Megmondom őszintén, az eddigi „pályafutásom” alatt elkészült fordításaimra összesen nem érkezett akkora érdeklődés, mint az Amnesia Rebirthre, és ez részben lenyűgözött, részben megrémített. Lenyűgözött, mert kaptam egyfajta folyamatos visszacsatolást, hogy amit csinálok, arra bizony igény van és ezzel nagyjából ott éreztem magam, ahol a „nagyok” vannak.

Rémisztő, mert ez az érdeklődés egyrészt hirtelen történt, és emiatt nem igazán tudtam alkalmazkodni, másrészt szintén emiatt a megszokott pár fő helyett egy kisebb tömeg várja a munkámat, ezért idővel eluralkodott rajtam egyfajta stressz. Továbbá az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy a Rebirtht megelőzte két másik rész, amik azzá a sorozattá tették, ami most, tehát egy olyan projekten dolgozok, ami nem egy éves szinten kiadott lelketlen tucattermék, sem egy gyorséttermi kajához hasonló gyorsaságúan túladott élményt ad. Ez persze ízlés kérdése, van akinek az Amnesia széria csak egy táptalaj a visítozó jutyuber generációnak, de számomra, mint nagy horror rajongónak, nagyon sokat adott, ez főleg annak köszönhető, hogy mindkét rész az életem különböző pontjain talált meg.

A Dark descentet középiskolás éveim közepén nyomtam, amikor számomra nem számított semmi más, csak hogy minél jobban paráztasson egy játék, és a DD ezt megadta, hú de mennyire. Majd később, valahol a húszas éveim elején, amikor a puszta félelemkeltés számomra már nem volt elég, betoppant a Machine for pigs, ami a horrorköntösbe ágyazott mély karakterdrámájával úgy elvarázsolt, hogy a mai napig a hatása alá tud vonni (igen, a sokak által közutálatnak örvendő folytatás is tetszett).

Így a lelkesedéssel felszerelkezve nem sokkal az új rész bejelentése után a fordítós kollégáknál körbekérdeztem, hogy valaki tervezi-e fordítani, majd az egyöntetű „nem” után elkezdtem kvázi csapatot toborozni. Megkérdeztem a SOMA-t fordítós arcokat, megpróbáltam kideríteni ki csinálta a MFP fordítását (nem derült ki), de még a DD fordítójának is írtam levelet.

Nos, „sajnos” senki sem ért rá, így megkaptam a lehetőséget valami nagyszerű létrehozására, ezért a projektet lefoglaltam, később a játékot végigjátszottam, és elkezdtem beleásni magam a világába. Maga a fordítási procedúra nem volt vészes, a játék nyelvezete és úgy átlagban a párbeszédek nincs túlbonyolítva, a technikai része már egészen más téma. Én alapvetően Unreal Engine 4 és Unity (SZERK: a normálisabb fajtájú) engine hajtotta játékokhoz vagyok szokva, amik alapvetően egy, max két szövegfájlból álltak, egyedül a 2Dark lógott ki a sorból a maga cirka 30+ mennyiségével, de a Rebirth új jelöltként a maga cirka 60+ adagjával csont nélkül bekatapultálta magát az első helyre (most az olvasók közt ha van fordító biztos felnevetve csak annyit mond „these are rookie numbers”).

Ráadásul nagyon szemét módon vannak szétdobálva a sorok! Vannak az általam hívott „vegyeshányás” fájlok, amikbe, nos, bele van hányva minden is: feljegyzések, párbeszédek, tárgyleírások, random anyuzások, ez így mind random egymás után. és vannak a pályákra lebontott fájlok, amikben csak azok a szövegek vannak, amik az adott pályán van… és a feljegyzések!

Na most jön a kérdés, „Atesz, te fordítók vajkrémje, mégis mi a véreres búbánatnak van kétszer a feljegyzéses szövegek?” Nos, örülök, hogy megkérdezted! Ugyanis ha felveszel egy ilyen kis pappert, akkor a játék elkezdi felolvasni a szöveget az adott karakter hagyján, természetesen feliratozva, azonban van egy „szöveg mutatása” gomb, amivel az angol helyén megjelenik magyarul is, ekkor a narrátor kikapcsol. És ez a két szöveg, mint kiderült, nem ugyanabból a fájlból kerül beolvasásra, így ha valamelyikbe hiba kerül, akkor el lehet képzelni mekkora élmény kideríteni vajon a sima pályafájlba vagy valamelyik telehánytba lesz benne (és tegyük hozzá, hogy a tesztelések során jóval több, mint egy hiba szokott lenni). És ha már tesztelés.

Ez is gyönyörűen megmutatta, hogy mekkora érdeklődés van a fordításra, a megszokott egy és nulla közti jelentkezések helyett itt rögtön négyen jöttek segíteni, aminek hadd ne mondjam mennyire örültem. Több ember, több szem, kisebb hibalehetőség, jobb minőség. És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Flatron munkáját, aki időt és energiát nem spórolva kigyomlálta a hibák cirka 80%-át, meg természetesen a többi tesztelős kollégának is. Nélkületek nagy valószínűséggel sokat csorbult volna a fordításom minősége.

És most átadom a szót kedves tesztelős kollégámnak, Kamiontaurinak:

Sziasztok.

Hát hol is kezdjem? Eleve érdekesen indult a „kapcsolatom” a játékkal. Szeretem az ilyen játékokat, a Frictional Games korábbi címei is megvannak szóval nem is volt kérdés hogy ezt is beszerzem. CSAKHOGY! Mivel az angolom foghíjas (GYIK: Akkor hogy lettél tesztelő? GYIV: Lefizettem, akit kellett… :) ) ezért az olyan játékokat ahol fontos a történet megértése, a fordítás elkészülte után szoktam megvásárolni, az Amnesia is ott figyelt a kívánságlistámon. Aztán mikor Ateszkoma tesztelőket keresett tudtam, hogy el fog készülni a fordítás, bátran bezsákolhatom. A poén az, hogy amikor beszéltünk róla pont aznap este lett akciós, nem volt steam sale, csak valamiért a gémer pénztárcák védőangyala figyelt engem. :)

Mióta tesztelő lettem ez az ötödik játék amiben segítettem, ebből a második ami megjelent, van amit egyedül teszteltem és van amit csapatban. Az Amnesia Rebirth az utóbbiba tartozik ugyanis többen csináltuk, ami miatt nyilván picit más. Mindig rácsodálkozok, hogy ott egy szöveg amiben észrevettem kettő hibát, közben látom hogy egy másik tesztelő észrevett ugyanabban a szövegben kettő másikat és fogom a fejem hogy, hogy nem vettem észre? Aztán a harmadik tesztelő meg észrevett egy olyat amit egyikünk sem. „vállát értetlenül megvonó szmájli”

Konkrétan az Amnesia esetében két érdekességet tudnék mondani. Az egyik magából a játék mentési rendszeréből ered, nevezetesen hogy csak automentés van. Ha pl. jobbra mentünk, és egy átvezető videó után új pályarész jön, akkor nem tudunk visszatölteni egy korábbi mentést, hogy elmenjünk balra megnézni arra van-e valami dokumentum amit jó lenne elolvasni. Hát ez… ezt egy olyan szóval tudnám jellemezni amit csecsemőknek adnak hogy csendben maradjanak, bár a Valentin-naphoz is van köze… :)

A másik érdekesség hogy rögtön indításnál választhatunk normál és kaland mód közül, ezen kívül van még két másik verzió ami attól függ hogyan játszunk, de a spoilerek miatt nem mondanék többet. Nem kell nagy dolgokra gondolni, pár helyen minimálisan eltérő szövegek vannak és annyi, ez nem egy rpg, viszont tesztelés miatt nekünk nagyon is számított. A lényeg hogy volt 4 tesztelő és kiválasztottuk ki milyen módon játszik!

A végén magáról a játékról írnék pár sort. Jó volt, viszont nem lesz a kedvencem, aki szerette a csapat korábbi játékait annak persze ez is kötelező darab. Nálam a SOMA nagyon magasra rakta a lécet, amit nem tudom valaha is meg fog-e ugorni a Frictional Games, de az biztos, hogy a következő játékukat is élvezni fogom. Az Amnesia esetében is történtek olyan dolgok, amik örökre beleégtek az agyamba de spoiler nélkül erről sem tudok beszélni. Annyit ezért elmondanék, hogy a játék vége fele néha fél szemmel mertem nézni a monitort, de nem azért mert féltem... :D

A játékhoz jó szórakozást!