Necrovision

Sajnos a mai játékokban erõsen ki van veszve az eredetiség. Ugyan még lehet találni néhány gyöngyszemet, de ezek fõleg mindig "kisebb" játékokban mutatkoznak meg. Persze nem feltétlenül rossz, hogy a folytatások korát éljük, hiszen valjuk be néha egészen ki vagyunk éhezve arra, hogy egy nagy név következõ epizódját tudhassuk magunkénak. Most azonban közel sem errõl lesz szó, ugyanis a NecroVision nem egy a tucat-másodikvilágháborús-játékok arzenáljából, de még csak nem is késõbbi korokban játszódik, hanem - most tessék megkapaszkodni - az elsõ világháborút szemelte ki magának.

Megmondom õszintén, hogy én már nagyon vártam egy ilyen játékra. Az I. világháború minden sajátos borzalma mellett vannak olyan szépségek is, amit egy korai lõfegyveres harcokat kedvelõ fps-rajongó igazán tud értékelni. Aztán sokkhatásként támad rám az a tény, hogy ez - sajnos - nem csak egy katonák a katonák elleni harc, hanem bizony itt megjelenni túlvilági lények is. Nem értem, hogy miért nem tudtak csak egy szimpla I. vh-s játékot csinálni, és miért kellett belõle világháborús-zombisat kreálni. Persze sokan vannak, aki imádják az ilyesfajta lövöldéket is, de én nem igazán tartozom közéjük. Megmondom õszintén, hogy nem szeretem a sötétben sötét lények uralta játékokat. Miért jó, hogy nem lehet látni az ellenséget a ködtõl vagy éppen a nap hiányától?

Inkább nem morgolódok tovább, hanem elemzés alá veszem a játék honosítását.  A doboz kinyitása után elõször az egyedi sorozatszám-kinézet ütötte meg a szemem. Itt szeretném jelezni a késõbbi NecroVision nyereményjáték nyertesünknek, hogy nem mi írtuk és ragasztottuk be a kézzel írt cetlit...

A telepítés közben volt idõm megszemlélni a dobozképet és a kézikönyvet, ahol figyelmes átnézéssel lehetséges hibákra vadásztam. Igazából nem nagyon találtam kivetnivalót, és csak néhány helyen fogalmaztam volna át a szöveget a saját szájam ízére. Nem találkoztam szembetûnõ hibákkal, tehát a kézikönyv teljesen jól használható.

A telepítést követõen el is indítottam a játékot. A látványos betöltõképek után igazából nem is tudtam, hogy mit várjak. Az elsõ benyomást követõ néhány percben egy picit csalódott lettem. Persze nem a magyarítással... Mint mondtam, a képi világ elég sötét volt, tehát a feliratok olvasása mellett nem nagyon lehetett figyelni a játékra, illetve fordítva. Persze dícséretes, hogy feliratos honosítás készült a játékhoz, de egy fps-nél szinkron jobb lenne (jelen esetben a magyar hangok miatt sem lett volna túl nagy fanyalgás, mert az "eredeti" angol is elég furcsán hangzik).

Meg kell mondjam a játék igencsak bõvelkedik szövegekben. Az elsõ óra játék után gondolkodóban is voltam, hogy ez most valami szerepjáték lenne... Rengeteg szöveg és beszélgetés volt, bár nem akadt túl sok választási lehetõség és igazából egy irányba terelõdött minden, de akkor is olyan volt, mintha a Morrowind nyitóképsorainak hajóján lennék. Sajnos a lövészárokban való rohangászás közben nem nagyon lehetett figyelni a megjelenõ feliratokra, ezért csak félig hallottam és olvastam a következõ párbeszédet. Angolul valami olyasmit hallottam, hogy "This is the call of duty", mire már magyarul olvastam, hogy "Az egy nagy sz*r(t?)". Volt humorérzék és kikacsintás a készítõkben...

Mit is lehet összességében elmondani a játékról? Egy igazán jól sikerült elsõ személyû I. világháborús-zombi játék, amely egyedi alapötletével akár mérföldkõ is lehetett volna. Sajnos az 1C nem teljesen tudott megbirkózni a kihívással, ezért játékosként már nem igazán érezzük így.

Mit is lehet összességében elmondani a magyarításról? Egy igazán remekbe szabott honosítást tudhatunk a kezünkbe a SevenM-tõl, amelyben nincsen túl sok hiba. A szövegek élvezetesek, és akár szerepjátékokban is megfelelnének. Sajnálatos módon az akciórészeknél nem tudunk bennük túl sokat élvezkedni, mert a játékkal vagyunk elfoglalva és nem az olvasással.