2026. 07. 17. - 01:31