Baldurkapuja 2

Baldurkapuja 2

Írta: RaveAir

| 645

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A varázsló elégedetlenül csóválta meg a fejét az elõtte lévõ iratok láttán.
- Nem lesz ez így jó! - adott hangot érzelmeinek egy nagy sóhajtás keretében. Tudta, hogy így nem fog egyhamar elkészülni feladatával. Túl nagy feladat ez egyetlen mágus számára, és ha nem kap mielõbb segítséget, akkor lehet, hogy belebukik küldetésébe. Tudja, hogy rengetegen szeretnék, hogy elkészüljön, számos biztató üzenetet kapott a múltban, de tudatában van annak, hogy mindez sajnos nem elégséges.

Újra átnézett az elõtte heverõ szövegeken, és arra az elkeseredett kísérletre szánta el magát, hogy segítség varázslathoz folyamodik. Rövid ideig mereven bámult az elõtte heverõ egyik üres lapra, majd lassan el kezdte formálni a fejében lévõ gondolatokat.

"Ezen világ szülöttei!
Ki olvassátok e segélykérõ üzenetet, gondolkodjatok el azon, hogy egy régen függõben lévõ, nagy feladathoz segítséget nyújtsatok. Ne feledjétek: bár ez a feladat nagy munkával és fáradtsággal jár, de azt hiszem mindenkit kárpótolni fog az a tudat, hogy részt vett annak megalkotásában. Ez dicsõséget és elismerést hozhat társaitok körében. Kérlek titeket, kik magatokban elég tudást halmoztatok fel, vagy csak zseniálisan formáljátok a mágia szövetét, kérlek jelentkezzetek a Baldur's Gate 2 játék fordítására.

Elminster"

Aki szeretné, hogy minél elõbb elkészüjön e remek játék magyar fordítása, az jelentkezhet bármelyik szerkesztõnél, de a legjobban akkor teszi, ha Ranloth e-mail címére jutatja el eme nemes szándékát.

(Ui: Üzenném annak, aki átírta címet, hogy a magyar helyesírás szerint a magyar nyelvû településneveket egybe kell írni!)
Összesen 48 hozzászólás érkezett
seligen
2006. 07. 03. - 15:08
Lassan kihúz a hír a fõoldalról! Van már jelentkerõ, volt eredménye a
felhívásnak?
Andy
Andy
Senior fordító
2006. 07. 02. - 12:43
A 'Baldurkapuja' kicsit furán hangzik, mert eredendõen ez valóban
jelzõs szerkezetre utal, s ugyebár az ilyet külön kellene írni.
Ugyanakkor mivel ez egy településnév, így szerintem jelen esetben -
már csak azért is, mert furcsa elsõ hallásra -, simán egybeírható, bár
nem vagyok nyelvész.. Smiley Legyünk formabontóak, s írjuk egybe!
hellcommander
2006. 06. 30. - 20:54
ok csak egy kicsit ideges voltam.
Jakuza
2006. 06. 30. - 16:30
Off. Legalabb kulturember modjara irnal ide barmit. Remelem kapsz
legalabb egy feketepontot, de egy bant is siman
megerdemelnel. Raadasul, mivel mindannyian forditok vagyunk,
engedtessek mar meg nekunk leirni, hogy mi mit tartunk helyesnek. A
szakmai eszmecsere, senkinek sem artalmas.
hellcommander
2006. 06. 30. - 16:22
Ez az *****. Ez **** értelmes. Titeket tényleg érdekel hogy pontosan hogy kell leírni??

------------------
"Valóban értelmes, ellenben veled. Próbálj már egy kicsit kultúráltabban viselkedni..." - Ordel
Jakuza
2006. 06. 30. - 15:38
Akkor en is hozzateszem a magamet. Ha varosnevrol van szo, akkor
Baldurkapu, vagy Baldurkapuja.(lehet ilyen esetben, meg a birtokos
ragot is el lehetne hagyni,hiszen magyar nyelvben ritka a
varosnevekben a birtokra utalas) Ha a varoskapurol beszelunk, tehat:
valakinek, illetve valaminek a valamijerol van szo, akkor kulon
irando.(Baldur kapuja ill. Baldur varkapuja) Tehat ha tudjuk, hogy mi
a varosneve, akkor abbol kiderul az irasmod.
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 06. 29. - 09:22
Oké semmi gond. Csak azt hittem, hogy én felejtettem elküldeni esetleg
fordítani valót.... Nahh, én meg gyorsan temetkezem bele az
átnézésbe/fordításba, mert még vagy 5000 bejegyzésre nem jutott idõm.

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Echo73
2006. 06. 28. - 23:35
Van nálam fordítanivaló és mea culpa, de mostanában nem volt idõm
fordítgatni. hamarosan küldöm és akkor várom majd a következõt.
Hello JNC! Nem kell annyira hálálkodni. Idõm volt, szókincset
gyûjtöttem, a játékot szerettem. Ha volna idõm a Baldurs Gate-be is
besegítenék. Majd egyszer már végre csak kész lesz ez az IWD2.
jnc
jnc
Senior fordító
2006. 06. 28. - 20:04
Háhá! Szervusz! Echo! Rég hallottam rólad Smiley Nem tudok, és szerintem a
játékosok még ennyire sem tudnak eléggé hálásak lenni az IwD
fordításaidért Smiley

E-learninges családapa, aki esténként XBox-ozik és régen azért csinált pár magyarítást :)

RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 06. 28. - 16:14
Semmi gond... Pusztán azért is fordítom a nevet, mert angol. Több
szereplõ neve is elég beszédes, és egy kicsit felemás lenne, ha egy
része magyar és egy más része idegen nyelvû. A Hegedûhajlító név pedig
addig marad, aki nem tud rá egy jobb, magyar nyelvû megoldást... ;)
Amúgy a napokban egész szép haladást értem el az IWD2-vel, és
szerintem a héten lehet, hogy lesz egy újabb frissítés... Apropó,
Echo, van most nálad valamennyi anyag? Mert ha nincs, és van szabad
energiád, akkor küldenék...

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Echo73
2006. 06. 28. - 13:08
Sziasztok! Nem sûrûn írok (múltkoriban nekem sem jelent meg egy
hosszabb szösszenetem, de hagyjuk) de az a név-polémia kezd
túlburjánzani. Szerintem az eddigi fordítások, és fõként a Baldurs
Gate-hez hasonló sok szöveget, nevet, miegymást tartalmazó játékok
esetében sok gondot okoz, ha egy nevet, aminek egyébként volna magyar
megfelelõje lefordítsunk-e vagy sem. Véleményem szerint, ha az
események szempontjából elengedhetetlen, hogy tudjuk az õ nevének
jelentését, akkor mindenképp le kell fordítani, akár kisebb
korrekcióval is (pl. a szó hangulatán lehet faragni). Ha nem akkor
engem például kifejezetten zavar, ha erre fölös energiákat pazarolunk,
lásd a lentebb folyó marakodást Baldurs Gate fordításáról. Példának
okáért az IWD2-ben szereplõ Fiddlebender nevét botorság lenne (bocs,
RaveAir) Hegedûhajlítónak fordítani, mert idétlen és a karakter
szerepét tekintve tökmindegy. Bármelyik név gyõz is én játszani fogok
vele, de felhívnám a figyelmeteket a fenti felhívás utolsó elõtti
bekezdésére, sõt igazából a teljes felhívásra az utolsó két sort
leszámítva, amirõl eddig vitáztatok. Nem arról van szó, hogy fordítót
keresnek? Eddig aki jelentkezett, az vagy nem tud angolul, vagy nem ér
rá, esetleg már eleve ezen dolgozik. Friss, ráérõ emberkék nem
olvassák ezt a fórumot?
szotsaki
2006. 06. 27. - 16:47
Szerintem egy egyszerû vissza gomb segít, legalábbis nálam. Minden
checkbox és írás megmarad, kivéve a jelszavakat, persze. (Ui: Opera
9)
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 06. 27. - 13:09
Én is buktam egy korábbi hozzászólást, szintén az aposztróf miatt...
Bár már igazán megtanulhattam volna, hogy fórumokban való hozzászólás
elõtt csináljak egy ctrl-c-t... :/

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Ranloth
2006. 06. 27. - 11:58
Ha aposztróf jel van, nem posztol!
.:i2k:.
.:i2k:.
Senior fordító
2006. 06. 27. - 11:56
Basszus, írtam egy litániát erre nem jelent meg... Ahh, hagyom a
fenébe! Van jobb dolgom is...
Ranloth
2006. 06. 27. - 11:55
http://onomaural.klte.hu/onomural/gb/volumes/ou3/eredetiek/12-tothv-m.doc


i2k által idézett írás. Különírásról szó nincs, viszont találtam jónéhány

példát még a birtokos jelzõs, egybeírandó településnevekre. Smiley
.:i2k:.
.:i2k:.
Senior fordító
2006. 06. 27. - 11:34
Hiszed vagy sem, sokáig tudnánk vitatkozni. Részemrõl az egész
mellõzve - számomra lényegtelen a dolog, mindössze felhívtam a
figyelmet arra, hogy mik a buktatói a dolognak. Mellesleg: épp az,
hogy magyarra fordítjuk.
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 06. 27. - 11:14
.:i2k:.: A másik hozzászólásodra: Mivel nem magyar település nem
kellene egybeírni, de mivel egy fantázia szülötte település így egybe
lehet. Mivel angol területen sem írták egybe ez még nem azt jelenti,
hogy magyar területen a magyar formában nem lehetne egybe írni (amúgy
kötelezõ), lásd Fokváros. Mivel angolból fordítunk, de MAGYARRA, ezért
egybe kell írni. Egy magyarító vagy fordító pedig önkényes (szerintem
te sem tudsz egy olyan magyarítót sem mondani, aki ne lenne az :P)
Magyarul csúnyán csak akkor hangzik, ha csúnyán mondják... ki lehet
ezt ejteni szépen is. Mellesleg leírva csúnya, ha külön írnánk.
Birtokosjelzõs kapcsolat több magyar településnévnél is elõfordul, és
mind egybe van írva.

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 06. 27. - 11:08
Szép kis vita alakult ki megint... Smiley .:i2k:.: Egy gond van a 128-as
ponttal kapcsolatban, hogy itt a Gate szó nem pusztán kapu, hanem egy
településnév második fele. Elvileg két módon lehetne helyesen írni. 1.
marad az eredeti, tehát Baldurs Gate, 2. lefordítjuk, de akkor
egybeírjuk: Baldurkapuja.

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

.:i2k:.
.:i2k:.
Senior fordító
2006. 06. 27. - 10:42
Ordel: ajánlom elolvasásra: Tóth Valéria írását "A magyar
településnevek változásai" címmel. Meg fogsz döbbenni.
Vergherizoik
2006. 06. 27. - 10:41
Mi lenne ha a játék címe Baldur Kapuja míg magában a játékban a város
neve Baldurkapuja lenne?
.:i2k:.
.:i2k:.
Senior fordító
2006. 06. 27. - 10:39
Mivel nem magyar település: nem kell egybeírni. Mivel angol
nyelvterületen sem írták egybe - vannak ott is egybeírt
településnevek: nem kell egybeírni. Mivel angolt fordítunk, amiben nem
írják egybe: nem kell egybeírni. Mivel egy magyarító nem lehet
önkényes a fordításkor: nem írjuk egybe. Mivel magyarul nagyon csúnyán
hangzik: nem írjuk egybe. Mivel magyarul leírva birtokos jelzõs
kapcsolat: nem írjuk egybe.
Razak
2006. 06. 27. - 10:33
Szerintem mivel település egybe kell írni. 2:2 Smiley
Ordel
2006. 06. 27. - 10:26
Na igen, de most egy városról beszélünk, aminek nem sûrûn szoktak
birtokos jelzõs szókapcsolatot adni, szerintem is Baldurkapuja a
nyerõ...
.:i2k:.
.:i2k:.
Senior fordító
2006. 06. 27. - 10:19
A Magyar Helyesírási Szabálykönyvbõl idézek: 128. A birtokos jelzõs
kapcsolatokat a következõképpen írjuk: a) A birtokszón a
birtokviszonyra utaló birtokos személyraggal (-jellel) jelölt
kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: a folyó vize, az
iskola kapuja, a világ népei, a brigád tagjai; a lakóház pincéje, az
írógép billentyûi, a nyomda szedõterme, a park virágágyai, a gépkocsi
alváza; stb.
seligen
2006. 06. 27. - 09:45
Tudni kellene a történetét, ki vagy mi volt Baldur és hogyan kapta a
város ezt a nevet. Személy szerint nem vagyok ennyire jártas az
elfeledett birodalmakban. De nem is biztos, hogy minden helyiség és
személynevet szerencsés lefordítani. Ott van pl. Tolkien "Babója"
ahol eszeveszett egyvelege található a lefordított meg meghagyott
neveknek. Cape Town az Fokváros, de pl. New Yorkot vagy Los Angelest
senki nem használja magyarítva (néha no...) Szerintem ami a
fordítónak jól hangzik az jó is lesz, ha meg bizonytalan akkor
megkérdi a népet Smiley
thilian
2006. 06. 27. - 09:01
A Mhsz 11. kiadásának 175/b. pontja szerint egybe kell írni a több
elembõl álló magyar nyelvû helységneveket. Pl. Cape Town magyarul
Fokváros. Eszerint Baldurkapuja.
Unregistred
2006. 06. 26. - 22:30
szerintem meg elöször az elsõ részt kellene lefordítani Smiley
rucc
2006. 06. 26. - 20:02
Elõbb fordítsátok le, azután kitaláljuk a nevét. Jó?Smiley
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 06. 26. - 14:50
Az a gond, hogy a FR könyvfordításokban sem mindenhol egységesek, ott
is másféleképpen fordítanak dolgokat. És engem inkább az szokott
idegesíteni, ha nem helyesen van írva.

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Randal
2006. 06. 26. - 14:07
Õszintén szólva szerintem is legyen Baldur Kapuja. Jól hangzik és
mindenki tudja mire utal. Az meg a másik idegesítõ dolog ha egy
játék két fordításának elnevezése különbözik. Szerencsés még a
fordítás kezdetekor megegyezni a változtatásokban/javaslatokban.
MuMa01
2006. 06. 26. - 13:19
mé nem lehet baldurs gate egyszerüen.így többen is ismerik+nem kell
veszekedni a néven sem.
hellcommander
2006. 06. 26. - 13:08
Szerintem ez oly mindegy.
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 06. 26. - 12:54
arpad13: Az IWD2 fordításánál a "Jegesszelek völgye" fordítást fogom
alkalmazni. Ha tetszik, ha nem... :P

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Morpeus
2006. 06. 26. - 12:32
A Baldur Kapuja az tökéletes. Akinek nem tetszik az a "ja" végzõdés
annak itt a falum neve: Kunbaja.
arpad13
2006. 06. 26. - 11:37
Tehát én is a Baldur Kapuja címre szavaznék (2 pont)Smiley Smiley
arpad13
2006. 06. 26. - 11:36
Ha már Forgotten Realms, akkor egy másik esetet idéznék, mégpedig a
Jeges Szelek Völgét, amelynél az angol eredetivel (Icewind Dale)
szemben is érvényesült az értelmezõi, birtokos alárendelõi viszony,
akkor hát miért ne ennél a játéknál isSmiley SmileySmileySmiley
takysoft
2006. 06. 26. - 08:20
1 pont a Baldur Kapuja névnekSmiley mellesleg már régebben jeleztem
aszem jnc-nek, hogy én szívesen segítenék, csak végezzek már a TLJ-vel
meg a Deus Ex-elSmiley nekem persze egyre megy, hogy BG1, vagy BG2Smiley
mindkettõt imádtam. TLJ-t Imykéékkel csináljuk, így az nem húzódik
már sokáig, DX meg kb 95%-on áll( mínusz tesztelés)
FAR
FAR
2006. 06. 25. - 21:30
Nem ismerem a játékot, de semmi probléma nincs a Baldurkapuja szóval,
mint helységnévvel. Ha Baldur Kapuja lenne, nekem úgy hatna, mintha
egy vár vagy egy tárgy neve lenne.
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 06. 25. - 21:04
Azt értem, hogy a Ti logikátok is helyes. Ha nem fordítjuk le, akkor
valóban úgy kellene írni. Azonban lefordítjuk, és több tényezõ is
felmerül. 1. A már említett magyar településneveket egybe kell írni,
és a fiataloknak ez nevelõ célul szolgálhat, hogy nem külön, nem
kötõjellel, hanem egybe íródik (Már így is a falra tudok mászni, ha
msn-en vagy fórumokban vétett legalapvetõbb helyesírási hibáik miatt)
2. Hülyén néz ki, hogy mindkét szó nagybetûvel van írva, és egy
dologra utal. Itt még megjegyezném, hogy az is zavarni szokott, hogyha
egy köznevet a fordító csak azért nagybetûvel fordít, mert az
eredetiben is úgy teszik (az pedig már végkép idegesítõ, ha hónapok
vagy napok neveit írja valaki szó közepén nagy kezdõbetûvel). 3. A
fordítói szabadság! Azt hiszem, hogy ez a legfontosabb. Ha a fordító
idõt és energiát nem kímélve nekiáll fordítani, akkor formálja azt
saját elképzelései szerint. Persze azért nem árt, ha figyel mások
jószándékú javaslataira, mint jelen esetben. Emlékszem, hogy anno mi
is nagyon sokat vitáztunk Ranloth-tal errõl a szóról... és
makacsságával õ gyõzött meg elõször, hogy ezt a települést egybe kell
írni!

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

.:i2k:.
.:i2k:.
Senior fordító
2006. 06. 25. - 20:07
Én is emiatt írtam amit írtam. Nem magyar helységnévrõl van szó, amit
ugye annak kiötlõi szabnak meg... Ha a magyar "Karagószörcsög"-rõl
lenne szó, akkor nem is vitattam volna a dolgot.
arpad13
2006. 06. 25. - 19:58
bocsika! Lenne egy megjegyzésem a hi-sal kapcsolatban: ha magyar
helységnévrõl lenne szó, akkor kellene egybe írni, de mivel az
eredetit is külön kell írni és ilyenkor a nyelvérzék az idegen
megfelelõt tartja az alapvetõen elvárhatónak, így a Baldur Kapuja
tökkéletessSmiley Smiley Smiley Smiley
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 06. 25. - 19:00
.:i2k:.: Bocsáss meg, de szerintem szólj azoknak, akik egy létezõ
településnevet Istenmezejének neveztek el... Smiley (De mondhatnék még
további példákat is, pl. Mátraszele, stb.) A lényeg, hogy olyan
településnév nem lehet, hogy "Baldur kapuja" (Baldur Kapu(ja) meg
pláne nem helyes), mert az helyes. Erecetileg Ranloth "Baldukapu"-t
akart, de szerintem a Baldurkapuja jobban hagzik.

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

rucc
2006. 06. 25. - 18:35
Én már évek óta várom a fordítást. Nagyon remélem, hogy nem fog
eltünni a süllyesztõben, Túl jó játék ahhoz.Smiley
.:i2k:.
.:i2k:.
Senior fordító
2006. 06. 25. - 18:00
Azaz: Baldur kapuja.
.:i2k:.
.:i2k:.
Senior fordító
2006. 06. 25. - 17:59
BALDURKAPUJA = helytelen. Helyes: Baldur [tulajdonnév] kapuja [a
tulajdon tárgya].
bladesoft
2006. 06. 25. - 15:08
Hi. Én is segítenék de sajna nem értek a fordításhoz. De elöre is
köszönöm a résztvevõk munkáját. Imádom a gamét már vagy 30szor
véghezvittem. És ha uborka szezon van a játékok terén mindig
végigviszem. További mély tiszteletem a fordítok iránt akár játék
akár film felirat fordításban dolgoznak a közösség érdekében.
hellcommander
2006. 06. 25. - 13:09
Segítenék ha tudnék de nem tudok annyira angolul.
hirdetés
Legújabb letöltések
Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla teljes fordítása (alapjáték és összes dlc). A magyarítás eredeti, 1.7.0 verzióra készült, a megfelelő működés csak ezen...
| 15.02 MB | 2026. 07. 18. | akosmakos, Lajti, papandras, Raga, Tibler, warg
The Godfather II
A(z) The Godfather II játék fordítása.
| 11.22 MB | 2026. 07. 12. | Ateszkoma, NightVison, ssource83
Star Wars Jedi: Survivor
A Star Wars Jedi: Survivor játék fordítása.
| 10.27 MB | 2026. 07. 10. | Arzeen, D3VOU(23(2, FEARka, Fehérváry Péter, Frank Robin, gyurmi91, Lajti, NightVison, Ragnar Vapeking, Dickopter, Gaben, H.Lily98, Maligeri2003, Melchiadesian, Rosie, sirok.dominik
Star Wars Jedi: Fallen Order
A Star Wars Jedi: Fallen Order játék fordítása.
| 3.64 MB | 2026. 07. 10. | Dusiii, FartingSquirrel, FEARka, Patyek, Ripp667, Kath, Petra
Papers, Please
A(z) Papers, Please játék fordítása.
| 333.12 KB | 2026. 07. 08. | The_Reaper_CooL
The Dark Pictures Anthology: Little Hope
A The Dark Pictures Anthology: Little Hope játék teljes, szöveges magyarítása.
| 104.03 MB | 2026. 07. 07. | GothMan, JohnAngel, Keeperv85, Kitsune
Resident Evil
A Resident Evil (1996) játék fordítása. USA és JAPÁN verzióra is telepíthető.
| 12.41 MB | 2026. 07. 05. | FEARka
Lightmatter
A Lightmatter játék teljes fordítása.
| 3.34 MB | 2026. 07. 04. | Lajti, nulladik
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. A FORDÍTÁSHOZ 1.03-AS VAGY ÚJABB VERZIÓJÚ JÁTÉK (VAGYIS A...
| 95.27 MB | 2026. 07. 03. | The_Reaper_CooL
Blasphemous II
A(z) Blasphemous II játék fordítása. Tartalmazza a DLC-k fordítását is.
| 1.46 MB | 2026. 07. 01. | The_Reaper_CooL
Legfrissebb fórum bejegyzések
Icarus: Dangerous Horizons Expansion egy nagyon jó játék, esetleg készít valaki hozzá fordítást? (Segítséget szeretnék kérni a .locres fájl szerkesztéséhez/fájl kivonáshoz. Kérlek, írjátok meg, hogy melyik programmal lehet! Előre is köszönöm.
Shield | 2026. 07. 21. - 13:21
Sajnos nem tudom wargot megcáfolni: többismeretlenes ez az egyenlet, és sosem lehet tudni, beüt-e valami (amikor már azt hisszük, minden sínen van, rendszerint mindig beüt valami váratlan). Botor dolog volna látatlanban hitegetnünk benneteket, meg felelőtlenül ígérgetnünk. A végén mind csak csalódnánk, utána meg rossz szájízzel várnánk a projekt végét. Annyi...
smithmarci | 2026. 07. 19. - 22:47
Igazán nehéz megtippelni, mert nem tudni, hogy hány ember tart ki végig. Így is sokan vannak már, akik eltűntek sajnos. A kemény mag igyekszik, aztán a következő pár helyzetjelentés után majd többet lehet tudni. :-)
warg | 2026. 07. 18. - 23:40
Köszi még nem, de ahogy nézem ez nagyon kínai. Elvileg ez a két dolog csak "magyarítás" de kell hozzá valami eredeti patch valami Loot program( azzal is valamit sorba kell tenni), kellene a nexus mod, telepítési útmotató nincs eredeti patch neve honnan tölthető le arról sincs semmi infó, ez így...
De4dKn!ght | 2026. 07. 17. - 12:58
Üdv, ezt próbáltad már? Skyrim SE Hungarian translation Ahogy olvasom, ez is kelleni fog hozzá, szintén ugyaninnen NexusMods-ról: Unofficial Skyrim Special Edition Patch Hungarian translation
Steve Q. | 2026. 07. 17. - 05:28
Esetleg van már tervezett időpont az elkészülésére? Talán karácsonyra kész lehet? :) Köszi előre is a válszt.
De4dKn!ght | 2026. 07. 17. - 01:31