Boldog Nõnapot!

Boldog Nõnapot!

Írta: Husimoto

| 312

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Március 8. - ezen a napon sok országban a fõszerep a hölgyeké. A Nemzetközi Nõnapot csaknem egy évszázada ünnepeljük Magyarországon is. Egy kicsit tekintsünk bele a történetébe is ennek a napnak. 1910 augusztusában Koppenhágában Clara Zetkin javaslatára határozták el, hogy Nemzetközi Nõnapot tartanak március 8-án annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnõ sztrájkolt a béregyenlõségért és munkaidõ csökkentésért. Igaz az ENSZ csak 1977-ben ismerte el ezt a napot nõnapnak, hazánk jócskán megelõzve már 1914-ben ünnepelte elõször hivatalosan is azt.

Ha megengeditek egy szép verssel köszöntenénk a szerkesztõség nevében minden kedves Nõ olvasónkat és látogatónkat.

Weöres Sándor

A nõ

A nõ: tetõtõl talpig élet. A férfi: nagyképû kísértet.
A nõé: mind, mely élõ és halott, úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderrõl egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga - a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram, cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget, mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt, és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér, alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik - ha nõk szemébõl rá élet sugárzik.
A nõ: mindennel pajtás, elven csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy; mozogj és mozgasd s már királya vagy:
õ lágy sóvárgás, helyzeti erõ, oly férfit vár, kitõl mozgásba jõ.
Alakja, bõre hívást énekel, minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bõven osztogatva; de hogyha bárki kétkedõen fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve letottyan cimkéinek bûvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese úgy fér hozzá, ha az õ köntöse; mindent, mit párja
bölcsességbe ránt, õ úgy visel, mint cinkos pongyolát. A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind õnéki fátyla; és végsõ, királynõi díszruhája a meztelenség.
Összesen 28 hozzászólás érkezett
Stickyfi
2007. 03. 13. - 20:41
Aztat, nõnapot, boldogot. Picit megkésve de akko is
totyax
2007. 03. 10. - 12:48

Kéne egy hasonlóan erõteljesen ünnepelt férfinap is. Tiszta nõuralom van már itt Smiley

Csajszi
2007. 03. 10. - 01:23
És a verset is köszi minden nõ nevében, naon szép! 
Csajszi
2007. 03. 10. - 01:13
Jajj thx mindegyikõtöknek, nekem naon boldog volt a Nõnap (bonbonhegyek :P)
lafi19
2007. 03. 09. - 19:19
Boldog nönapot minden Nõi olvasónak !
Bear007
2007. 03. 09. - 16:20

Boldog nönapot minden NÕi olvasónakSmiley! 

Bear007
2007. 03. 09. - 16:18

Boldog nönapot minden NÕi olvasónakSmiley! 

year
2007. 03. 09. - 13:12
SZTEM egy nõi olvasó sincs itt Smiley
Csoki
2007. 03. 09. - 07:43
kösz csx01 SmileySmiley
stefan
2007. 03. 08. - 22:44
Nagyon Boldog Nõnapot kívánok!
takysoft
2007. 03. 08. - 20:20
Boldog nõnapot hölgyeimSmiley
gyurmi
2007. 03. 08. - 20:00

bla

 

Minigun
2007. 03. 08. - 19:36
Boldog nõnapot a hölgyeknek!
Kennedy
2007. 03. 08. - 19:20
Boldog Nõnapot kívánok minden nõnek
csx01
2007. 03. 08. - 18:16
Akkor Csoki neked is boldog nõnapot Smiley
armani
2007. 03. 08. - 17:59
Boldog nõnapot minden nõnek, és nõvé érettnek.
solidsnake2
solidsnake2
Senior fordító
2007. 03. 08. - 17:20
Nagyon Boldog Nõnapot kívánok! Smiley
Csoki
2007. 03. 08. - 17:18
Én is Zoltán vokSmiley
Darth Revan Mester
2007. 03. 08. - 16:56
Boldog Nõnapot Minden Kedves Portál-Lakó Hölgynek!
csx01
2007. 03. 08. - 16:26
Boldog nõnapot minden nõnek! (meg még akik nõnek hiszik magukat azonak is)
Thommy
2007. 03. 08. - 16:08

Boldog Nõnapot Minden Kedves Portál-Lakó Hölgynek!

És a Tamásokkal? Smiley 

gyurmi
2007. 03. 08. - 15:30
és a zoltánokkal mi lesz?
RavenX
2007. 03. 08. - 15:05
Így van. Boldog Nõnapot minden nõnek!
Csoki
2007. 03. 08. - 13:28

Az ide látpgató nõknek boldog nõnapot kívánok

 

kriszta
2007. 03. 08. - 12:37
meggondoltam magam! Rám ne gondoljatok! :P
Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2007. 03. 08. - 12:32
Had csatlakozzam......Boldog nõnapot.... ! Smiley

Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

Gigantoherceg
2007. 03. 08. - 10:33
Mint gyakori olvasó, látogató és regisztrált tag, had csatlakozzam a szerkesztõkhöz, és én is minden kedves Nõ olvasónak kívánok boldog nõnapot.
kriszta
2007. 03. 08. - 10:00
Úgy érzem, én is meglettem szólítva! Így minden nõtársam nevében köszönömSmiley Smiley Jó érzés, hogy (így) gondoltok ránkSmiley Smiley
hirdetés
Legújabb letöltések
Kingdom Two Crowns
A(z) Kingdom Two Crowns játék fordítása, ami mindegyik DLC-t tartalmazza. Dead Lands Norse Lands Lost Island Call of Olympus
| 10.55 MB | 2026. 10. 13. | The_Reaper_CooL
Lacuna
A(z) Lacuna játék fordítása. (Switch verzió)
| 54.46 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
Putt-Putt Saves the Zoo
A Putt Putt Saves the Zoo játék fordítása. (Switch verzió)
| 53.37 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
The Excavation of Hob's Barrow
A(z) The Excavation of Hob's Barrow játék fordítása
| 9.48 MB | 2026. 10. 13. | hamarfa
Graveyard Keeper
A(z) Graveyard Keeper játék fordítása, tartalmazza a DLC fordításait is.
| 391.13 KB | 2026. 10. 11. | The_Reaper_CooL
The Rise of the Golden Idol
Az alapjáték és az első három kiegészítő fordítása, Windows és Linux telepítővel.
| 4.49 MB | 2026. 10. 09. | mmatyas
Big Walk
A(z) Big Walk játék fordítása.
| 287.00 KB | 2026. 10. 06. | The_Reaper_CooL
The Legend of Crystal Valley
A(z) The Legend of Crystal Valley játék fordítása.
| 7.55 MB | 2026. 10. 06. | Hayako
Peak
A(z) PEAK játék fordítása.
| 12.01 MB | 2026. 10. 01. | The_Reaper_CooL
Rogue Trooper: Redux
A(z) Rogue Trooper: Redux játék fordítása.
| 2.81 MB | 2026. 10. 01. | Ateszkoma, Lajti, VéGeri
Legfrissebb fórum bejegyzések
Lesz folytatása is? Az kemény.
Doom 4 | 2026. 10. 14. - 21:23
Szia! Lehet tudni, hogy hogy áll a magyarítás? :)
Flegmatika18 | 2026. 10. 14. - 21:18
Verzioszam stimmel, mappa stimmel (remelem, az nem gond, hogy nem a C meghajtora tettem).
miskolcatesz2 | 2026. 10. 12. - 08:40
Szuper hírek! Bizakodó vagyok hogy ez karácsonyra tényleg kézhezkapjuk, és az ünnepeket BG3-al tölthetjük, kedves anyanyelvünkön :) Köszönjük.
De4dKn!ght | 2026. 10. 12. - 01:17
Következzen egy "félidei" helyzetjelentés a Kardparti Kézművesek háza tájáról...1.,Noha még van egy kevés ránk váró fordítandó, azonban hamarosan elkezdődik a már kész fordítások lektorációja, amihez sikerült szinte teljesen ráncba szedni a szószedetünket.2.,Azzal párhuzamosan - ha minden jól megy, - belevágunk a belsős tesztelésbe is, hogy lássuk, maradtak-e angolul maradt kifejezések...
smithmarci | 2026. 10. 11. - 15:59
Biztos, hogy megfelelő mappába szeretnéd telepíteni, mert telepítők esetében ha rossz mappát adsz meg nem fogod tudni telepíteni, meg persze a játékverzió egyezés is fontos követelmény.
Cyrus | 2026. 10. 11. - 10:55