Nagy, Autó, Lopás

Sziasztok!

Jobban belegondolva az első GTA részek játékosait lassan, de biztosan jobb lesz „Jó napot, uram/hölgyem!” felütéssel köszönteni, hisz az első játék 1997. október 21-én látott napvilágot. Ha nagyon nem akarok senkit untatni: nem szerettem. Ha ki kéne fejtenem, hogy miért, ráfognám, hogy voltak sokkal jobb címek akkor, amik már megjelentek, vagy legalább elhúzták a mézesmadzagot már az orrunk előtt. Nos, milyen jó, hogy nem az én ízlésem határozza meg egy játéksorozat jövőjét.

Miként a bevezetőben felvázolt helyzetben említettem, azok a boldog 90-es évek, nem pont a GTA aranykorát hozták. Elegánsan elment mellettem a második felvonás is. Amikor a harmadik rész megjelent, a helyi MATÁV székház volt az egyetlen számomra elérhető hely, ahol közepes minőségben lehetett vele játszani, miután a nagy teljesítményű gépeket délután otthagyta a szakszolgálat, nekünk „gamereknek”, tele minden földi jóval. Futott azon Half-Life, Red Alert, Star Craft (Pffujj, de utálom a stratégiai játékokat azóta is, de ez nem ide tartozik most.), no meg egy bizonyos GTA III. Hát ez az utóbbi valami olyan volt, ami akkoriban nem hittünk el! Bármerre mehetsz egy nagy városban és (szinte) minden működik, ami ott van? Ne már! Ilyet nem lehet csinálni! Hogy kell ezzel játszani, van valami lényege, túl azon, hogy mindenkire rá lehet lőni és az atyaúristen is kerget utána? Van története? Na ná, hogy van! ...és mi nem értjük azt igazán, mert az angol kettesért folytatott ádáz harcok helyett délután London lenyomatában akad tennivalónk.

Kockás (Tudom, hogy négyzetrácsos, de senki sem hívja úgy!) füzetbe írtuk le, hogy mit ír ki a játék, hogy szótárt lapozgatva haladjunk előre benne és csak úgy teltek a hetek. A hetekből pedig hónapok lettek, míg nem egyik osztálytárs be nem futott egy pendrive... helyett két darab floppy lemezzel, hogy sikerült letöltenie egy kávézóban a játék „magyarosítását”. No, volt nagy örömködés, hogy most már érteni is fogjuk. Többet soha sem játszottunk vele. Ma sem értem miért. Elmúlt valami varázs azzal, hogy immár nincs több titok. Most már mindent láttunk, mindent kipróbáltunk. Mindent megtanultunk. Míg el nem hangzott a mondat: „Lesz ám ennek egy kiegészítője is!”. A GTAIII egy egynyári emlék lett és az is maradt. De sajnos az a kiegészítő nem szerényen bekopogott hozzánk, hanem ránk törte az ajtókat.

„Vice City manapság huszonnégy karátos aranyat ér.”

Valóban így volt. A GTA: VIce City pont annyival több, mint a GTAIII, hogy a rongyos füzetet lyukasra írtuk és két szótárt lapoztam cafatokra szó szerint, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre merüljek benne. Hogy képes voltam a kajapénzem félretenni és az éhségtől kopogó szemekkel azt figyelni, hogy mikor lesz végre akciós valamelyik alkalmas videókártya, hogy otthon is tudjak vele végre foglalkozni. Hogy végre én készítsem el a fordítását, ha ehhez egész könyveket is kell tanulni angolból. Nem számoltuk azokat a napokat, mikor centiről-centire mentünk végig a városon, megkeresni mindent. Senki sem tudta, hogy ez a rész mitől több, mint az előző, csak éreztük. Valamiféle virtuális nyaralás volt ez a bűn városában. Mintha magunk utaztunk volna le a messzi délre, hogy némi naptejjel felszerelkezve rendet tegyünk.

Túl gyorsan és túl lelketlen módon követte a Vice City csillogását a San Andreas. Egyszerűen nem engedett magához annyira közel, hogy megismerhesd, mert túl nagy volt, túl kevés tartalommal. Végig játszottuk, egyszer elég volt. Még a karaktereket sem hagyta kibontakozni, csak jöttek-mentek. Nem sikerült úgy, hogy be tudjon húzni. Nyilvánvalóan ezzel a nekifutással a GTAIV eleve hátrányból indult. El is hasalt. Egyszerre kellett volna Vice City-verőnek lennie és plusz tartalommal feltölteni a GTAIII komorságát. Képtelen volt erre. Eszünk ágában nem volt olyan hardvereket venni, amin ez rendesen ment volna. Egyszerűen csak túl akarunk lenni rajta. Hiába jött a kiegészítők ajnározása, engem már nem győzött meg. Számomra a sorozat megrekedt egy olyan elváráson, amit nem lehet teljesíteni többé.

...és sajnos ebbe az érzelmi állapotba jött a GTAV. Emlékszem, hogy azt mondtam, hogy teljesen kizárt, hogy én ezzel az izével játsszak. Nem is értem rendesen, nem is érdekel. Megint egy túl nagy város, megint valami gyorsan felejthető ostoba szereplőgárda. Engem nem vertek át! Ezt már láttam korábban, nem fog működni. Hogy még vegyem is meg? Kizárt. Főleg, hogy Lehet Games for Windows-ra lesz. Nekem nem veszitek el újabb nyaram. Mekkora tévedés volt...

Tavaly márciusban lépünk a jelen helyzetbe, mikor is írtak nekem, hogy hát van itt ez a Doom (2016) fordítás, ideje vón' befejezni. Ők megcsinálják, cserébe én foglalkozhatnék a GTAV fordítással kicsit. Hogy? Pont én? Én, aki azt mondtam, hogy én ezzel a rókabőrrel nem játszom? Oké, átnézem, adok neki egy esélyt. Bár ne tettem volna. Ha ide írnám, hogy mit éreztem, mikor megláttam azt a... azt a förtelmet, amit nekem át kéne nézzek, ez az írás soha sem lenne publikus. Mindazonáltal, a GTAV az, ami a San Andrea és GTAIII egyben sem tudott lenni. A GTAV az, ami talán utoljára méltó akart lenni a nevéhez. Annyi tartalom van benne, hogy az előző összes GTA játékot összerakva sem lenne meg a tizede sem.

„...oké, már megint itt tartunk...”

A tavalyi nyaralásom már megint egy GTA helyszínben zajlott. Már megint mindent kiraboltunk. Megint mindent átnéztünk. Csak már nincsen csapat, a többség már lecsendesült. Páran ábrándoztunk róla, milyen lenne, ha a Vice City most jelent volna meg. Milyen játék lenne, ha akkor tudtak volna GTAV szintű játékmenetet prezentálni. Nem gondoltuk volna, hogy lesz mersze a fejlesztőknek is álmodni ilyesmit. Nem gondoltuk volna, hogy csak vissza kell menni délre, mert Vice City nem fog elengedni senkit sem. Mikor a R* bejelentette, hogy a klasszikus trilógiát feltámassza, reméltük, hogy a GTAV motorjában teszi meg azt. Minden adott egy tökéletes élményhez. Nem így történt. Már az első digitális újra-kiadások felett is fekete felhők borították el Vice City kék egét, mert a kiadó jogi fronton valami eszement haláltáncot vív maga ellen. Ezeknek a kiadásoknak a jogi megfeleltetés miatt megvágta a képi tartalmát, kiszedte belőlük az eredeti részek számos zenei betétjét, a GTAIV online részét pedig gyakorlatilag törölte.

Mindemellett kíméletlen módon meghurcolta azokat a csapatokat, akik szerették volna saját szárnyaik alatt életben tartani az ikonikus részeket. Természetesen anyagi hasznot várnak attól, hogy pont a mai napon prezentálják, hogy nekik mennyivel jobban is megy ez, birtokában az összes létező fejlesztői eszköznek. Gyorsan felsózták hát a rajongói modok helyét, eljárás alá vonták azokat, akik náluk nagyobbakat mertek álmodni. Ugyanakkor olyan hidat építettek, amin átkelni igyekeznek a folyón, miközben meggyújtották azt maguk alatt. Ezeket a játékokat a modok, fordítások által egyben tartott közösségek éltették. Ahányszor rátaposnak ezekre a csapatokra, annyiszor lesz biztosabb, hogy a GTAVI soha sem lát napvilágot, de legalábbis túl későn ahhoz, hogy azok játsszanak majd vele, akiknek eredetileg szánták.

Inkább vegyük elő a „Régen minden jobb volt” részt, most, hogy végre ismét teljes a fordítása és nem fagy ki minimum két küldetés során, mint egykor. A GTAV fordítása pedig, hogy megválaszoljam a titkon ezerszer feltett kérdést, készül. Lassan. Nem nagy léptékben. Lassabban, mint ahogy elvárható volt bármikor is. Nem fogjuk félbehagyni, míg valamelyik jogvédő szervezet ránk is ránk nem rúgja az ajtót. Míg kész nincs, kiengesztelésként fogadjátok szeretettel a GTA: VIce City újrafordítását.

Jó szórakozást!