Régóta megfigyelhetõ, különleges jelenség, hogy a mûvészi igény, a mûvésziesség folyamatosan igyekszik teret nyerni a videójátékok készítésében. Manapság egyáltalán nem ritkák azok a játékok, melyek valamiféle mondanivalóval rendelkeznek, valamit üzenni akarnak, esetleg valamire tanítani akarják a felhasználó.

Ez egy ingoványos terület, hiszen magának a szûkebb értelemben vett mûvészetnek a definíciója sem túl egyértelmû – mondhatnám, teljesen szubjektív – így mindenkinek magának kell eldönteni, hogy a FreeSpace történetét, a XIII képi világát vagy az Icewind Dale zenéit a mûvészet kategóriájába sorolja, avagy sem. A kérdés talán a textus, vagyis a szövegek szintjén a leginkább zavarba ejtõ. Ne felejtsük el, hogy a játékok még mindig a fogyasztói piacra szánt termékek, hátuk mögött egy erõsen profitorientált kiadóval, fejlesztõ csapattal. Az emberben mégis felmerül a kérdés: mi szükség volt G-Man hosszas monológjára a Half-Life elsõ részének a végén, hiszen a játék anélkül is csodálatos volt? Avagy miért feszegették a Baldur’s Gate készítõi annyi ideig az emberi szabadság és determináció kérdését annyi epizódon és soron keresztül? (Errõl talán a fordítók is tudnának mit mondani…) Mondhatjuk, hogy ezek a tulajdonságok hozzá tartoznak az adott játékhoz, egyetlen céljuk, hogy megragadják a játékost… és pénzt termeljenek a készítõknek, de ezzel az erõvel nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy mûvészetrõl, értékekrõl beszélünk.

A The Path egy különleges játék. A jól ismert történetnek, a Grimm testvérek által megörökített mesének a piros kapucnis kislányról, meg a gonosz farkasról, különleges feldolgozása. Az alternatív szubkultúra hatása letagadhatatlan a megjelenítésen, a történekben vázolt problémák pedig egyáltalán nem illenek egy könnyed szórakozást nyújtó játékhoz. Mûvészet?

A játék fordítását Steel Blade Team készítette el, és ha minden jól megy, mire a hír kikerül, Panyinak hála már maga a fordítás is tölthetõ a Portál oldaláról. Köszönjük!
(Mindenképpen keressetek rá a játék honlapjára, érdemes!)