The Last Guardian magyarítás

Ez a játék pontosan az, amiről gyerekkorunkban álmodtunk. Színtiszta varázslat, egy inspiráló gyermekkori álom, amely valóra vált, és amikor egy szürke tollat fúj a lábadhoz a szél, már nem a galambokra gondolsz, hanem Trico-ra. Az impulzus megvolt. Szinte vádoltam a Team Ico-t - vagy inkább a "Gen Design" -t, - ahogy most Fumito Ueda csapatát hívják - azért, mert kényelmesen kiválasztotta az empátiagenerátorát. Ha a Youtube-on fellelhető millió és millió macskavideó csak egy dolgot bizonyít, akkor az az, hogy az állatok interakciói révén könnyen érzelmeket lehet kelteni a nézőben. Egy film legutáltabb jelenete mindig az, amelyben a kutya meghal, jobb esetben egy olyan végső hőstett által, amely megmenti az emberi főszereplőket a rosszaktól. Az ilyen jellegű dramaturgiai eszközhöz még a kevésbé tehetséges mesemondóknak sem kell túl messzire nyújtózkodniuk.

A "The Last Guardian" eltér az eddig játékban megszokott dolgoktól, és a maga útját járja. És bár a nagy címeket mostanában már tetszés szerint lehet cserélgetni, és így gyorsan el lehet felejteni, a "The Last Guardian" határozottan sokáig megmarad a játékosok fejében, annak ellenére, hogy a játék technikailag nem hibátlan. Főleg az irányítás és a sajátos kamera beállítások miatt. Viszont a cselekmény, a légkör, a különleges hangulat, lesöpri az összes hibát az asztalról. Ez elsősorban annak az okos interakciónak köszönhető, amivel a mítikus lény Trico rendelkezik, valamint annak a kapcsolatnak, amelyet a játékos felépít vele. Innentől kezdve, csak spoileresen tudnám folytatni a történetet, de annak ívét és magasságát meghagyom inkább a játékosoknak...

A Last Guardian csak Ps4 konzolra érhető el, azon belül is csak a "módosított" verziókra a gyártó által megálmodott és alkalmazott védelem miatt.