A Fable: The Lost Chapters címû játékot minden idõk egyik (szerintem) legkreatívabb embere tervezte meg: Peter Molyneux és természetesen a csapata, a Lionhead Studios. Minden egyes játéka annyira kreatív, hogy az valakinek vagy tetszik vagy nem. Irányíthattunk már isteneket, sámánokat, az ördögöt magát, vezethettünk egy filmgyárat, vagy éppen egy hõs bõrébe bújhattunk. De most beszéljünk csak arról a játékról, amelyben egy ember sorsát vehetjük a kezünkbe, kinek családja odaveszett és emiatt bosszút forralt, s bosszújában a helyi céh is a segítette, amely felnevelte õt. Bizonyára, mikor anno ezek az elõtörténeti szálak megjelentek az interneten mindenki azt hitte, hogy megint egy újabb szerepjáték, amiben nem lesz semmi, csak harc, hiszen egy valamire való szerepjáték hogyan indul? "Egy kocsmában vagy és azt tervezitek, hogy bosszút állsz családodért."

De mint mondtam Molyneux bácsi tervezte meg a játékot, így rengeteg egyéb újdonsággal kellett szembenéznie az egyszerû halandónak. Nem csak az alapvetõ paramétereket kellett megadni és azokat fejleszteni, hanem ezek mellett sokkal inkább kellett törõdni az egyéb tulajdonságokkal is, mint, hogyan néz ki karakterünk: haja, szeme, tetoválás, milyen öreg, van fegyverünk vagy nincsen.
Sokkal interaktívabb volt a játék, mint más szerepjátékokban. Kicsit olyan valóságszerû volt, de mégis fantáziaszerû. Most azonban mondhatjátok, hogy sok másik RPG-ben is volt már ilyen. Volt, de az is más miatt volt jó. Azt kell, hogy mondjam, a Fable nagyszerû szórakozást nyújt.

Természetesen mindenki nehezen emésztette meg a magyar megjelenést követõen, hogy megint nem magyarul jött ki szerepjáték és várhatunk, míg a lelkes rajongók (ebben az esetben jnc és csapata) elkészíti nekünk a teljes szöveges magyarítást. Azonban a The Witchert jegyzõ lengyel játékkiadó és forgalmazó ez év elején megalapította magyarországi irodáját és elsõ forgalomba hozni kívánt játékai között megtalálható volt a Fable mindössze 3 990 forintos áron. Ez még nem is lett volna meglepõ, hiszen már nem mai darab, azonban rajta volt egy kis plecsni, mely szerint magyar felirattal jön. Ekkor ledöbbentünk. Most pedig már a cikket írom nektek, hogyan sikerült is ez a bemutatkozás ezzel a játékkal és a honosításával.

A játék dobozát egyszerûen hihetetlen volt kézbe venni. Nem az a silány kapsz egy DVD tokot és belezsúfolják a négy lemezt, hanem kaptam egy rendes csomagolás, egy papír dobozt, amit leginkább a régi, nem eredeti, hanem otthon másolt VHS kazetták dobozához hasonlítanék. Egy ilyenbõl kellett kihúzni egy DVD tokot, ami nem egy szimpla volt, hanem egy vastag és belefért kényelmesen a négy lemez. Majd miután ezt is kinyitottam, akkor ott találtam beragasztva a sorozatszámot, amit mostanában szokás a kézikönyvre tenni. (Erre mondta azt Andy, hogy ez az elsõ dolog, amit félredobsz, majd eltûnik…) Valamint természetesen a kézikönyv is ott figyelt, amit szépen el is olvastam a telepítés alatt. A könyvecskében már az elsõ pár oldalon megtaláltam egy zavaró dolgot, ami a rossz betûtípus választás volt, mert valami miatt nagyon egybefolytak a betûk és néha kigúvadt szemekkel kellett törnöm az agyamat, hogy mire is gondoltak. Sikerült, de azért zavaró volt. Összességében a megfogalmazással nem volt gond.

A csapás akkor ért, amikor elindítottam a játékot és megtapasztaltam, hogyan is fordították le a menüpontokat (bár ezt már a kézikönyvben is tapasztaltam, de gondoltam csak valami hiba volt a rendszerben). Szóval Az Összes Menüelemben, Az Összes Szót Nagy Kezdõbetûvel Írtak. Ez az angolban még úgymond jól is néz ki, de csak azért, mert ezt szoktuk meg tõlük, de magyarban hihetetlen idegesítõ tud lenni. Engem kifejezetten zavart a sok nagybetû annak ellenére, hogy a honosítás jó volt. Valamint ez a nagybetû rányomta a bélyegét a játékra és mindenhol, minden nagybetûvel lett írva, ami az angolban nagybetûvel volt. Értelmüket tekintve helyesek voltak, csak éppen nem voltak helyesek magyarul.
A párbeszédekben is elõfordultak a fentebb említett dolgok, de ezek ellenére igen kellemesen hangzottak és meg lehetett belõlük érteni mindent.

A másik zavaró tényezõ még az volt számomra, hogyha egy szerepjátékkal játszom, akkor szeretem magam beleélni a körülöttem levõ virtuális világba. Azonban ez kicsit nehéz feladat lett akkor, amikor egyes karakterek és helyszínek nevei angolok maradtak. Ilyenkor persze fel lehet tenni a kérdést, hogy miért kellene lefordítani egy nevet vagy egy helyszínt. Vannak olyan szituációk, amikor természetesen nem kell. Például a bátor John õrnagyot nem fogjuk János õrnagynak hívni, mert nem ezt adták neki. Viszont a szerepjátékokban általában felmerül a fordíthatóság, hiszen a történet kitalálói egyes esetekben direkt hangzatos neveket adtak, hogy ezzel is a karakter jellemét kiismerhetjük. Ugyanez a helyzet a helyszínekkel is. Moscow is maradhatna így, de mindenki tudja, hogy az Moszkva és akkor azt le kell fordítani. Washingtonnak meg a magyarok nem adtak magyaros nevet így az marad az ami, meg különben is lefordíthatatlan lenne. De mivel a Fable egy RPG ezért itt is vannak olyan helyszínek, amit azért neveztek el úgy, hogy következtetni lehessen a kultúrára, a helyszíni adottságokra. Ha ezek angolok maradnak, akkor nem érzem magamat a világban, mert akkor csak valami „Bóvesztón”-t keresek és nem Lugaskövet (szabad fordításban, bármi más magyar is jó lett volna, de még ez is jobban hangzik…) Tehát nem azt mondom, hogy mindent le kellene fordítani, de amit lehet és jól akkor kell. (pl.: Kiakai, ha egy helyszín, akkor az egy nagyon kitalált és fordíthatatlan…)

Az elmondott hibáktól eltekintve azért élvezhetõ a játék és érdemes is megvenni, mert megéri a pénzét. A haza forgalmazótól pedig nagyon dicséretes honosítási törekvésük és mivel mindenki saját hibáiból tanul, ezért várjuk meg az elkövetkezendõ játékaikat, hogy azoknak magyarításaik milyenek lesznek.