Óriásmajmok magyar felirattal

Óriásmajmok magyar felirattal

Írta: jnc

| 438

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Peter Jackson otthon feküdt a díványán, amikor egyszer csak csengettek az ajtaján. Nagyon szitkozódott, hogy neki most fel kell kelnie, hiszen olyan szépen feküdt, és hát éppen a Gyûrûk urának bõvített kiadását nézte DVD-n, de nem volt mit tenni, a titokzatos idegen ráfeküdt a csöngõre, így az csak berregett és berregett. Kikászálódott az ajtóhoz, kinyitotta azt, és egy hatalmas… nem, inkább leírhatatlanul óriási szõrõs majmot látott ott. Egy majmot, amely rettenetesen zokogott, hogy már vagy 30 éve nincs munkája. Régen ugye hívták ide, hívták oda, még Japánban is megfordult, de ma már senki nem kíváncsi a leírhatatlanul óriási szõrõs majmokra. Azt is elmondta az emberszabású, hogy hallott arról, PJ hatalmas kasszasikerû filmet forgatott valami mesébõl, hát gondolta szerencsét próbál nála. Szerencséje is lett, mert PJ leforgatott vele egy filmet, és mivel nagyon megszerette, meg amúgy is szimpi volt neki a majom, hát felkereste azt a játéktervezõt, akinek játékával éjjel nappal nyomult, ha éppen nem forgatott, és rábeszélte, készítsenek filmes játékadaptációt. Hát így született meg a világ egyik leghosszabb nevû számítógépes játéka, a Peter Jackson’s King Kong – The official game of the movie.
Persze PJ ekkor még nem sejtette, hogy valahol Európa szívében van egy ország, ahol létezik egy Automex kiadó, amely úgy dönt, a nép gyermekei számára elérhetõvé teszi a magyar nyelvû változatot eme csodás játékból, amellyel a cikk írója ugyan még nem játszott, de olvasott róla, és ott nem kapott rossz minõsítést. Szóval elõre emberek, nem egészen hétezer forintért a program beszerezhetõ, ráadásul teljesen legális, és még magyar is :-)
Összesen 12 hozzászólás érkezett
BENCEKING
2006. 04. 16. - 14:18
BOCS férre ment
diphis
2006. 04. 15. - 19:19
ehh ez nem jött be! Smiley The Chronicles of Narnia: The lion, the witch
and the wardrobe akkor is õ a gyõztes! Smiley
nyul
2006. 04. 15. - 18:00
A boltok polcairól.
VIG0
2006. 04. 15. - 15:38
Na és honnan lehet ezt leszedni?
R@mm@l
2006. 04. 15. - 12:57
ez mûkszik is??
jnc
jnc
Senior fordító
2006. 04. 14. - 13:03
Nem. Csak felirat van

E-learninges családapa, aki esténként XBox-ozik és régen azért csinált pár magyarítást :)

xman
2006. 04. 14. - 12:37
Szinkronos is vajon?
jnc
jnc
Senior fordító
2006. 04. 14. - 11:32
Nem jött be Smiley

Peter Jackson’s King Kong – The official game of the movie
The Chronicles of Riddick: Escape from the Butcher Bay

Jól látható a különbség Smiley

E-learninges családapa, aki esténként XBox-ozik és régen azért csinált pár magyarítást :)

RavenX
2006. 04. 14. - 11:25
The Chronicles of Riddick: Escape from the Butcher Bay - na ez a
leghosszabbSmiley
Cat
Cat
2006. 04. 13. - 17:19
huu vaz Smiley neked is sok minden rejtõzik a lelkedben ;)
Sony500
2006. 04. 13. - 16:48
faxa, csak ezt javítsd ki: "...ugyan még NEM játszott, de
olvasott róla..." ha erre gondolsz. Smiley
ketnen_jack
2006. 04. 13. - 16:39
Király!Smiley
hirdetés
Legújabb letöltések
Kingdom Two Crowns
A(z) Kingdom Two Crowns játék fordítása, ami mindegyik DLC-t tartalmazza. Dead Lands Norse Lands Lost Island Call of Olympus
| 10.55 MB | 2026. 10. 13. | The_Reaper_CooL
Lacuna
A(z) Lacuna játék fordítása. (Switch verzió)
| 54.46 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
Putt-Putt Saves the Zoo
A Putt Putt Saves the Zoo játék fordítása. (Switch verzió)
| 53.37 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
The Excavation of Hob's Barrow
A(z) The Excavation of Hob's Barrow játék fordítása
| 9.48 MB | 2026. 10. 13. | hamarfa
Graveyard Keeper
A(z) Graveyard Keeper játék fordítása, tartalmazza a DLC fordításait is.
| 391.13 KB | 2026. 10. 11. | The_Reaper_CooL
The Rise of the Golden Idol
Az alapjáték és az első három kiegészítő fordítása, Windows és Linux telepítővel.
| 4.49 MB | 2026. 10. 09. | mmatyas
Big Walk
A(z) Big Walk játék fordítása.
| 287.00 KB | 2026. 10. 06. | The_Reaper_CooL
The Legend of Crystal Valley
A(z) The Legend of Crystal Valley játék fordítása.
| 7.55 MB | 2026. 10. 06. | Hayako
Peak
A(z) PEAK játék fordítása.
| 12.01 MB | 2026. 10. 01. | The_Reaper_CooL
Rogue Trooper: Redux
A(z) Rogue Trooper: Redux játék fordítása.
| 2.81 MB | 2026. 10. 01. | Ateszkoma, Lajti, VéGeri
Legfrissebb fórum bejegyzések
Lesz folytatása is? Az kemény.
Doom 4 | 2026. 10. 14. - 21:23
Szia! Lehet tudni, hogy hogy áll a magyarítás? :)
Flegmatika18 | 2026. 10. 14. - 21:18
Verzioszam stimmel, mappa stimmel (remelem, az nem gond, hogy nem a C meghajtora tettem).
miskolcatesz2 | 2026. 10. 12. - 08:40
Szuper hírek! Bizakodó vagyok hogy ez karácsonyra tényleg kézhezkapjuk, és az ünnepeket BG3-al tölthetjük, kedves anyanyelvünkön :) Köszönjük.
De4dKn!ght | 2026. 10. 12. - 01:17
Következzen egy "félidei" helyzetjelentés a Kardparti Kézművesek háza tájáról...1.,Noha még van egy kevés ránk váró fordítandó, azonban hamarosan elkezdődik a már kész fordítások lektorációja, amihez sikerült szinte teljesen ráncba szedni a szószedetünket.2.,Azzal párhuzamosan - ha minden jól megy, - belevágunk a belsős tesztelésbe is, hogy lássuk, maradtak-e angolul maradt kifejezések...
smithmarci | 2026. 10. 11. - 15:59
Biztos, hogy megfelelő mappába szeretnéd telepíteni, mert telepítők esetében ha rossz mappát adsz meg nem fogod tudni telepíteni, meg persze a játékverzió egyezés is fontos követelmény.
Cyrus | 2026. 10. 11. - 10:55