The Settlers II: 10th Anniversary

The Settlers II: 10th Anniversary

Írta: Ordel

| 550

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Azt hiszem, elenyészõ azon számítógépes játék kedvelõk száma, akik ne hallottok volna a Blue Byte, már-már Civilization szintû addiktságot súroló statégiai sikerjátékáról, a The Settlers sorozatról. Megannyi megjelent rész, remek eladási mutatók, igazi sikertörténetet tudhatnak magukénak a kis telepesek.(Egy rövidebb történelmi ismertetõ következik, akit nem érdekel ugorjon 2 bekezdést ;).

Természetesen, mint az általában lenni szokott, miután a sorozat máig legjobbnak tartott része, a The Settlers II megjelent, a készítõk már nem tudtak igazán új ötletekkel elõrukkolni, így a III. és IV. rész csupán sótlan folytatások lettek, anélkül, hogy bármiféle újdonságot is vittek volna a már megszeretett játékmenetbe. Ezért aztán nem is meglepõ, hogy a csapat teljesen új alapokra helyezvén a sorozat alapjait, 2005. márciusában az Ubisoft égisze alatt megjelentette a Heritage of Kings: The Settlers-t, amely azonban - a rajongók felháborodására - ledegragálódott egy egyszerû valós idejû stratégia szintjére, elvesztve mindazt a bájt és komplexitást, amit a sorozat klasszikus részei magában hordoztak.

Így jutottunk el tehát a címben is szereplõ játékhoz, a The Settlers II: 10th Anniversary-hoz, amellyel a Blue Byte megpróbálta kiköszörülni a csorbát, melyet a már említett V. résszel ejtettek a Telepesek becsületén. Mint a neve is mutatja, a készítõk a The Settlers II megjelenésének 10. évfordulójára jelentették meg ezt a grafikailag felturbózott feldolgozást.

Ám térjünk a lényegre, azaz a fordításra. A magyarítást a már megszokott páros, Taky (fordító) és menyasszonya, Amyca (teszter) követték el. A csomag tartalmazza az alapjáték szövegeinek 100%-os honosítását valamint az eleddig csak német nyelven megjelent Vikings címû kiegészítõ teljes többjátékos és egyjátékos részeit, leszámítva a kampányszöveget, azonban idõvel (1-2 hét) az is elkészül.

Taky külön felhívta rá a figyelmünket, hogy a magyarítás telepítése bár könnyû, azért egy hangyányival mégiscsak nehezebb, mint telepítõs társai, így mindenképpem ildomos telepítés elõtt elolvasni a fordítás readme-jét.(Megjegyzem ritkán látni ilyen igényesen megfogalmazott, mindenre kiterjedõ leírást, tényleg nézzétek meg! :)

A magyarítást tõlünk és Taky oldaláról is leszedhetitek! Ízelítõt a Galériában találtok!
Összesen 13 hozzászólás érkezett
Krisi
2007. 04. 13. - 18:19
ez tul hosszu nekem Smiley és köszi Taky
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2007. 04. 11. - 19:37
Hello!Megtaláltam, és nekem már tényleg számolja a pontokat a kis mexikói, csak néha kell megbökni, ha lustálkodik! Ez a reklámcég fizet azért, ha beengeded a reklámjait a monitorod felsõvagy alsó 2-3 cm-ére, amit bármelyik pillanatban levehetsz onnan, és csakakkor van ott, ha azt Te akarod! Ez egy jó kis program, ami keresi nekeda pénzt, ha fönt vagy az Interneten, nincs semmi dolgod vele,egyedül dolgozik.Hogyan? Egy kis manó fog sétálni vagy pihenni a monitorod felsõ 2-3 cm-én.Ha sétál, akkor gyûjti neked a pontokat, amit egy számláló is jelez. A pontokpedig pénzt érnek. 1000 pont=1.66$.Ha elérted az 50$-t, csekken megkapod a pénzt. 30 naponként fizet.Ha eddig nem érted el az 50 USD-t nem veszik el, hanem átviszed a következõhónapra. Mit kell tenned? Regisztráld magad itt: http://www.cashfiesta.com/php/join.php?ref=piccolo92---> Itt automatikusan a regisztrációs oldal nyílik meg. ---->Fontos hogy a regisztrációs lapon a referral-nál piccolo92 legyen írva.Ne töröld ki .Valós adatokat adj meg, mert oda jön a pénz!Ékezet nélküli betûkkel sikeresebb leszel.Login: a felhasználói neved Password: jelszóVerify passzword: mégegyszer a jelszó First name: vezetéknévLast name: keresztnév ( néha nem fogadja el az ékezeteket) Street address: utca, hsz. City: városod Zip/Postal coda: irányítószám State: hagyd üresen Province: hagyd üresen Counrty: Hungary E-mail: add megSzemélyes adataid: Születési idõ, Iskola NemPipáld ki 50$ - ha elérted, akkor küldi a pénztReferred by: piccolo92 (ez lennék én) Pipáld kiSubmit... -ra klikkelj . Néhány perc múlva kapsz egy e-mailt, hogy regisztráltak. Ott küldenek egy linket, amineksegítségével lementheted /Download/ a programot a gépedre. Rak ki egyikont az asztalra, ami egy zöld dollár lesz. Ha bármi dolgod van azinterneten, (tanulsz, e - mailezel, állást keresel. vagyis szörfölsz)közben a kis manó keresi neked a zsebpénzt.(De elõtte kattints a zöld dollárra, hogy elinduljon a program ).Ha a regisztrációval bármi probléma van akkor vissza kell menni azelejére és ahol a hiba van ott piros üzenet jelzi hogy mit kellváltoztatni vagy kitölteni!!Fontos: 1 géprõl csak egy regisztráció menjen, mert különben ugrik apénz (ne kísérletezz más néven vagy címen.) Meg kell adnod a felhasználói nevedet és a jelszódat. Máris pontosképet kapsz, hogy éppen hol tartasz. Ha kéretlen e-mailekben kereseltagokat magad alá, kitilthatnak.Egy régebbi fiesztázó-tól kaptam egy e-mailt, amiben megírta, hogy acsekkek mindig rendesen megjönnek, mindössze 2-3$-t vonnak le. Nekimár több jutalékot termel a hálózata, mint saját maga, pedig csupán 52direktje van és alattuk csak 32 személy és egyre csökken. Egyszemélyes számítgatás: Én szeretném, ha egy idõ múlva ezzel aprogrammal a közremûködésem nélkül, havonta 1.000 $ keresetemlegyen. Lehetséges ez? Hát persze! Figyelj! Az 1.000 $ - hoz nekem1.000.000 pontot kell egy hónap alatt gyûjtenem.ÜDV! Sok Sikert!
Xboy1024
2007. 04. 02. - 11:28
1000szer kösz
Lyon
2007. 04. 01. - 17:13
thx taky
Shield
2007. 04. 01. - 15:51
Taky nagyon köszi a fordítást, már azt hittem senki sem fogja megcsinálni. Hála Neked ez megoldódott.
Shield
2007. 04. 01. - 15:49
Taky nagyon köszi a fordítást, már azt hittem senki sem fogja megcsinálni. Hála Neked ez megoldódott.
takysoft
2007. 04. 01. - 13:14
a katonai épületek építésével.építs egy barakkot.(kell bel egy katona is, de az van már a játék elején is néhány) 
Lyon
2007. 04. 01. - 01:09
Hy.Volna két kérdésem a gamel kapcsolatban.Az elsõ pályán hogy lehet elérni a portált?és hogy lehet nõvelni a határokat?
takysoft
2007. 03. 31. - 22:46
Ordel: nm, nagyon jó lett a cikkSmileya Vikingsen most is dolgozom(hétvégén nem ,mert vidéken vagyok) 
Lyon
2007. 03. 31. - 13:53
Örök hála hogy ezt a kincset végre magyarul játszhatom.Nagyon köszi.
jnc
jnc
Senior fordító
2007. 03. 31. - 13:52
De abból majdnem egyszerre 2 hír is  lett Smiley Ordel 4 percel elõzött meg Smiley

E-learninges családapa, aki esténként XBox-ozik és régen azért csinált pár magyarítást :)

Ordel
2007. 03. 31. - 13:22
Bocsi Taky, hogy csak most került ki a hír.
Alwares
2007. 03. 31. - 13:20
Nekem nem anniyra jött be ez a játék, talán mert kicsit furán futott, bugos volt....
hirdetés
Legújabb letöltések
Kingdom Two Crowns
A(z) Kingdom Two Crowns játék fordítása, ami mindegyik DLC-t tartalmazza. Dead Lands Norse Lands Lost Island Call of Olympus
| 10.55 MB | 2026. 10. 13. | The_Reaper_CooL
Lacuna
A(z) Lacuna játék fordítása. (Switch verzió)
| 54.46 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
Putt-Putt Saves the Zoo
A Putt Putt Saves the Zoo játék fordítása. (Switch verzió)
| 53.37 MB | 2026. 10. 13. | bembee, hamarfa
The Excavation of Hob's Barrow
A(z) The Excavation of Hob's Barrow játék fordítása
| 9.48 MB | 2026. 10. 13. | hamarfa
Graveyard Keeper
A(z) Graveyard Keeper játék fordítása, tartalmazza a DLC fordításait is.
| 391.13 KB | 2026. 10. 11. | The_Reaper_CooL
The Rise of the Golden Idol
Az alapjáték és az első három kiegészítő fordítása, Windows és Linux telepítővel.
| 4.49 MB | 2026. 10. 09. | mmatyas
Big Walk
A(z) Big Walk játék fordítása.
| 287.00 KB | 2026. 10. 06. | The_Reaper_CooL
The Legend of Crystal Valley
A(z) The Legend of Crystal Valley játék fordítása.
| 7.55 MB | 2026. 10. 06. | Hayako
Peak
A(z) PEAK játék fordítása.
| 12.01 MB | 2026. 10. 01. | The_Reaper_CooL
Rogue Trooper: Redux
A(z) Rogue Trooper: Redux játék fordítása.
| 2.81 MB | 2026. 10. 01. | Ateszkoma, Lajti, VéGeri
Legfrissebb fórum bejegyzések
Lesz folytatása is? Az kemény.
Doom 4 | 2026. 10. 14. - 21:23
Szia! Lehet tudni, hogy hogy áll a magyarítás? :)
Flegmatika18 | 2026. 10. 14. - 21:18
Verzioszam stimmel, mappa stimmel (remelem, az nem gond, hogy nem a C meghajtora tettem).
miskolcatesz2 | 2026. 10. 12. - 08:40
Szuper hírek! Bizakodó vagyok hogy ez karácsonyra tényleg kézhezkapjuk, és az ünnepeket BG3-al tölthetjük, kedves anyanyelvünkön :) Köszönjük.
De4dKn!ght | 2026. 10. 12. - 01:17
Következzen egy "félidei" helyzetjelentés a Kardparti Kézművesek háza tájáról...1.,Noha még van egy kevés ránk váró fordítandó, azonban hamarosan elkezdődik a már kész fordítások lektorációja, amihez sikerült szinte teljesen ráncba szedni a szószedetünket.2.,Azzal párhuzamosan - ha minden jól megy, - belevágunk a belsős tesztelésbe is, hogy lássuk, maradtak-e angolul maradt kifejezések...
smithmarci | 2026. 10. 11. - 15:59
Biztos, hogy megfelelő mappába szeretnéd telepíteni, mert telepítők esetében ha rossz mappát adsz meg nem fogod tudni telepíteni, meg persze a játékverzió egyezés is fontos követelmény.
Cyrus | 2026. 10. 11. - 10:55