Tony Hawk's American Wasteland

Tony Hawk's American Wasteland

Írta: Ordel

| 380

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Tony Hawk az egyik legnagyobb név a deszkások között, így nem volt meglepõ mikor kiderült, hogy az õ nevével fogják fémjelezni a gördeszkás játékok új generációját.

A Tony Hawk's Pro Skater végül 1999 szeptemberében megjelent és a siker egyöntetû volt, annak ellenére, hogy csak konzolokra jelent meg. Mivel a kiadó látta, hogy van potenciál a játékban, így megindított egy azóta is tartó sorozatot.

A Tony Hawk's American Wasteland a széria (leszámítva a marokkonzolra megjelenteket) 7., egyben legújabb része, melynek legfõbb újítása, hogy immáron BMX-el is nyomulhatnak az utcai sportok szerelmesei. Bár a kritikai siker az idõ múlásával egyre csak romlik, a játékot továbbra is tisztességes számú felhasználó megveszi, így biztosan számíthatunk még további epizódokra.

Evin a mai nap folyamán jelezte, hogy a lehetõségekhez mérten, elkészült a játék teljes magyarításával, melyet a Letöltések alatt már meg is találhattok. Ebben az esetben, ez körülbelül a szövegek 50%-át jelenti, a többi sajnos technikai okok miatt nem fordítható, de így is jó néhány küldetés, és a történet magyar nyelven olvasható, ami bizonyára sokaknak nagy segítség lesz.

Köszönjük a fordítást, Evin, nektek pedig jó játékot kívánok!
Összesen 10 hozzászólás érkezett
bboyricsi
2009. 07. 19. - 11:24

nekem valamiert csak angolul ir mindent

 

BadCat
2006. 07. 22. - 12:30
Valaki tudja, hogy kell megcsinálni a 2. BMX-es missiot amibe Wallplantott kell csinálni?Ja egyépként kafa a magyarítás!
gomba001
2006. 07. 17. - 18:21
nem valami sok benne a szöveg aszem de nem jött rosszulSmiley
Mast3rmind
2006. 07. 17. - 00:57
köszi Smiley
Barnez
2006. 07. 16. - 12:28
Jah és köszi a magyarítást!
Barnez
2006. 07. 16. - 12:28
Tök jó a magyarítás! Ez az egyik kedvenc játékom! Az SW Kotoron kívûl!

;)
LAla
2006. 07. 15. - 21:52
Épp fent van a gépemen. Majd megnézem a magyarítást. Ja és köszönjük a

fordítást!
Dusiii
2006. 07. 15. - 21:50
JEEEEEEEEEE SZUUPER!
keep-
2006. 07. 15. - 21:08
ja es koszi Smiley
keep-
2006. 07. 15. - 20:52
zsir, habar vegigtoltam angolul is
hirdetés
Legújabb letöltések
Kingdom Two Crowns
A(z) Kingdom Two Crowns játék fordítása, ami mindegyik DLC-t tartalmazza. Dead Lands Norse Lands Lost Island Call of Olympus
| 10.55 MB | 2026. 10. 13. | The_Reaper_CooL
Lacuna
A(z) Lacuna játék fordítása. (Switch verzió)
| 54.46 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
Putt-Putt Saves the Zoo
A Putt Putt Saves the Zoo játék fordítása. (Switch verzió)
| 53.37 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
The Excavation of Hob's Barrow
A(z) The Excavation of Hob's Barrow játék fordítása
| 9.48 MB | 2026. 10. 13. | hamarfa
Graveyard Keeper
A(z) Graveyard Keeper játék fordítása, tartalmazza a DLC fordításait is.
| 391.13 KB | 2026. 10. 11. | The_Reaper_CooL
The Rise of the Golden Idol
Az alapjáték és az első három kiegészítő fordítása, Windows és Linux telepítővel.
| 4.49 MB | 2026. 10. 09. | mmatyas
Big Walk
A(z) Big Walk játék fordítása.
| 287.00 KB | 2026. 10. 06. | The_Reaper_CooL
The Legend of Crystal Valley
A(z) The Legend of Crystal Valley játék fordítása.
| 7.55 MB | 2026. 10. 06. | Hayako
Peak
A(z) PEAK játék fordítása.
| 12.01 MB | 2026. 10. 01. | The_Reaper_CooL
Rogue Trooper: Redux
A(z) Rogue Trooper: Redux játék fordítása.
| 2.81 MB | 2026. 10. 01. | Ateszkoma, Lajti, VéGeri
Legfrissebb fórum bejegyzések
Lesz folytatása is? Az kemény.
Doom 4 | 2026. 10. 14. - 21:23
Szia! Lehet tudni, hogy hogy áll a magyarítás? :)
Flegmatika18 | 2026. 10. 14. - 21:18
Verzioszam stimmel, mappa stimmel (remelem, az nem gond, hogy nem a C meghajtora tettem).
miskolcatesz2 | 2026. 10. 12. - 08:40
Szuper hírek! Bizakodó vagyok hogy ez karácsonyra tényleg kézhezkapjuk, és az ünnepeket BG3-al tölthetjük, kedves anyanyelvünkön :) Köszönjük.
De4dKn!ght | 2026. 10. 12. - 01:17
Következzen egy "félidei" helyzetjelentés a Kardparti Kézművesek háza tájáról...1.,Noha még van egy kevés ránk váró fordítandó, azonban hamarosan elkezdődik a már kész fordítások lektorációja, amihez sikerült szinte teljesen ráncba szedni a szószedetünket.2.,Azzal párhuzamosan - ha minden jól megy, - belevágunk a belsős tesztelésbe is, hogy lássuk, maradtak-e angolul maradt kifejezések...
smithmarci | 2026. 10. 11. - 15:59
Biztos, hogy megfelelő mappába szeretnéd telepíteni, mert telepítők esetében ha rossz mappát adsz meg nem fogod tudni telepíteni, meg persze a játékverzió egyezés is fontos követelmény.
Cyrus | 2026. 10. 11. - 10:55