Aranyos Rush for Berlin

Aranyos Rush for Berlin

Írta: jnc

| 446

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Lassan egy éve már, hogy a Magyarítások Portál kis csapata a Stormregion fõhadiszállásán járt, és bepillantást nyerhetett hazánk (talán kimondhatjuk) elsõ számú játékszoftver fejlesztõ cégének legfrissebb – akkor még készülõ – játékába, a Rush for Berlinbe.

Nem tagadjuk, akkor és ott a program nagyszerûsége magával ragadott minket.

Azóta a program hazai megjelenésétõl nem egészen egy hónap választ el minket, így ismét érdemes lesz visszavinni az üres üvegeket, és talán a felgyülemlett papírokért a MÉH is ad még valamennyit. (Tényleg, létezik még?)

A Rush for Berlin ugyanis aranylemezre került, és ha a földet nem pusztítja el néhány erre kóricáló idegen meteorit, akkor június 7-én kezünkbe vehetjük a magyar szinkronnal ellátott hazai verziót. A fejlesztõk ezúttal sem hazudtolták meg magukat, igazi profi munkát végeztek a honosítás terén. Erre garancia a narrátorok szerepét ezúttal Kristóf Tibor és Kautzky Armand tölti be. Mivel a RfB a Panzers szériával ellentétben nem rendelkezik kerettörténettel, egyéb szereplõk nem fognak megjelenni a játékban, az egységek pedig, a tökéletes hangulat érdekében az adott nemzet nyelvén fognak megszólalni.

A Stormregion honlapja
A Rush for Berlin hivatalos magyar honlapja
Korábbi részletes beszámolónkat az RfB-rõl
Összesen 9 hozzászólás érkezett
otto
2006. 06. 13. - 17:25
Kinek van Counter-strike 1.6? Kinek van kedve játszani? Kinek van
klánja? Ki szereti a cs-t? MSN: [email protected]
jnc
jnc
Senior fordító
2006. 05. 25. - 15:53
Az elsõ számú nem azt jelenti, hogy egyetlen. Sajnos a DT az utóbbi
idõkben nem tudott akkora sikerû termékkel megjelenni a piacon, mint a
Storm. Ugyanakkor én nagyon kedvelem a DT-is Smiley Igaz utoljára az
IG2-vel tudtam játszani, de az leragasztott. A következõ
ûrstratégiájuk sajnos irányítási problémák miatt nem tudott lekötni,
mással meg nagyon játszottam. Viszont nyomonkövetve a magazinok
értékeldobozát, és a játékhíreket, amelyek az eladásokról beszélknek,
nos a Panzers lenyomta a DT terméket. Ennek ellenére nagy
vágyakotással vagyok az új játékukkal szemben!

E-learninges családapa, aki esténként XBox-ozik és régen azért csinált pár magyarítást :)

Gigantoherceg
2006. 05. 24. - 23:19
Idézet: "... bepillantást nyerhetett hazánk (talán kimondhatjuk)
elsõ számú játékszoftver fejlesztõ cégének..." Talán nagyon szolídan
mondjuk azt hogy talán, hiszen van "nekünk" egy Digital Reality-nk
is. Na persze ez mit sem csökkent a Stormregion nagyságán. Igen, a
MÉH még létezik.
jnc
jnc
Senior fordító
2006. 05. 18. - 00:08
Nem, még nem jutottam oda, hogy a demót kipróbáljam, de ha ez az,
akkor az izgi lehet Ha igaz, akkor azt mondták, ez a pálya (vagy az a
a pálya) nem is lesz benne a játékban, de a demó becstolható

E-learninges családapa, aki esténként XBox-ozik és régen azért csinált pár magyarítást :)

Mast3rmind
2006. 05. 17. - 22:50
:P grat a fejlesztõknek
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 05. 17. - 22:00
jnc, te megnézted? ez az a pálya, amit nekünk mutogattak anno? ÉNY-on
mouse tankkal, középen fatankokkal, jobb oldalon meg mittoménmivel?Smiley
Spokeman
2006. 05. 17. - 21:45
Én is kipróbáltam és míg a panzers nagyon jó volt ugyan nekem nagyon
nem jött be (túlzottan a taktikán volt a hangsúly), addig ez nagyon
bejött nekem isSmiley Már nagyon várom, hogy megkaparinthassam!
Minigun
2006. 05. 17. - 14:13
Én kipróbáltasm a demót.. szuper! Van még MÉH...
Phyisikus
2006. 05. 16. - 22:14
nagy örömel hallom...az elsö nagyon jó stratégiai WW2es game és
magyarul....most már csak pár gamenak kéne csak 1 magyarítsásis
hirdetés
Legújabb letöltések
Kingdom Two Crowns
A(z) Kingdom Two Crowns játék fordítása, ami mindegyik DLC-t tartalmazza. Dead Lands Norse Lands Lost Island Call of Olympus
| 10.55 MB | 2026. 10. 13. | The_Reaper_CooL
Lacuna
A(z) Lacuna játék fordítása. (Switch verzió)
| 54.46 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
Putt-Putt Saves the Zoo
A Putt Putt Saves the Zoo játék fordítása. (Switch verzió)
| 53.37 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
The Excavation of Hob's Barrow
A(z) The Excavation of Hob's Barrow játék fordítása
| 9.48 MB | 2026. 10. 13. | hamarfa
Graveyard Keeper
A(z) Graveyard Keeper játék fordítása, tartalmazza a DLC fordításait is.
| 391.13 KB | 2026. 10. 11. | The_Reaper_CooL
The Rise of the Golden Idol
Az alapjáték és az első három kiegészítő fordítása, Windows és Linux telepítővel.
| 4.49 MB | 2026. 10. 09. | mmatyas
Big Walk
A(z) Big Walk játék fordítása.
| 287.00 KB | 2026. 10. 06. | The_Reaper_CooL
The Legend of Crystal Valley
A(z) The Legend of Crystal Valley játék fordítása.
| 7.55 MB | 2026. 10. 06. | Hayako
Peak
A(z) PEAK játék fordítása.
| 12.01 MB | 2026. 10. 01. | The_Reaper_CooL
Rogue Trooper: Redux
A(z) Rogue Trooper: Redux játék fordítása.
| 2.81 MB | 2026. 10. 01. | Ateszkoma, Lajti, VéGeri
Legfrissebb fórum bejegyzések
Lesz folytatása is? Az kemény.
Doom 4 | 2026. 10. 14. - 21:23
Szia! Lehet tudni, hogy hogy áll a magyarítás? :)
Flegmatika18 | 2026. 10. 14. - 21:18
Verzioszam stimmel, mappa stimmel (remelem, az nem gond, hogy nem a C meghajtora tettem).
miskolcatesz2 | 2026. 10. 12. - 08:40
Szuper hírek! Bizakodó vagyok hogy ez karácsonyra tényleg kézhezkapjuk, és az ünnepeket BG3-al tölthetjük, kedves anyanyelvünkön :) Köszönjük.
De4dKn!ght | 2026. 10. 12. - 01:17
Következzen egy "félidei" helyzetjelentés a Kardparti Kézművesek háza tájáról...1.,Noha még van egy kevés ránk váró fordítandó, azonban hamarosan elkezdődik a már kész fordítások lektorációja, amihez sikerült szinte teljesen ráncba szedni a szószedetünket.2.,Azzal párhuzamosan - ha minden jól megy, - belevágunk a belsős tesztelésbe is, hogy lássuk, maradtak-e angolul maradt kifejezések...
smithmarci | 2026. 10. 11. - 15:59
Biztos, hogy megfelelő mappába szeretnéd telepíteni, mert telepítők esetében ha rossz mappát adsz meg nem fogod tudni telepíteni, meg persze a játékverzió egyezés is fontos követelmény.
Cyrus | 2026. 10. 11. - 10:55