Hydrophobia: Prophecy

Hydrophobia: Prophecy

Írta: Evin

| 1421

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A Hydrophobia eredetileg Xbox 360 konzolra jelent meg, ám mivel ott nem váltotta be a reményeket, szerencsére megkaptuk PC-re és PS3 konzolra is, Hydrophobia: Prophecy néven.

A történet szerint a szárazföldek nagy részét elönti a víz, és a túlélők számára építenek egy nagy hajót. Ahogy lenni szokott, azonban nem mindenki jogosult a felszállásra, és a hajót terroristák támadják meg.
Főhősünk Kate Wilson, és az ő bőrébe bújva próbáljuk megmenteni a süllyedésnek indult hajót, és a rajta tartózkodókat.

A játék fordítását cockafej készítette el, és FEARka segítségével elérhető PC-re (letöltéseink között), valamint Playstation3 és Xbox 360 konzolokra az PS-hack.hu oldalról.

Összesen 5 hozzászólás érkezett
BigAti
2020. 06. 22. - 15:29
Köszönöm szépen! :) Nagyon régi játék, el is felejtettem, hogy megvan. :D Bár anno a gépigény miatt nem nyúltam hozzá.
Szivats
2020. 05. 23. - 19:34
Némileg vicces, a magyarítás megjelenése előtt pár nappal toltam végig. Nem is értettem, mi motivált rá, hogy elővegyem ezt a játékot. Ettől függetlenül köszönöm a munkátokat.
sinobi
2020. 05. 18. - 06:31
Még anno mikor kijött játszottam vele, akkor tetszett, bár sok volt a szöveg és nemigen értettem. így nagyon köszönöm a magyarítást.
ébrenjáró
2020. 05. 17. - 10:54
Köszi! :)
nulladik
2020. 05. 15. - 15:06
köszi valahogy nekem teljesen kimaradt ez a játék... pótoljuk a dolgot
Hydrophobia Prophecy
Fejlesztő:
Dark Energy Digital
Kiadó:
Microsoft Studios
Dark Energy Digital
Megjelenés:
2010. szeptember 29.
Játékmotor:
Kapcsolódó letöltések
Hydrophobia Prophecy

A Hydrophobia: Prophecy játék teljes fordítása

| 6.37 MB | 2020. 05. 15. | cockafej, FEARka
hirdetés
Legújabb letöltések
Reanimal
A REANIMAL játék fordítása.
| 23.57 KB | 2026. 08. 07. | The_Reaper_CooL
Big Walk
A(z) Big Walk játék fordítása.
| 279.81 KB | 2026. 08. 07. | The_Reaper_CooL
The Librarian
A német nyelv lett lecserélve. A játékot elindítva lépj az Options-ba, majd a Language részen válts át Német/Magyar nyelvre!
| 3.36 MB | 2026. 08. 05. | Hayako
Mass Effect Legendary Edition
Mass Effect Legendary Edition magyarítás mod v3.0 A magyarítások ezután már teljesen önálló modként működnek. Nem írnak felül semmit! A...
| 4.81 MB | 2026. 08. 02. | HJ
Hades II
A(z) Hades II játék fordítása.
| 2.45 MB | 2026. 08. 01. | TSL16b, Mr. Fusion, ·f·i· csoport
Broken Sword: Shadow of the Templars Reforged
A Broken Sword: Shadow of the Templars Reforged játék fordítása. A fordítás a BRITT angol helyére került. Ha valamiért neked...
| 58.46 MB | 2026. 07. 29. | FEARka
Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla teljes fordítása (alapjáték és összes dlc). A magyarítás eredeti, 1.7.0 verzióra készült, a megfelelő működés csak ezen...
| 15.02 MB | 2026. 07. 18. | akosmakos, Lajti, papandras, Raga, Tibler, warg
S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky - Enhanced Edition
A(z) S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky – Enhanced Edition játék fordítása.
| 382.86 KB | 2026. 07. 14. | TSL16b, Mr. Fusion, ·f·i· csoport
The Godfather II
A(z) The Godfather II játék fordítása.
| 11.22 MB | 2026. 07. 12. | Ateszkoma, NightVison, ssource83
Star Wars Jedi: Survivor
A Star Wars Jedi: Survivor játék fordítása.
| 10.27 MB | 2026. 07. 10. | Arzeen, D3VOU(23(2, FEARka, Fehérváry Péter, Frank Robin, gyurmi91, Lajti, NightVison, Ragnar Vapeking, Dickopter, Gaben, H.Lily98, Maligeri2003, Melchiadesian, Rosie, sirok.dominik
Legfrissebb fórum bejegyzések
The Lord of the Rings: War in the North™ - Legacy Edition on SteamVisszatért a boltokba a játék. Vajon a régi magyarítást hozzá lehet igazítani?
Csovesbanat | 2026. 08. 11. - 22:51
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék, hogy valaki tervezi-e a Call of the Elder Gods kalandjáték fordítását vagy van-e valakinek bármi információja róla Válaszokat előre is köszönöm.
kitto0827 | 2026. 08. 10. - 18:06
Igazság szerint párszor már azt hittem, hogy kész a final verzió, de utána mindig akadt pár apróság amit lehetett csiszolgatni. Egyszerűen az van, hogy brutális méretű a 3 rész összes szövege. Kis háttérinfó: a ME2LE hivatalos magyar fordításában épp a hétvégén találtam egy ellentmondásos szöveget. Tuchanka, Grunt beavatása. A párbeszédekben...
HJ | 2026. 08. 10. - 06:34
Annak idején én is szétnéztem a csapatnál a ME3 fordításnál, de olyan szintű káosz volt, hogy inkább passzoltam. De azt hiszem erről te többet tudnál mesélni :) Mindenesetre nagyon-nagyon nehéz volt konzisztenssé tenni azt a szöveget.Ezután már csak a DLC jellegű magyarítás modom lesz frissítve. Kisebb a mérete, könnyebb frisíteni,...
HJ | 2026. 08. 10. - 06:26
Nekem levolt mentve a fordítása, ha kell valakinek letöltheti google driveról. Link: https://drive.google.com/file/d/1p7IPwUwbAOq8ZoIT9iO33U2DJwFKJcBm/view
Dren | 2026. 08. 10. - 01:12
Mint ígértem: igyekszünk időnként hírt adni magunkról. El is jött a havi Baldurhangja Hírmondó-hírközlésünk ideje. :) 1., Már csak egy hónap van hátra a következő helyzetjelentésünkig! A fordítási munkálatok közben 2., a végére értünk egy újabb könyvsorozat közlésének, amit - a korábbiakkal egyetemben - itt olvashattok el: https://baldurkapuja.hu/konyvtar.html#T-sor Amellett, hogy...
smithmarci | 2026. 08. 10. - 00:24