S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky
S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky
Írta: Panyi | 2008. 10. 18. | 1710

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Mivel Minigun nagyrészt levette a vállamról azt, hogy hosszabb bevezetõt, valamint leírást adjak a S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky játékról, így nekem körülbelül most az lesz a feladatom, hogy ténylegesen a lényegre térjek ki: a játék lokalizációjára. Mivel a játék honosításában kicsiny csapatunkból Ordel is részt vett a projektben, így most én ennek tudatában, a tudatomból kitépve elemzem a fordítást. Kétség kívül a legfontosabb része a lokalizációnak a játék szinkronizálása volt. Természetesen ehhez egy megfelelõ szövegkönyvet kellet készíteni, amelyhez egy megfelelõ fordítást. A fordításról csak jókat mondhatok. Megpróbáltak a legjobban törekedni arra, hogy megtartsák a környezet hangulatát. Én még a fordításban is éreztem egy kis oroszos hangzást. Szóval ott volt mind a topon. Na de most jön a kivéve… Kivéve a sztalker kifejezés. Míg a színészek élõszóban simán azt mondták, hogy „sztalkerek”, addig leírva mindez „stalker” volt. Szerintem lehetett volna simán sztalker, ha már így mondjuk ki magyarosan.

S akkor jöjjön a szinkron elemzése. Elsõ feltûnõ dolog nekem az volt, hogy hol lehetett hallani normálisan, hol nem a szinkront. Azaz egyszer megfelelõ hangerõn volt, egyszer meg nem. Mivel Minigun ezt nem említette cikkében, ezért most nagy valószínûséggel annak tudható be, hogy nekem 5.1-es hangszóróm van és a „szõrrand”-tér-hangzás miatt nem olyan pozícióban voltam. Bár ez akkor is elõfordult, amikor a beszélõ éppen az orrom elõtt volt. Szóval hangulat szempontjából ez számomra nagyon negatívan hatott. Viszont szerintem kellemes volt Lebegyev hangja és nekem nem tûnt erõltetettnek az orosz akcentusa. Viszont a minden kis faluban lévõ úgymond idegenvezetõ vékony hangja számomra is irritáló volt. Valahogyan nem oda illõ volt. Bár ettõl függetlenül lehetséges, hogy egy ilyen vékony hangú férfi odakerülhetett a semmi közepére. Szerintem meg alapból rendben volt az, hogy a tábortûznél lévõ pihenõ emberek oroszul beszéltek, hiszen semmi közük a történethez, de ezzel mégis megteremtették az orosz hangulatot, hogy Oroszországban vagyunk.

A játékot pedig bátran ajánlom a sztalker fanoknak, valamint a most belépõknek is. A lokalizációt jelesre értékelem, de nem kitûnõre, mert azért voltak apróbb hangulatot befolyásoló problémák.

Kapcsolódó cikkek/hírek

S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky Panyi 2016. december 13.
S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky 2. forduló Minigun 2009. január 12.
S.T.A.L.K.E.R - Clear Sky nyereményjáték RaveAir 2008. december 19.
S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky Minigun 2008. október 15.
S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky Panyi 2008. szeptember 14.

Összesen 24 hozzászólás érkezett

Domasi
2008. 10. 22. - 11:27

A vicc h én is írtam vmi a vodkáról meg a bagóról,de úgy látszik vmi káros szenvedély-ellenes mod erre jártSmiley

Mini: a sugárfertõzéstõl a magas frekvenciák irányában mutálódott a hangja és készSmiley

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2008. 10. 21. - 10:26
Minigun olvasd el a kézikönyvet, mert benne van a stáblista, meg a fordítók neveiSmiley

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Druzsba
Druzsba
Moderátor
2008. 10. 20. - 22:43

Elírtam. Köpjetek le. Smiley Legalább azt nem mondjátok, hogy hülyeség, amit írtam - vagy csak addig már el sem jutott senki?

Mini: Én nem nyúltam az itteni hsz-ekhez.

Minigun
2008. 10. 20. - 20:45

Nos, elolvasgattam õket, hasznos és érdekes volt, begyûjtöttem pár jó ötletet. A következõ szinkrontesztemet kicsit másképp alakítom majd. Kár, hogy játékok esetében sokkal nehezebb kideríteni a fordítók és szinkronszínészek neveit.

És esküdni mernék, hogy egy ilyen kommentet már elküldtem ide, még a vodkára is reagáltam valamit.. hova lett?

gandrus
2008. 10. 20. - 19:08

Druzsba!

 

Bocs, de az vodka lesz és rekedtes szvsz. 

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2008. 10. 20. - 09:22
Tanácsokat megfogadom és legközelebb én is jobban összeszedem gondalataimat.

A magyar játékfordítók céhének pápája.

Druzsba
Druzsba
Moderátor
2008. 10. 20. - 06:38

Anniy megjegyzés engedtessék meg, hogy ha valaki gyerekkorától kezdve votkával kezeli a torokfájást és minden egyéb betegséget, akkor annak hamar mély és rekettes hangja lesz. Smiley

Amúgy az alant olvasható párbeszéd és linkek kifejezetten hasznosak, érdekesek.

Domasi
2008. 10. 19. - 23:08
Mini: Attól még h harcedzett meg kemény, nem biztos h érces vagy mély hangja van. Mert gondolom ezt érted "férfias" alatt. Persze hangulatromboló egy ilyen szinkron,de ha reálisan gondolkodsz, akkor miért is ne lehetne ilyen hangja valakinek?? NEm egyet hallassz a világban. NA mindegy. A lényeg h én nem nevezném konkrétan hibának. Vagy ha hiba,akkor csak esztétikai legfeljebb...
Minigun
2008. 10. 19. - 21:33
Azért vettem magamra, mert egyrészt magáról a fordításról én sem írtam többet, tehát én sem vagyok különb, másrészt meg valami ilyesmi linkeket reméltem. Holnap elolvasgatom.
UV
UV
2008. 10. 19. - 15:19
az elsõ link valamiért elszaródott: tehát jobb oldalon ----> Kritikák valamint Összehasonlítások
UV
UV
2008. 10. 19. - 15:17

no, akkor kérem lehet böngészgetni (igaz, hogy itt "csak" filmekrõl van szó, de hát te említetted, hogy a szinkron általában el van intézve 2 mondattal - hál'isten nem mindig):

http://magazin.szinkronhangok.hu/?iras=25

http://szinkronhangok.freeweb.hu/magazin/?kategoria=4

tényleg érdemes átböngészni, a jobbaktól tanulni sohasem szégyen - ugye mennyi mindent ki lehet hozni egy "egyszerû" filmszinkronból is ha szakértõ kézzel nyúl hozzá az ember? egy fimet a szinkron ugyanúgy megváltoztat (jó vagy rossz irányba - ízlés és szinkron dolga) mint egy játékot. mert ugyanolyan nem maradhat, hiszen teljesen más emberek a résztvevõk, más habitussal, tudással, beidegzõdéssel, ötletekkel. ha pedig változik arról bizony lehet értekezni. persze ehhez persze maximálisan(!) képben kell lenni az eredetivel is, különben hiteltelen az egész kramanc. ha valaki nem tolta végig mondjuk angolul, oroszul stb. akkor honnan a túróból tudná, hogy a magyar verzió jobb/rosszabb/ugyanolyan mint az eredeti? akkor ténylag csak annyi marad: "nekem tetszik/nem tetszik/vékony/vastag/közepes a hangja, az akcentusa meg kevés vagy sok".

külön ajánlom figyelmedbe a Profi címû film két szinkronjának összehasonlítását, valahol a zseniális és az istenkirály között félúton.

pedig egy film messze nem olyan interaktív, mint egy játék - mondhatnánk teljesen "bedrótózott pályák - egyféle befejezés", és mégis ...

másrészt viszont: magadra vettél valamit, amit egyáltalán nem neked szántam. ha a te cikkedeel lett volna gondom akkor oda kommentelek. ez most Panyinak szólt - nem sokat tett hozzá az általad leírtakhoz. erre gondoltam amikor a "megint nem tudtunk meg semmit" megfogalmazást használtam.

 

Minigun
2008. 10. 19. - 13:40

Ok, hogy tartalom, de mi? Ha én elolvasok egy nagy játéktesztet, van mondjuk jó esetben 3 oldal képek nélkül, az kitér minden lényeges aspektusra, hogy mi volt jó, mi nem, mi az író véleménye.

Nade, a fordítás az egész játéknak egy aspektusa csak!

Ha van egy film, arról is írnak mondjuk egy oldalt, de annak mekkora része foglalkozik a szinkronnal/felirattal? Általában 2 mondat maximum. De ha direkt ráfókuszálsz, akkor kicsit nyögvenyelõsen bár, de írhatsz csak arról fél oldalt. De aztán nincs tovább. Az, hogy a 20. karakternek milyen hangja volt, senkit nem érdekelne. Az igen, hogy milyen hatással van ez a játékra, jobb vagy rosszabb lett-e tõle, stb, de ezt igyekszem is leírni mindig. Esetleg olyan irányban lehetne elmozdítani a dolgot, hogy hangmintát berakosgatok, meg képeket.

De konkrétan mit szeretnél leírva látni? Legközelebb biz' Isten megpróbálom úgy csinálni.

Errõl csak egy, bár elég bõ mondatod szólt: "plusz netalán meg is tudjon belõle valamit (konkrétan a honosításra vonatkozóan)? megmutatva ami silány és kiemelve ami veszett jó (vagy a cikkíró annak vél - igen, igen, a jó dolgokról is lehet sokat írni, nem csak a félrefordításokról-elgépelésekrõl-elcseszett mondatszerkezetrõl) okulásként az utókor számára."

A honosításra vonatkozóan az olvasó megtudhatta, hogy jól sikerült, érdemes kipróbálni, hozzátesz a játékhoz, csak pár hiba - úgy mint Lebegyev pl. - található benne.

Ki lett emelve, amit külösen jónak vélek - sztalkerek beszólásai -, meg amit nem - felmondott, leírt nem egyezik, Lebegyev.

UV
UV
2008. 10. 19. - 12:45

Minigun: mi az, hogy kit érdekelne? hát könyörgöm, nem azért íródnak ezek a cikkecskék, hogy akit érdekel az elolvassa? plusz netalán meg is tudjon belõle valamit (konkrétan a honosításra vonatkozóan)? megmutatva ami silány és kiemelve ami veszett jó (vagy a cikkíró annak vél - igen, igen, a jó dolgokról is lehet sokat írni, nem csak a félrefordításokról-elgépelésekrõl-elcseszett mondatszerkezetrõl) okulásként az utókor számára.

ilyen alapon minek az egész? de ha már van (aminek én személy szerint nagyon örülök) akkor legyen normálisan megcsinálva. kit érdekelne? marha jó...

és ahogy látom valamit mindenki nagyon félreértett: nem azt mondtam, hogy hosszú legyen az iromány, hanem azt, hogy tartalmas. aprócska különbség.

különben akkor mi is ez? kritika? biztos nem, annak gyenge. kedvcsináló? ahhoz  kevés. játékleírás? bevallottan nem. fizetett hirdetés? ahhoz túl erõtlen. szubjektív vélemény(ecske)? körülbelül. se nem több, se nem kevesebb mint amit bármely fórumon olvashatunk, bármely hozzászólótól aki játszott néhány órát a játékkal és nem rest tõmondatokon kívül máshogy is kommunikálni a többiekkel. és ezzel nem is lenne semmi baj, csakhogy ennek a "rovatnak" van egy neve: cikkek. és ez kötelez(het/ne).

félreértés ne essék, eszem ágában sincs Panyit cseszegetni - már más cikkek apropóján is leírtam már ezeket a dolgokat - csak éppen ez most messze veri a "nyúlfaroknyi" mezõny összes versenyzõjét.

 

Minigun
2008. 10. 19. - 10:38

Khm, Szergej pontos j, megyek a sarokba állni.

Domasi: Nem, de egy, a Föld legkeményebb részén élõ, sok durva dolgot látott keménygyerek fegyveres gyilkológépnek legyen már olyan hangja, de legalábbis valami normális, férfiasabb.

Minigun
2008. 10. 19. - 10:34

Le lehetne írni egyenként a karakterek szinkronhangjait, mélyen belemenni abba, hogy mi mennyire lett magyaros, kisebb hibákat is elõráncigálni, leírni, hogy lenne egy árnyalatnyival jobb, csak kérdés, hogy kit érdekelne? Rengeteg fölösleges információ lenne, az olvasó úgyis összekeveri Csehovot meg Igort és Szergelyt, fõleg, ha mindegyiknél az lenne, hogy "Igen, ez is okés volt, jó ez így, csak érdekesen ejtette az õ hangot."

Pár olyan van, ami nem lett jó - szerintem például Lebegyev -, bõven elég azt megemlíteni, és leírni, hogy a többi viszont jó. De én is kíváncsi vagyok, hogy hogyan lehetne jobban, úgyis lesz még mirõl írni mostanában. Smiley

Domasi
2008. 10. 19. - 10:21
Sztem Panyi tök normálisan kiegészített Mini cikkjét. Minek írja le mégegszer ugyanazt?? Viszont az tény h tényleg UkrajnaSmiley
ÉS igazat adok abban: hülyeség h mindenki szídja az úgyn. rossz szinkronhangokat. Miért elvárás h mindenkinek kemény Schwarzenegger-es hangja legyen?? A lényeg h átéléssel és hangsúlyozva mondja fel a szövegét. Persze ,ha mindenkinek vékony hangja van az gáz. De egy-egy esetben csak mosolyog az ember. Mint ahogy a valóságban is megmosolygod,ha valaki hülyén beszélSmiley
Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2008. 10. 19. - 09:36
Nem olyan könnyû ám 3 oldalban értekezni egy magyarításról. Mindig próbálok hosszan elemezni, de valahogyan soha nem lesz olyan sok. És én sem akarok sok felesleges sallangos cikket írni

A magyar játékfordítók céhének pápája.

totyax
2008. 10. 18. - 21:32
Panyi te élsz? Akkor miért nem olvasod a saját fórumod? Smiley
UV
UV
2008. 10. 18. - 20:21

nem is arra céloztam, hogy legyen "kövérebb" a bevezetõ, sõt kimondottan utálom, ha egy honosítás teszt-tájleírás-kritika-akármi 90%-a arról szól, hogy az egyik fejlesztõre 8 évesen rájött a vékonyfosás, egy másik pedig csirketollat szippantott a fülén keresztül ezért aztán a játékban gigamega-pixeles füsteffektek meg génmanipulált videokártya-reklámok vannak.

 

éppen azt gondolom, hogy amirõl szólnia kell(ene) az lett soványka. bázarekettye! hát van egy játék ami kapott egy feliratot plusz még szinkront is, azért errõl lehetne kicsit bõvebben értekezni, nem? mert ezt a "teszt-tájleírás-kritika-stb" szövegmennyiséget nyugodtan be lehet osztani a "felesleges vót" ill. a "megint nem tudtunk meg semmit" kategóriákba. ami meg - ismétlem - elég nagy kár (bár sajnos kétségtelenül nem szokatlan).

Minigun
2008. 10. 18. - 20:07

Ukrajnához. Nem volt szó másról, ráadásul az ukrán fejlesztõk csak nem csatolnak el részeket a saját hazájuktól... Még akkor sem, ha azzal inkább csak nyûg van már.

Panyi
Panyi
Vezető szerkesztő
2008. 10. 18. - 19:50
Akkor legyen csernobil. Ki tudja, hogy mikor ez a játék játszódik kihez tartopzik csernobil.

Az iromány meg azért soványka, mert nem szerettem volna kb ugyanazt a bevezetõt leírni a játékról, amit már Minigun megtett. Azaz mirõl szól a játék stb...

A magyar játékfordítók céhének pápája.

gandrus
2008. 10. 18. - 18:50

Az én idõmben még a jeles és a kitûnõ ugyanazt jelentette... Smiley

 

Amúgy a játék Ukrajnában játszódik, mint ahogy azt Minigun is említette elõzõ hsz-ében.

Minigun
2008. 10. 18. - 18:30

UKRAJNA BAZZESmiley Smiley

Különben nekem is 5.1-em van, de ilyen bajom nem volt.

Az oroszuul beszélõ sztalkerekkel meg semmi bajom nem volt, sõt , dícsértem.

UV
UV
2008. 10. 18. - 15:31

háááát....nem bántásként mondom, de elég soványka iromány.

néha elhalkul, vékonyka hang, slussz.

sokat nem tesz hozzá a témához. kár.

S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky
Fejlesztő:
GSC Game World
Kiadó:
Deep Silver
GSC World Publishing
Műfaj:
Platform:
Megjelenés:
2008. augusztus. 22.
Játékmotor:
hirdetés
Legújabb letöltések
Crysis 3 Remastered
A Crysis 3 Remastered játék fordítása.
| 3.16 MB | 2024. 03. 28. | Ateszkoma, Evin, gyurmi91, Konyak78
Crysis 2 Remastered
A Crysis 2 Remastered játék fordítása.
| 3.25 MB | 2024. 03. 28. | Evin
Dishonored: Death of the Outsider
A(z) Dishonored: Death of the Outsider játék fordítása.Fordító: nulladik, gyurmi91Technikai támogatás: cockafej, noname06, Zotya0330Tesztelés: FLATRONW, gyurmi91, Kamion, Kitsune, V.GergőTelepítő: istvanszabo890629
| 9.57 MB | 2024. 03. 27. | gyurmi91, nulladik
Hitman 4: Blood Money
A(z) Hitman 4: Blood Money játék magyarítása.v1.21 - Új Steam és GOG kompatibilis telepítő.
| 11.06 MB | 2024. 03. 24. | hykao, Piedon, GameHunter TEAM
Freedom Fighters
A(z) Freedom Fighters játék magyarítása.v1.1 - Új Steam és GOG kompatibilis telepítő.
| 5.53 MB | 2024. 03. 21. | GameHunter Team
RAGE 2
A(z) RAGE 2 játék fordítása.
| 5.62 MB | 2024. 03. 17. | zotya0330
Age of Empires II: Definitive Edition
Az Age of Empires II: Definitive Edition alapjáték 100%-os fordítása. PC mellett XBOX-on modként is elérhető a fordítás (keress erre:...
| 1.6 MB | 2024. 03. 14. | Eye
SpongeBob SquarePants: Battle for Bikini Bottom - Rehydrated
A SpongeBob SquarePants: Battle for Bikini Bottom - Rehydrated című játék 100%-os fordítása, ami Epic Games Store, GOG.com, Steam és...
| 10.85 MB | 2024. 03. 13. | istvanszabo890629
Paw Patrol: World
A(z) Paw Patrol: World játék fordítása.
| 4.32 MB | 2024. 03. 08. | Fehérváry Péter, NightVison
SnowRunner
A magyarítás eredeti (Steames) 1.468105.SNOW_DLC12 verzióra készült, a megfelelő működés csak ezen garantált. A verziószámot a következőképpen ellenőrizheted: menj a...
| 487.55 KB | 2024. 03. 07. | Lajti, Rocsesz
Legfrissebb fórum bejegyzések
Lesz mit bepótolnom,ha ez is készen lesz. Én még anno Amiga 500 tulajként tátott szájjal néztem a PC-n dos alatt futó 1-2-3 részt,hogy micsoda grafika,3D-ben lehet mozogni! Persze kimaradt mind az életemből,de mindig is tervben volt/van,hogy egybe mindet végigjátszom.Meg aztán ott vannak sorban a következő részek PC-re,meg különböző konzolokra is,...
Zol1977 | 2024.03.28. - 10:55
Nagyon szuper, előre is köszönöm!
Amatőr | 2024.03.28. - 10:21
Szia, Isten vagy!Működött, sikerült.Hálásan köszönöm, a gyors választ, és a segítséget!Legyen klassz napod!
Amatőr | 2024.03.28. - 10:20
Crysis 3 Remaster fordítása is megkapta a Steam támogatást, ha felmerülne ott is ez a probléma.
Evin | 2024.03.28. - 10:14
Nem értem, miért kell variálni, mikor a telepítő és a benne leírt megoldás még mindig működik.
Evin | 2024.03.28. - 10:14
Töltsd le az új telepítőt, beraktam a Steam támogatást, mert 2 éve nem volt még. Ki fogja neked keresni a mappát.
Evin | 2024.03.28. - 10:04