The Chant
The Chant
Írta: Evin 2024. 12. 25. | 7282

A The Chant pont az a játék, ami horror szeretett volna lenni, vagy legalábbis annak igyekszik mutatni magát, mégsem az lett.

Főszereplőnk Jess, aki múltja elől igyekszik menekülni, és épp kapóra jön neki, hogy egy mindentől elzárt szigetre mehet. Azonban a béke, a nyugalom (szigete) helyett csak egy eléggé szektásnak tűnő csoporttal találkozik, akik sikeresen ráveszik, hogy részt vegyen az egyik rituáléjukon. Ekkor siklik minden félre, és mindenféle szörnyű lény szabadul át a mi világunkba.

Mint írtam, a játék alapvetően horrorként indul, és elemeiben későbbiekben is felfedezhető a játékban, de leginkább csapong a horror, akció és a kaland között. Történetileg viszont igen megosztó, mivel egyes kritikák szerint a történet miatt érdemes játszani vele, míg mások szerint azért sem. De hogy ennek megerősítését vagy cáfolatát ne mások véleményére alapozzuk, Ateszkoma elkészítette a játék fordítását, így akár saját magunk is el tudjuk dönteni, a végeredmény egy jó játék lett, vagy esetleg egy rossz. És már az sem lehet akadály, hogy nem értjük meg a történetet.

Összesen 8 hozzászólás érkezett

galp
2025. 02. 02. - 22:02

Köszönjük a munkádat, ha lesz egy kis időm kipróbálom vele a játékot.

kavipeti85
2025. 02. 02. - 00:28

Egyszer végigjátszottam egy éve kb. nagyon szerettem, egynek jó volt, de nem játszanám végig újból. De nagyon ajánlom, aki még nem játszott vele , jó game! :)

Szivats
2025. 01. 06. - 14:25

Köszönöm.

rihekopó42
2024. 12. 29. - 11:15

Nekem eddig bejőn, látszik hogy indie de én elvagyok vele

Csabadark
2024. 12. 27. - 22:18

Köszönöm szépen!!

Xerato
2024. 12. 27. - 11:32

Köszönjük szépen!

Anonymusx
2024. 12. 27. - 10:58

köszi

stibaking
2024. 12. 25. - 18:49

Köszönöm szépen!

The Chant
Fejlesztő:
Brass Token
Kiadó:
Prime Matter
Műfaj:
Megjelenés:
2022. november 3.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
The Chant

A(z) The Chant játék fordítása.

| 5.37 MB | 2024. 12. 25. | Ateszkoma
hirdetés
Legújabb letöltések
Dracula: Origin
A Dracula: Origin játék fordítása a GoG kiadáshoz.
| 5.59 MB | 2025. 06. 19. | EVM
Psychonauts 2
A(z) Psychonauts 2 játék fordítása.
| 4.8 MB | 2025. 06. 17. | gyurmi91
Wings of Prey
A(z) Wings of Prey játék fordítása.
| 2.37 MB | 2025. 06. 17. | Patyek
Resident Evil 7 / Biohazard 7 Teaser: Beginning Hour
A(z) Resident Evil 7 / Biohazard 7 Teaser: Beginning Hour játék fordítása.
| 12.03 MB | 2025. 06. 17. | Patyek
Leaving Lyndow
A(z) Leaving Lyndow játék fordítása.
| 5.15 MB | 2025. 06. 17. | Patyek
AM2R: Return of Samus
A(z) AM2R: Return of Samus játék fordítása.
| 75.21 MB | 2025. 06. 17. | Patyek
Tron 2.0
A Tron 2.0 játék fordítása. A Steam és GOG.com verziókkal kompatibilis fordítás.
| 4.4 MB | 2025. 06. 16. | istvanszabo890629, noname06, Rapid
SnowRunner
A magyarítás eredeti (Steames) 1.697880.SNOW_DLC_15 verzióra készült, a megfelelő működés csak ezen garantált (a verziószám nem változott, de a steamen...
| 555.04 KB | 2025. 06. 12. | Lajti, Rocsesz
Nobody Wants to Die
Teljes szöveges magyarítás.
| 19.57 MB | 2025. 06. 11. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, Johnykah
Cities: Skylines
Cities: Skylines magyarítás 1.19.2-f3-as patch-hez.A csomag az alábbi magyarítását tartalmazza:Alapjáték nagy részeAfter Dark DLCSnowfall DLCMatch Day DLC
| 614.69 KB | 2025. 06. 11. | Lajti, Rumpel, Spirit6, Horvin
Legfrissebb fórum bejegyzések
Sziasztok!újra leporoltam a Mass Effect szériát és megpróbáltam letölteni a lejjebb megadott linkről a magyarítást de sajna telekom leblokkolta az oldalt.Kérdésem az hogy honnan lehet esetleg letölteni még?
Melof | 2025.06.19. - 17:29
Még mindig jönnek tartalmak hozzá ha már kukázták az 5-dik részt.
Doom 4 | 2025.06.18. - 17:47
Sajna nekem sem magyar, már hónapok óta. Ráadásul én sem kaptam választ azóta sem a problémára... :/
Maxx71 | 2025.06.17. - 18:02
Lostprophet: A Daymare 1988 magyarításra már ne számítsunk soha?
Crytek | 2025.06.17. - 17:00
Köszönjük!
jokern | 2025.06.17. - 14:46
Jaja ha nem jön össze akkor ez is kapufa.
Doom 4 | 2025.06.17. - 07:26