Diablo

Diablo

Írta: Husimoto

| 570

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Újból Diablo hír érkezett a fordítások háza tájáról, de most az elsõ részhez érkezett egy újabb honosítás, melyet klei készített el. Nem szeretném ismételni, de jnc véleményével teljesen egyetértek, ezt a játékot valaki vagy szereti, vagy utálja, átmenet nem nagyon létezik.

Szép ajándék ez, hiszen pontosan 10 éves lett a Diablo a Blizzard által megalkotott isteni játék, mely 1996 végén látta meg a napvilágot. A játékról csak felsõfokú jelzõkkel lehet nyilatkozni. 9 évestõl 90 évesig minden korosztály fantáziáját megmozgatja sokoldalú játszhatóságával, a kor színvonalához képest elképesztõ színvonalú grafikáival, megunhatatlan hangulatával. Leginkább akció-szerepjátéknak lehet nevezni, ha mindenáron be akarjuk szorítani kategóriába, de igazából teljesen egyedi stílust teremtett. A lényeg mára a multis játék lett, amelynek számtalan változata lehetséges, szinte megunhatatlan. Ennek is tudható be, hogy mind a két rész megszámlálhatatlan közösséggel rendelkezik, és a mai napig is ezrek játsszák.

A honosítás telepítéséhez a Diablo 1.09b telepített változata szükséges, telepíteni pedig a Diablo fõmappájába kell. Jó szórakozást mindenkinek a fordítás mától letölthetõ tõlünk is.
Összesen 21 hozzászólás érkezett
TEB
TEB
2006. 10. 30. - 22:13
az email sincs már meg.
TEB
TEB
2006. 10. 30. - 22:13
klei: mivel azt mondtad, hogy a képeket töröljem, ezért töröltem, így csak a magyarításodat raktam föl a letöltések közé. Remélem, Husimotonak még megvan. Ha nincs (majd kiderül), akkor küldd el légysz szíves megint!
klei
2006. 10. 26. - 23:38

Sziasztok, a következõ linken található 13 kép a honosításról:

Képek

Ez segíthet megítélni a honosítást, tényleges kipróbálás nélkül is.

klei
2006. 10. 25. - 19:53

Husimoto, TEB: azt a 13 képet, amit a fordítás mellé mellékeltem nem lehetne feltenni a fordítás mellé galériába? A letöltések mellett van egy Galéria sor is, arra gondoltam.

Ha azok a képek fent lennének, akkor nem merülne fel senkiben SPZ  kételyéhez hasonló gondolatok. 

SPZ: remélem jobbnak fogod találni a honosításom, mint a régi HEX-es fordításokat.

Hellcommander: majd el fogom készíteni a Hellfire és a The Dark honosítását is, legalább olyan minõségben, mint amilyen ez a mostani Diablo fordítás.

SPZ
SPZ
2006. 10. 25. - 18:51
örülök. remélem jobb mint a másik amit láttam
hellcommander
2006. 10. 25. - 12:47
A hellfire-hez  készített magyarítást nem akarjátok megcsinálni hogy mûködjön is?
diphis
2006. 10. 24. - 21:48
Tudom, csak poénkodni próbáltam :/ :P
Husimoto
2006. 10. 24. - 21:33
diphis ne légy negativ nem a forditás lett kész tiz év alatt, hanem egy 10 éves játékhoz lett kész a honosítás, kis különbség melyet években mérhetünk. Smiley 
klei
2006. 10. 24. - 21:11
A jó dolgokhoz idõ kell xD
diphis
2006. 10. 24. - 20:35
Zsír majd' 10 év alatt kész is lett a magyarítás! Smiley
TEB
TEB
2006. 10. 24. - 16:20

klei - Nagyon sirály, hogy megcsináltad a Diablo1 fordítását!

klei
2006. 10. 24. - 09:12

 Van hozzá több nem hivatalos multi engedélyezõ módszer is. A Blizzard nem engedélyezte a Sierra-nak, hogy Battle.net kompatibilis, vagy akár multiplayer-t támogató legyen a kiegészítõ. A Sierra úgy adta ki a Hellfire-t, hogy a multi optimalizáció közel sem tökéletes, végülis, minek szenvedjenek vele, ha a multi részt úgyis kikapcsolták benne. De maga a multis program kód ott szunnyad a pokoltûz fájljai mélyén.

 Sajnos a Hellfire elég bugos, így azt tervezem, hogy nem a hivatalos 1.01-es verziót fogom lefordítani, hanem a nemhivatalos 1.21-es verziót, azaz a Hellfire: Fixed modot, aminek a módosításairól itt olvashattok bõvebben:

http://www.lurkerlounge.com/lemming/hffreadme.htm#ver

 Mindazonáltal, ha a többség mégis az authentikus, és bugoktól hemzsegõ Hellfire-t akarja, lehet róla szó.

 Végül a The Dark-ról annyit, hogy úgy két hete jelent meg az új 5.3-as verzió, így lehet, azt kellene elõször lefordítani, nem pedig a Hellfire-t. A The Dark a Hellfire-t alakítja át drasztikusan, felettébb pozitív irányba. Mind a módosítás hangulata, mind pedig nehézsége és változatossága fenomenális élményt nyújthat az igazi Diablo fanoknak.

takysoft
2006. 10. 24. - 00:50

Régebben én is fordítgattam a játékot.

Alapárgyakat szövegeket meg is oldottam, de a fõ szövegrészt inkább a már létezõ diablo fordytásból loptam ki magamnak, így a fordítás inkább csak régi aktualizálása lett.

Sajna állandóan kiakadt, hisz hex-fordítottam , bizonyára figyelmetlen voltam 1-2 helyen.

Önreklámot nem szeretem nagyon, de muszájSmiley, met nicns ember.

Aki ezt a cikot olvassa bizonyára  RPG kedvelõ. Elkészítettem egy DarkStone fordítást, és tesztert keresek hozzá. Aki rendelkezik a játékkal, írjon nekem mailt bátran:

[email protected]

 

 

A Diablo fordításhoz pedig külön gratulaSmiley

egy kérdés a végére:

Hellfire-ben van multiplayer? én nem találtam benneSmiley

anélkül pedig ugye nincs értelme játszaniSmiley 

klei
2006. 10. 24. - 00:04

Sziasztok.

Nekem is az elsõ rész a kedvencem.
 Még ma is lenyûgöz az a hihetetlen hangulat, ami a játékból árad. Az elképesztõen sötét látványvilág, a hozzá társuló bizarr háttérhangok és zenék, a tökéletes beleéléssel játszó, vérprofi szinkronszínészek, az aprólékosan kidolgozott grafika, mind-mind az egykori Blizzard North-os fiúk nagyságát bizonyítják.
 Egyszerûen hatalmas, ahogy az Acél Lord-ok batár nagy kardjaikkal hadonásznak, ahogy lelkük felszabadul az elátkozott páncélok szorításából. Ahogy a kis Bukottak buzdítják egymást, vagy ahogy fejvesztve menekülnek, ha kiontjuk egy társuk beleit. A szörnyek nem ocsmányak, elnagyoltak, ormótlanok, gusztustalanok, hanem lehengerlõek, brutálisak, félelmetesek, furamód „szépek”.

 A történet egyszerûen frenetikus. Ahogy haladunk elõre, úgy tudunk meg egyre többet és többet a világról, az õsi konfliktusról. Kalandozásaink során megismerünk legendákat, ellenfeleink és szövetségeseink történetét, a századokkal korunk elõtti idõk nagy eseményeit, hogy a végére aztán mindebbõl kikerekedjék a konklúzió, hogy kiderüljön, mi mindvégig a gonosz által számunkra kijelölt ösvényen haladtunk…

 A második rész egyébként az igazán nagy rajongóknak bizonyos szempontból csalódást okozott. Azt tudtátok, hogy a kiegészítõ lemez új karaktereit már az alap játék tartalmazta? Vagy, hogy Blizzard apánk a 4. felvonást (4. act) eredetileg akkorára tervezte, mint az elsõ 3 felvonás együtt véve? Sajnos az egészbõl a mai napig sem lett semmi. Az alap 2. részt nem tudták idõre befejezni, ezért befejezetlenül, „félkészen” adták ki. Amit a fent említett két dolog is bizonyít.
 A második rész egyébként sokat veszített abból a bizonyos „sötét” hangulatból is, ami az elsõ részt igazán naggyá tette.

 De térjünk most rá a fordításra: ahogy azt már valakinek egy levélben elmondtam, el fogom készíteni a Hellfire, sõt még a rá épülõ egyik legjobb mod, a The Dark fordítását is. Ehhez azonban elõször is az kell, hogy a Diablo fordításomban maradt hibákat beazonosítsuk, hogy aztán javíthassam õket. Mindezt azért, hogy késõbb ne kelljen kínkeserves órákat azzal töltenem, hogy három fordítást javítok egyszerre, párhuzamosan. Tudjátok, ahányszor javítanom kell egy szöveghibát, az összes assembly módosítást újra el kell végeznem az új verzión, ami 1-2 óra idegtépõ munkával jár, majd még tesztelni is kell az eredményt. Ezért inkább szépen megvárom, míg legalább 10-20 hiba összegyûlik, és majd akkor készítem el az új verziót.
 A fordításban maradt hibák felkutatásához pedig a ti segítségeteket kérem, ahogy azt a honosítás telepítõjében is tettem. Ha a Diablo I fordításban maradt hibák javát megtaláltuk, neki állok majd a Hellfire, vagy a The Dark honosításának.

 Azoknak, akik még nem telepítették fel a honosítást, csak annyit üzennék így elöljáróban, hogy ez a fordítás ékezetes, szöveghossz megkötés nélküli és a játékon belül mindenre kiterjed. A grafikákra, a dialógusokra, a rövid szövegekre, stb.

 Köszönöm nektek, hogy ilyen rövid idõ alatt ilyen sokan letöltöttétek már a honosításomat.

Üdvözlettel,
    klei

Unregistred
2006. 10. 23. - 21:46

Húúú, egy edit nem ártana

nagytestvérnek, Butcher, stílust

Unregistred
2006. 10. 23. - 21:45
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a Dio 2 a közelébe sem ért, és nem is fog sosem, a nagytestvár, a Dio 1-nek.
Cat, ha csak a fresh meat-ig, azaz Butcerig jutottál (2. szint) akkor nem sokat játszahattál veleSmiley
Egy stíéust teremtett, nagyott durrant, és a "robbanás zaja" a mai napig nem múlt el Smiley
Személy szerint nem igazán élek honosításokkal, de sosem árt egy - egy régebbi csemegét a teljes, csak magyarul tudó játékostársadalom számára elérhetõvé tenni. Ez már a sokadik dio1 honosítás, ebbõl is látszik, hogy egy klasszikusról van szó. Hajrá Klei, vedd elõ a többi régi klasszikust is.
Cat
Cat
2006. 10. 23. - 21:25

én csak 1 el toltam ...

nem értettem semmit belõle xD

csak azt hogy fresh meat az egyik fõellennél Smiley 

OkosTibi
2006. 10. 23. - 20:24
Diablo 2 az igazi nem az 1.
RavenX
2006. 10. 23. - 12:43
Egyetértek MuMa01-gyel. Én sem nagyon szeretem a Diablo-t, de a Guild Wars az egyik kedvenc játékom.
néró
2006. 10. 22. - 22:02
Köszönöm a magyarosítást klei !
MuMa01
2006. 10. 22. - 20:29

Szerintem én egy átmenet vagyok akkor Smiley

ugyanis utálom a diablo-kat, de a klónjait csípem Smiley

egyébként thank you very much a magyaritást Smiley 

hirdetés
Legújabb letöltések
Kingdom Two Crowns
A(z) Kingdom Two Crowns játék fordítása, ami mindegyik DLC-t tartalmazza. Dead Lands Norse Lands Lost Island Call of Olympus
| 10.55 MB | 2026. 10. 13. | The_Reaper_CooL
Lacuna
A(z) Lacuna játék fordítása. (Switch verzió)
| 54.46 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
Putt-Putt Saves the Zoo
A Putt Putt Saves the Zoo játék fordítása. (Switch verzió)
| 53.37 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
The Excavation of Hob's Barrow
A(z) The Excavation of Hob's Barrow játék fordítása
| 9.48 MB | 2026. 10. 13. | hamarfa
Graveyard Keeper
A(z) Graveyard Keeper játék fordítása, tartalmazza a DLC fordításait is.
| 391.13 KB | 2026. 10. 11. | The_Reaper_CooL
The Rise of the Golden Idol
Az alapjáték és az első három kiegészítő fordítása, Windows és Linux telepítővel.
| 4.49 MB | 2026. 10. 09. | mmatyas
Big Walk
A(z) Big Walk játék fordítása.
| 287.00 KB | 2026. 10. 06. | The_Reaper_CooL
The Legend of Crystal Valley
A(z) The Legend of Crystal Valley játék fordítása.
| 7.55 MB | 2026. 10. 06. | Hayako
Peak
A(z) PEAK játék fordítása.
| 12.01 MB | 2026. 10. 01. | The_Reaper_CooL
Rogue Trooper: Redux
A(z) Rogue Trooper: Redux játék fordítása.
| 2.81 MB | 2026. 10. 01. | Ateszkoma, Lajti, VéGeri
Legfrissebb fórum bejegyzések
Lesz folytatása is? Az kemény.
Doom 4 | 2026. 10. 14. - 21:23
Szia! Lehet tudni, hogy hogy áll a magyarítás? :)
Flegmatika18 | 2026. 10. 14. - 21:18
Verzioszam stimmel, mappa stimmel (remelem, az nem gond, hogy nem a C meghajtora tettem).
miskolcatesz2 | 2026. 10. 12. - 08:40
Szuper hírek! Bizakodó vagyok hogy ez karácsonyra tényleg kézhezkapjuk, és az ünnepeket BG3-al tölthetjük, kedves anyanyelvünkön :) Köszönjük.
De4dKn!ght | 2026. 10. 12. - 01:17
Következzen egy "félidei" helyzetjelentés a Kardparti Kézművesek háza tájáról...1.,Noha még van egy kevés ránk váró fordítandó, azonban hamarosan elkezdődik a már kész fordítások lektorációja, amihez sikerült szinte teljesen ráncba szedni a szószedetünket.2.,Azzal párhuzamosan - ha minden jól megy, - belevágunk a belsős tesztelésbe is, hogy lássuk, maradtak-e angolul maradt kifejezések...
smithmarci | 2026. 10. 11. - 15:59
Biztos, hogy megfelelő mappába szeretnéd telepíteni, mert telepítők esetében ha rossz mappát adsz meg nem fogod tudni telepíteni, meg persze a játékverzió egyezés is fontos követelmény.
Cyrus | 2026. 10. 11. - 10:55