A lengyel CD Project kiadót nagyon megszerették a magyar játékosok mostanában, nem is véletlenül: Nekiálltak magyarul kiadni játékokat, köztük olyan címekkel, mint a Fable, az Overlord, az Unreal Tournament 3, és ki tudja még mi… Jelen cikkem azonban a kiadó belsõ fejlesztõcsapatának az új játékát, a Witchert helyezi a célkeresztbe, ami mit ad Isten, mindjárt magyar szinkronnal - és persze feliratokkal - jelent meg.Mi is ez?

A hazai sajtó külön kérés nélkül is agyonreklámozta a CD Project RED üdvöskéjét, így talán mindenki ismeri. Ha valaki mégsem, annak dióhéjban: A Witcher egy olyan RPG, amiben egy Geralt nevû, elvileg lelketlen, érzelmektõl mentes, szörnyölésre kitenyésztett mutánst, azaz egy witchert irányítunk. A rengeteg, ifjú korában bele ömlesztett mágikus lötyinek köszönhetõen a reflexei sokkal gyorsabbak, mint bármiféle közönséges halandónak, és immúnis a betegségekre is. Cserébe a társadalom kirekeszti, és nemzõképtelen – hál Istennek, különben a játék után minimum 20 nõnek fizethetnénk a gyermektartásit… A witcherek õsz hajjal, könnyû bõrruhában járnak, két kardal a hátukon (egy ezüst szörnyek, és egy közönséges acél az emberek ellen), és hordanak maguknál még két egyéb tõrt/baltát/kardot, akármit, amit úgysem fogunk használni sohasem. A nyilat reptében kivédik a kardjukkal, és mindenféle szaltós-pörgõs kombókkal tizedelik az ellenfeleiket. Kicsit olyanok, mint a Jedi lovagok…

Az alapfelállás

A sztori szerint a witcherek már csak alig páran maradtak, ráadásul mi is elég ramaty állapotban kerülünk elõ: páncél, fegyver nélkül, és ráadásul az emlékeinket is elvesztettük. Mint kiderül, jó öt éve Geralt volt a legjobb witcher, csak hogy valami paraszt gyomronszúrta egy vasvillával, és ennek következtében a barátai szeme láttára meghalt…
Miután így rejtélyesen elõkerültünk, kezdhetünk is újra mindent: kombók, varázslatok, fõzetreceptúrák betanulása, stb.

„Vannak azok a halottizék a kriptában…”

A játék teljes, mellékszálakkal együtt történõ végigjátszása a fejlesztõk szerint 70 óra (!), csak a fõszálra koncentrálva pedig 40. Ha a 40 órás végigjátszást vesszük, akkor abból minimum 8 órát a különbözõ párbeszédek végighallgatása tesz ki. Ez eszméletlenül hatalmas hanganyag, rengeteg felirattal alatta. Magukkal a felolvasott szövegekkel általában nem volt probléma, bár sajnos találkoztam néhány olyannal, hogy a szöveg utolsó egy, fél másodperce lemaradt, és máris jött a következõ mondat. A játék végén a szöveg például olyannyira ilyen volt, hogy ha nincs felirat, nem biztos, hogy megértem, mit akar mondani…
A játék során kb. 2 alaklommal elõfordult az is, hogy belekeveredett egy nem oda való mondat is a párbeszédbe („Persze” helyett „Törd össze”), de ez a teljes hosszra való tekintettel még elnézhetõ.
A feliratok magyarosak lettek, és alig találtam bennük hibát, ellenben a különbözõ tárgyak leírásában már volt pár, azok valószínûleg nem lettek annyira tüzetesen átvizsgálva. Egy mondatot angolul is felejtettek… Mindent összevetve a hibák még bõven a tûréshatáron belül vannak.
A szinkronhangok javarészt jók lettek, bár a Prológusban a Leo nevû witcher hangja enyhén szólva is mókás… Csak halkan röhögni. Ezen kívül még az öregebb emberek hangjaival volt problémám, igazán használhattak volna hozzájuk öregebb szinkronszínészeket is. Ha már itt tartunk, némelyik kislány hangja elmenne egy 35 éves nõ hangjának is…
A szinkront neves színészekkel készítették el, egy kis ízelítõ:
Geraltnak Csík Csaba Krisztián kölcsönözte a hangját, és az Erik Cartman magyarhangjaként elhíresült Csõre Gábort is hallhatjuk, Dandelion, a szoknyavadász költõ szerepében. Szerintem remek alakítást nyújtottak, mint ahogy a többi színész is: Kiváló szinkront kaptunk!

Vajon minden szörny halált érdemel…?

A játék fõ vonzereje – nálunk a szinkronnal holtversenyben – kétségtelenül a rendkívüli döntésszabadság: Ha valakit megölünk az elején, akkor a végén talán nem tud segíteni, de az is lehet, hogy egy késõbb komoly ellenféllé váló emberrel számoltunk le… Ebben a játékban végre tényleg mi alakíthatjuk a történetet – bizonyos határokon belül persze – és ez rendkívül vonzóvá teszi egy esetleges újrajátszás gondolatát.
Nem is beszélve arról, hogy az esetek jelentõs többségében nem lehet egyszerûen jó, és rossz közül választani, csak rossz, és mégrosszabb közül… A játék nem egyszer állít minket olyan morális döntések elé, amire nincs egyértelmûen jó megoldás… Zseniális!
A másik dolog, ami nagyon tetszett, azok sokoldalú NPC-k voltak: Végre nem csak gonosz, meg jó van, hanem mindenféle árnyalt személyiségek: (a játékélmény romlása miatt a példákat kiszedtem - Panyi)

„Hárítás, szúrás, piruett – ezekre még emlékszem…”

Említésre érdemes lett a harcrendszer is: Ezt nem úgy kell elképzelni, mint az Elder Scrolls-ok, vagy a Fable „nézdahátam” stílusú balgomb-püfölõ rendszerét, hanem sokkal inkább, mint a Baldur’s Gate felülnézetes, egyszer rákattintós, aztán várós módszerét. Ennek megfelelõen a játék irányítása tulajdonképpen billentyûzet nélkül, kizárólag egérrel is megoldható: Geralt oda megy, ahova kattintunk, és azt támadja, amire kattintunk.
Hogy a dolog ne legyen unalmas, idõnként újra kell kattintani. Ha ezt a megfelelõ idõben tesszük, akkor a fõhõsünk elkezd nagyon durva kombókat bemutatni: szaltók, piruettek, rúgások, miegymás. Hogy tovább bonyolítsák a dolgot, a fejlesztõk három harcmodort álmodtak meg: a páncélos, lassú mozgású ellenfelek ellen az erõ-módot, a könnyû páncélos, gyorsan mozgók ellen a gyors harcmodort, több ellenféllel szemben pedig a csoportos stílus a nyerõ. Ezek mindegyikéhez tartozik hat mutatvány, amik szépen mindig egyre nagyobbat sebeznek. Egyesek szerint ez vacak, és unalmas, de szerintem sokkal jobb, mint a többi RPG butuska, taktikátlan püfölésbõl álló harcmodora. Szép, látványos harc, egyszerre több ellenfél ellen harcolás, gyönyörû hárítások… A Jedi lovag feeling itt is beköszön.
Mindezek mellett, aki közvetlen harcra vágyik, átkapcsolhat a legközelebbi – váll fölötti - kameranézetbe, de csak saját felelõsségre… Futás közben rázkódik a kép, a csatát nem lehet átlátni… Én inkább az izometrikus nézeteket ajánlom.
Az egész rendszernek egy gyengéje van: ha több ember harcol több ellen: ilyennel majd csak az 5. fejezetben kell szenvedni, és nem hiszem, hogy bárki is pozitív emlékeket fog õrizgetni róla: Egyedül könnyebb lenne, mint segítõtársakkal, akiktõl oda se tudunk férni az ellenhez, és izometrikus nézetben játszva még Geraltot is szem elõl téveszthetjük a csata hevében, ami elég problémás tud lenni…

Befejezni nem lehet, csak abbahagyni

Semmi sem fenékig tejfel: Van pár nagyon csúnya hiba a játékban, ami erõsen szúrta szememet: Az egyszerû, utcai NPC-kbõl van kb. 15 féle, ami bizony nagyon kevés… Ráadásul még a különös gondot igénylõ arcok kidolgozásán is spóroltak: ugyanaz az arc megtalálható 2-3 féle ruhával együtt is. Engem nagyon zavart, hogy az ökölharcos, a kocsmáros, és két vendég ugyanazzal az arccal rendelkezett. És ez csak egy kocsma…
A másik roppant idegesítõ dolog a karakterek szájmozgása volt: gyakorlatilag alig mozog, sokszor csak remegnek az ajkaik. A patcheket feltelepítve némileg javul a helyzet, de még így se emelkedik Oblivioni magasságokba, hogy finoman fogalmazzak… Kicsit olyan érzésem volt, mint a Panzers Phase One-ban, ahol egyáltalán nem mozgott a karakterek szája, csak bólogattak össze-vissza. Ez nem éppen megbocsátható hiba egy ilyen sztoriorientált játékban, ahol a párbeszédek képezik mindennek az alapját…
A grafika tûrhetõ lett, de sajnos a 3. fejezet helyszínét képezõ kereskedõnegyedet elfelejtették optimalizálni, ott néha csúnyán beszaggatott, pedig nincs gyenge gépem... Sajnos rengeteget is töltöget a játék, nem igaz, hogy egy csöpp viskóba való bemenetelhez fél perces töltési idõ szükségeltetik…

Végszó

Szép volt, jó volt, kérek még! Andzrej Sapkowski világát egy remek játékba ültették át, a harcrendszer, az egész játékra kiható döntéseink, és persze a remek fordítás összességében egy olyan játékot eredményezett, ami szerintem az év legjobb PC-s RPG-je, sõt, a legjobb, amivel eddig nekem dolgom volt: Folytatást követelek! Sajnos az angol fordítás állítólag elég gyenge lett, így külföldön nem akkora a siker, mint itthon, és Lengyelországban, de így is valószínûnek tûnik egy második rész, vagy kiegészítõ. Márpedig ha tanulnak ezekbõl a hibákból, megszülethet minden idõk legjobb szerepjátéka!