Crysis Remastered
Crysis Remastered
Írta: Evin 2021. 11. 21. | 5192

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A Crysis eredetileg 2007-ben jelent meg, és nagyon sokáig tették fel a tech csatornák és tesztek a kérdést, "Fut-e rajta a Crysis?". Ez annyira beivódott a köztudatba, hogy a Remastered kiadásban a legmagasabb grafikai beállítás ezt a nevet kapta meg!

Ha valaki nem ismerné a játék történetét, az alapjátékhoz írt cikkünkben tud tájékozódni. Annyit azért talán érdemes megjegyezni, hogy az alapjátékot, némileg átdolgozva, 2011-ben kiadták konzolokra, és úgy tűnik bizonyos aspektusokból (pl képességek használata), hogy ezt vették most alapul, nem az eredeti PC-s kiadást. Emiatt aki az eredeti élményre vágyik, és szeretné mind a négy képességét maga aktiválni, annak érdemes a "Klasszikus nanoruha mód" bekapcsolásán elgondolkodni.

Emellett azért a játék motorja továbbra sem újult meg, részben talán mert külsős cég készítette az új kiadást, így alapvetően a játék a gyorsabb, magas órajelű processzorokkal fog jobban futni, és nem fogja a ma már megszokott 4-6-8... magot kihasználni. Ennek fényében a játékosok 99%-a valószínűleg sosem fogja tudni a legmagasabb grafikai beállítást használni.

A játék azon ritka kivételek közé tartozott még 2007-ben, melyek magyar nyelven kerültek kiadásra (szöveg és néhány tábla textúra). Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a fordítás minősége szinte megegyezett a grafikus orgiával, amit kaptunk. Üröm az örömben, hogy a Remastered kiadás már nem tartalmazza ezt a magyar nyelvet, így Blackroy74 előszedte az eredeti fordítást, kitöltötte az új kiadás által hozott szövegek hézagjait.


A játék indulásakor még nincs magyar nyelvű választási lehetőség, ez csak később, a játék beállításaiban választható ki, az alábbi videó lépéseit követve:


Összesen 6 hozzászólás érkezett

Hofi3
2023. 01. 03. - 22:40

Nagyon köszi!

VGyke: Nekem 4.49€ volt (-85%-al) a steam-en. Gondolom azért, mert megvolt a régi. Ennyit simán megért.


VGyke
2021. 12. 03. - 23:17

Természetesen én is nagyon köszönöm.

Saját tapasztalatból okulva: akinek meg van a 2007-es verzió (mint nekem) annak nem javaslom a vételt, mert az eredeti verzióhoz is legálisan tölthetők olyan HD textúrák, amivel közel olyan lesz a grafika minősége mint a Remasteredben.

Egyébként a magyar nyelvet minden egyes indításkor be kell állítani? Érdekes, mert magyar felirattal indul, feljön egy 12 pontból álló nyelv választási menü, ha nem csinálok semmit, magyarból angol lesz. Ezután lehet csak a magyar nyelvet ismét kiválasztani? Szóval nem lehet valahogy átugrani azt a 12 pontos nyelv választást, hogy ha magyarul indul, maradjon is úgy?

Vagy a nyelvünk benne van a 12 pont valamelyikében de nem az angolban? Próbáltam egy kungfu betűs nyelvet kiválasztani, hát ha így lesz magyar, rossz ötlet volt, alig tudtam visszanavigálni :-)


Kutya az ember legjobb barátja...lenne, ha tudna kölcsönadni.

PistaBátya
2021. 11. 24. - 20:09

Köszönjük.

sancika5
2021. 11. 22. - 17:48

Köszönöm szépen,További jó egészséget.


istvanszabo890629
istvanszabo890629
Senior fordító
2021. 11. 22. - 13:49

EA Desktop \ Origin verzióval is megy!


Az álmok üzenetek a mélyből.

  Drakon
2021. 11. 22. - 10:13

Köszönjük :)

Crysis Remastered
Fejlesztő:
Crytek
Kiadó:
Crytek
Megjelenés:
2020. július 23.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Crysis Remastered

A Crysis Remastered játék fordítása.

| 3.6 MB | 2024. 12. 15. | blackroy
hirdetés
Legújabb letöltések
Shrek 2
A(z) Shrek 2 The Game fordítása. A telepítő tartalmazza a poszterek fordítását is.
| 5.92 MB | 2025. 05. 26. | CLaw-Man, Games2056, istvanszabo890629
Good Job!
A Good Job! c. játék fordítása.Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd meg a weboldalamon lévőt!
| 6.72 KB | 2025. 05. 26. | The_Reaper_CooL
Snipperclips Plus: Cut It Out, Together!
A(z) Snipperclips Plus: Cut It Out, Together! játék fordítása.Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd meg a weboldalamon...
| 14.01 KB | 2025. 05. 25. | The_Reaper_CooL
Colin McRae Rally 3
A(z) Colin McRae Rally 3 játék fordítása.
| 26.21 KB | 2025. 05. 25. | Paat, snc
X-Morph: Defense
Az X-Morph: Defense játék fordítása.A játék tartalmazza a magyar nyelvet, azonban nem válaszható ki a menüből. Készítettem egy speciális konfig...
| 15.84 MB | 2025. 05. 25. | bembee
Lost in Play
A(z) Lost in Play játék fordítás aktiválása.A játék tartalmazza a magyar nyelvet, azonban nem válaszható ki a menüből. Az angol...
| 16.28 MB | 2025. 05. 25. | bembee
Hellpoint
A Hellpoint játék fordításának aktiválása.A játék tartalmazza a magyar nyelvet, azonban nem válaszható ki a menüből. Az angol nyelvi fájlokat...
| 1.28 MB | 2025. 05. 25. | bembee, lostprophet
Farming Simulator 20
A Farming Simulator 20 játék magyar nyelvének aktiválása.A játék tartalmazza a magyar nyelvet, azonban nem válaszható ki a menüből. Készítettem...
| 2.46 KB | 2025. 05. 25. | bembee
Armello
A(z) Armello játék fordítása.
| 93.57 MB | 2025. 05. 25. | bembee, smithmarci
The Dark Eye: Memoria
A(z) The Dark Eye: Memoria játék fordítása.
| 59.08 MB | 2025. 05. 25. | bembee, H.Adam, hamarfa
Legfrissebb fórum bejegyzések
RX 6600XT -t már nem is látok sehol így arra bolti árat már nem tudok mondani. 6600 jelenleg 86K. 6500XT 60K Hidd el aki ilyen kategórában nézelődik nekik igen sokat számít az a majd 30K töblet. Pláne ha egy anyuka akar a gyerekének valamit.Az hogy milyen kimenet nincs rajta nem...
Crytek | 2025.06.01. - 10:57
Megnéztem 6400 at 50k 6500 70k ami agyrém 6600xt is ennyi ami megmaradt belőle, fényévekkel jobb.
Doom 4 | 2025.06.01. - 09:51
Ezeken nincs is displayport sem. Azért haggyuk már ezt a hülyeséget. Kb a kinézete is olyan mint egy 2000 évek közepi felhozatal. Semmi nincs benne ami kell a játékokhoz. Esportra való meg 20 15 éves monitorral.
Doom 4 | 2025.06.01. - 09:36
Lényegtelen ki mit kezd vele, attól még az a belépő szint... Nem mellesleg ha a kézi konzolok menök amikbe egy szaros 780M van akkor a 6500 egy oltári jó vga mivel veri a 780M-et ... sőt a sokkal erősebb 890M-et meg a 6500XT is....Hidd el akiknek ilyen vga-ja van tök...
Crytek | 2025.06.01. - 08:24
Jó és a 6500 6400 al mit kezdesz? Gyakorlatilag 0 játék fut vele. Az amd legszarabb 64 bites kártyája. A belépő nem azt jelenti hogy elfut rajta a csgó azt kész.
Doom 4 | 2025.06.01. - 08:17
HA LÉTEZNI FOG..... a pletykák alapján ez már a 4070-4070S ellen fog menni. Ez meg semmilyen körülmények között sem nevezhető belépő szintnek.VGA téren a belépő szint ha lehet ilyen képzavarral élni az az rx 6500 kb ami a gaming legalja kb dvga-t nézve.. Vicces, vagyis nem vicces , hanem ultimate...
Crytek | 2025.06.01. - 08:02