Warcraft: Orcs and Humans

Warcraft: Orcs and Humans

Írta: Husimoto

| 575

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

15 éves a Blizzard, a cégrõl elmondható, hogy sohasem a mennyiségre, hanem inkább a minõségre mentek. Elég ha a Starcraftra, a Diablóra vagy legfontosabb mûvükre a a Warcraft Saga-ra gondolunk. Hihetetlen, de minden egyes kiadott játékukból több millió talált gazdára, elég ha legutóbbi játékukra az online közösségeket felbontó és több 10 ezret újjáalakító World of Warcraftra gondolunk. Mióta megjelent majd minden országban az eladási listák élén van. Nemhiába hiszen hihetetlenül jól eltalált a Gyûrük Urából is merített és kitalált világ, 3-90 éves korig minden játék rajongót megfog. A történet masszív lábakon áll, ami köszönhetõ az elsõ rész a Warcraft: Orcs and Humans-nak. Az orkok és emberek 1994-ben jelent meg, eladási rekordokat döntött (mintegy 4 millió példányban kelt el) és díjak tömegét hozta a cégnek.

Az alaptörténet Azeroth földjére vezet bennünket, ami kezdetben igazi kánaán volt. Minden földi jó megtalálható volt benne, így gyorsan erõs és gazdag ország lett, minden nép az ígéret földjének tekintette, az ország fõ védelmezõi a Stormwind lovagjai és Northshire papjai voltak. Azonban ahogy lenni szokott a gonosz ezt nem nézhette tétlenül és az országra szabadította az orkokat, akik végig dúlták az országot és mindent és mindenkit elpusztítottak, akik az útjukba kerültek. Az emberek már másban nem láttak kiutat csak abban, hogy szeretett földjükrõl Azeroth-ról kiûzzék õket. Ez az alaptörténet itt kezdõdik a Saga, ami valljuk meg valószínûleg még sokáig fog tartani, hogy a készítõket sokáig ellássa majd minden földi jóval!

Az elsõ részhez Taky késztett egy fordítást, amit most Papi Zoltán kiegészített egy teljes szinkronnal is. A készítõ szerint nem egy profi szinkron, hiszen házilag készült nem stúdióban, de a munkába beleadta minden tudását és a játékszeretetét.

Tehát, a teljes szinkronos fordítás már tõlünk is elérhetõ. Ajánlom mindenkinek, hogy a telepítés elõtt olvassa el a használati utasítást is.
Összesen 29 hozzászólás érkezett
SPZ
SPZ
2006. 08. 01. - 09:07
Igen RaveAir köszönöm a meghívót.

gandrus:az oda lesz bigyeszteve.

www.war1hun.uw.hu - Látogassátok ezt az oldalt egész nyugodtam mert van forum meg minden úgyhogy lehet mindenfélérõl beszélgetni ami WarCraft 1.
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2006. 07. 31. - 13:33
SPZ: látom, hogy sikerült a regisztrációd... ;)

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

gandrus
2006. 07. 31. - 12:02
Ok. Szívesen. Esetleg a letöltés mellé az oldalon oda lehetne biggyeszteni, ha akarjátok. Ahhoz még sok munka sem kell. Smiley
SPZ
SPZ
2006. 07. 31. - 11:55
mind1. udvariaság interneten. áhhh (: . Csak vicc volt. A telepítõ és benne lévõ cuccok nem hiszem, hogy lesznek módsoítva de köszi azért a tippet.
gandrus
2006. 07. 31. - 11:50
Esetleg egy ötletet ha adhatok:
Írjátok bele a readme-be, hogy a Dos-os verziónál egy üres könyvtárba kell telepíteni, fdata-t átnevezni data-ra, 2 filet a megfelelõ helyre bemásolni.
gandrus
2006. 07. 31. - 11:48
Ok, én nem akarom bántani, csak lehetne kicsit udvariasabb is.
SPZ
SPZ
2006. 07. 31. - 11:32
Na ugye meg lehet ezt oldani. Taky-t meg ne bántsátok igaza van. Oda kell koppintani az embereknek hiszen ez részben az õ magyarítása is.
gandrus
2006. 07. 31. - 11:28
"És nem töröltem le a többi filet az fdata könyvtárból, mint ahogy azt a readme írta. Így már jó ezzel a verzióval is."

Ezt rosszul írtam - fejbõl-, de jól csináltam elõször is -a leírás alapján.
Ha a leírás alapján csinálom, és a magyarítás telepítõjét használom, nem csak bemásolom a 2 filet, akkor ezt fogja kiírni az abandonias verzió:
The file 'path.war' contains the path to your CD-ROM drive and may need to be modified if your CD-ROM drive has been reconfigured.

Amúgy én csak segíteni szeretnék ezzel, hogy leírom az esetleges hibát, amit észreveszek.
gandrus
2006. 07. 31. - 11:08
Ahhoz képest, hogy "mindenki a barátod" -mint ahogy azt magadról írod-, elég lekezelõen beszélsz másokkal... ("olvasni tudni kéne") Én amúgy mindig elolvasom a mellékelt dokumentumokat... És a szerint is járok el. Az, hogy az abandonia féle verzióval nem megy a leírás szerint, még nem jelenti azt, hogy máshonnan származó dosos verzióval se megy.

Most újra kipróbáltam úgy, hogy egy könyvtárba telepítettem a honosítást, és csak bemásoltam a 2 filet meg átneveztem az Fdata könyvtárat. És nem töröltem le a többi filet az fdata könyvtárból, mint ahogy azt a readme írta. Így már jó ezzel a verzióval is.
takysoft
2006. 07. 31. - 10:11
valójában a magyarítás csak a War.exe és a data.war

NEM elfelejten, hogy ez a CD-s verzió(readme-ben le van írva) magyarítása.
amennyiben floppy-ssal rendelkezel, az FDATA könyvtárat át kell nevezni DATA-ra elõször is, mert az exe csak úgy találja meg.
de ettõl még megy floppy-ssal is
SPZ
SPZ
2006. 07. 31. - 10:00
Nem kell pánik! A magyarosítás tudomásom szerint minden verzióval mûködik!

Azt én is észrevettem, hogy létrehoz az indítópultba egy ikont. Ha XP-d van akkor tedd a következõt: START MENÜ > MINDEN PROGRAM > INDÍTÓPULT | Ezután van ott egy "WarCraft - Orcs & Humans magyarul" ikon. Jobb gomb majd törlés. Ennyi! Probláma megoldva. Egyébként ez nem tudom miért van mert én ilyet nem állítottam be a telepítõ készítésekor.

HA NEM MEGY A FORDÍTÁS: Akkor telepísd egy üres könyvtárba a cuccot majd másold be szépen a fájlokat a Warcraft - Orcs & Humans könyvtárába. Elõször a DATA.WAR-t a DATA könyvtárba majd a WAR.exe-et a játék könyvtárába. Ezután amit feltelepítettél (a telepítõvel) már le törölheted. Uninstallal persze.
gandrus
2006. 07. 30. - 19:24
Bár csak az abandonia-n található verzióval próbáltam, azzal nem ment, most meg már nincs rá idõm.
gandrus
2006. 07. 30. - 19:23
Takysoft!

Én elolvastam a readme-t, és pontosan úgy csináltam mindent.
takysoft
2006. 07. 30. - 12:45
nos. azért a talapítõ readme-t a könyvtárak átnevezsésérõl elolvasta mindenki, ugye?
mert addig nem pattogunk, hogy nem megy....
megy ez a floppy-s verzióvla is, csak olvasni tudni kéne.

ami hibája van:
valahogy az installer valami onkál fogva a parancsikont az indítópultba teszi.
ezt install után szedjéte ki, vagy következõ windows indításkor bejön a warcraftSmiley
hellcommander
2006. 07. 28. - 14:08
A http://www.underground-gamer.com -on van egy 300 megás warcraft 1, + warcraft 2 és egyéb cuccok hozzá. Torrent, és vipmail-al nem lehet regelni.
Alwares
2006. 07. 27. - 16:25
Metom de az mp3portal.hu-n is találni egy verziót és azzal müködött nekem....
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2006. 07. 27. - 15:58
A retrogamesen is van egy verzió. Azzal megy?
gandrus
2006. 07. 27. - 15:31
Az Abandonia.com -ról letölthetõ verzióval nem mûködik.
Alwares
2006. 07. 27. - 14:36
Hogyha le akarod tölteni akkor is 70 MB körül van. Tölsétek le! Poén!
A fantikusoknak: asszem a boltban már nem lehet kapni... ;)
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2006. 07. 27. - 11:31
Úgy hogy ez a CD-s változat!

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2006. 07. 27. - 11:27
Haverom megpróbálta felrakni de csak a videók jöttek be magyarul (neki sem eredeti)
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2006. 07. 27. - 11:26
Egy dolgot nem értek: a warcraft 1 (igaz, becsomagolva) 5,4 mB.
Akkor hogy lehet, hogy ez 77,34 mB?
Razak
2006. 07. 26. - 12:36
nem bonyolult az!
grim
2006. 07. 26. - 11:00
csak azt nagyon bonyolult feltelepíteniSmiley
FerrariMan
2006. 07. 26. - 09:35
A WARCRAFT III-hoz is van szinkron Smiley
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2006. 07. 26. - 09:20
Azt hittem, a Warcraft 3-hoz van ez, nem baj, ennek is örülünk.
tibi6893
2006. 07. 26. - 08:19
GratSmileySmileySmiley
kár h nem minden gém szinkronosSmileySmileySmiley
takysoft
2006. 07. 26. - 04:02
Grat a szinkronhoz.
Itt is jelenzém még egyszer, hogy megtiszteltetés, hogy az én munkám vette alapul.

Mellesleg remek a cikk Husimoto!
FerrariMan
2006. 07. 26. - 01:04
Gratulálok a munkádhoz !
Erre vártam mióta megjelent a játék Smiley
hirdetés
Legújabb letöltések
Kingdom Two Crowns
A(z) Kingdom Two Crowns játék fordítása, ami mindegyik DLC-t tartalmazza. Dead Lands Norse Lands Lost Island Call of Olympus
| 10.55 MB | 2026. 10. 13. | The_Reaper_CooL
Lacuna
A(z) Lacuna játék fordítása. (Switch verzió)
| 54.46 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
Putt-Putt Saves the Zoo
A Putt Putt Saves the Zoo játék fordítása. (Switch verzió)
| 53.37 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
The Excavation of Hob's Barrow
A(z) The Excavation of Hob's Barrow játék fordítása
| 9.48 MB | 2026. 10. 13. | hamarfa
Graveyard Keeper
A(z) Graveyard Keeper játék fordítása, tartalmazza a DLC fordításait is.
| 391.13 KB | 2026. 10. 11. | The_Reaper_CooL
The Rise of the Golden Idol
Az alapjáték és az első három kiegészítő fordítása, Windows és Linux telepítővel.
| 4.49 MB | 2026. 10. 09. | mmatyas
Big Walk
A(z) Big Walk játék fordítása.
| 287.00 KB | 2026. 10. 06. | The_Reaper_CooL
The Legend of Crystal Valley
A(z) The Legend of Crystal Valley játék fordítása.
| 7.55 MB | 2026. 10. 06. | Hayako
Peak
A(z) PEAK játék fordítása.
| 12.01 MB | 2026. 10. 01. | The_Reaper_CooL
Rogue Trooper: Redux
A(z) Rogue Trooper: Redux játék fordítása.
| 2.81 MB | 2026. 10. 01. | Ateszkoma, Lajti, VéGeri
Legfrissebb fórum bejegyzések
Lesz folytatása is? Az kemény.
Doom 4 | 2026. 10. 14. - 21:23
Szia! Lehet tudni, hogy hogy áll a magyarítás? :)
Flegmatika18 | 2026. 10. 14. - 21:18
Verzioszam stimmel, mappa stimmel (remelem, az nem gond, hogy nem a C meghajtora tettem).
miskolcatesz2 | 2026. 10. 12. - 08:40
Szuper hírek! Bizakodó vagyok hogy ez karácsonyra tényleg kézhezkapjuk, és az ünnepeket BG3-al tölthetjük, kedves anyanyelvünkön :) Köszönjük.
De4dKn!ght | 2026. 10. 12. - 01:17
Következzen egy "félidei" helyzetjelentés a Kardparti Kézművesek háza tájáról...1.,Noha még van egy kevés ránk váró fordítandó, azonban hamarosan elkezdődik a már kész fordítások lektorációja, amihez sikerült szinte teljesen ráncba szedni a szószedetünket.2.,Azzal párhuzamosan - ha minden jól megy, - belevágunk a belsős tesztelésbe is, hogy lássuk, maradtak-e angolul maradt kifejezések...
smithmarci | 2026. 10. 11. - 15:59
Biztos, hogy megfelelő mappába szeretnéd telepíteni, mert telepítők esetében ha rossz mappát adsz meg nem fogod tudni telepíteni, meg persze a játékverzió egyezés is fontos követelmény.
Cyrus | 2026. 10. 11. - 10:55