FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!
Azt mondanám, hogy elég ritkaság, hogy egy komoly darabról ír valaki ilyen mélyreható elemzést, és eddig talán nem is fordult elõ a Magyarítások Portál történetében. Azonban billchr írása olyan magasröptû igényességrõl árulkodik, hogy hiba lett volna cikke mellõzése mellett döntenünk.
„Sokat tûrt, kisírt szemû nép” - Euripidész: Oresztész
Azt hiszem, nem szerencsés egy kritikát úgy kezdeni, hogy „ahogy átléptem a színház kü-szöbét…”, de most mégis kénytelen leszek ezt a vonalat követni. Az elõadás ugyanis akkor kezdõdik, amikor átléped azt a bizonyos küszöböt. Emitt fiatal leányzó vitatkozik a márványba szobort Euripidésszel, máshol rap- és beatboxkórus nyomja belénk a mitológiai alapot, és rögtön a bejárattal szemben szavazni kell: IGEN, vagy NEM. Csak persze azt felejtették el megmondani, hogy mirõl is szavazunk. Nem baj, optimista magyar emberek vagyunk, az IGEN-ládába dobunk egy kavicsot, és elindulunk a ruhatárba.
Február szeles-havas hónapjában indultunk el megnézni az Oresztészt, amit nem kevés izga-lommal vártam. Kevés ennyire vitatott rendezõ mûködik jelenleg kicsiny hazánkban, mint Alföldi Róbert. Persze vannak, akik melegebb vidékre kívánnák, és vannak, akik rajonganak érte. Na meg itt vagyunk mi, a színházkedvelõk azon rétege, akik inkább az elõadással törõd-nek.
A Nemzeti jelenlegi igazgatójáról, a megosztó Alföldirõl a színház honlapja elég szûkösen ír:
„1967. november 22-én született Kalocsán.
1986-ban érettségizett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium színházi fakultációján.
1991-ben kapott színész diplomát a budapesti Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán, ahol Horvai István és Kapás Dezsõ osztályába járt.
1992-2000 Vígszínház társulatának tagja. 2000-2006 Szabadúszó.
2006. március 1-tõl a Bárka Színház igazgatója
2008. július 1-tõl a Nemzeti Színház fõigazgatója Játszotta Lucifert, Madách Imre: Az ember tragédiája darabjában, amely a Nemzeti Színház nyitó díszelõadása volt 2002-ben. Megrendezte Parti Nagy Lajos: Moliere: Tartuffe címû darabját a Szentendrei Teátrum és a Nemzeti Színház együttmûködésében, 2006 nyarán, majd a kezdõdõ évadban a darab kõszín-házi változatát a Nemzetiben. Ugyancsak rendezõként jegyzi Arthur Miller: Az ügynök halála címû darabját, amely a Nem-zeti Színház és a Thália Színház közös produkciója volt a Tháliában, 2005-ben.”
Ezek után következik a megszámlálhatatlan mennyiségû díj felsorolása, amit a rendezõ/igazgató úr 42 éves kora ellenére máris bezsebelt.
Tehát az ajánlás máris megvan a darabhoz, ezt csak tódítja a neves színészek egész sora, így minden adva van a teltházhoz. A nézõk nem is okoznak csalódást: szûk három hónappal a bemutató után is majd’ minden jegy elkelt. A jelenlévõk azonban úgy tûnik, ma este kevéssé játékosok, bár a darab sok helyen kínál lehetõséget a becsatlakozáshoz. Mint fentebb írtam, már az elõadás elõtti lézengésben is színiskolások üvöltözik jókedvûen a Tantalidák és Átreidák családfáját, de bent, a teremben sem különülünk el nagyon a játszóktól.
Nézõ- és játéktér találkozása elegánsabb, könnyedebb, mint szokott, mert a zsöllye elsõ sora már szinte a színpadon áll. Ott ül a súgó, lepihen oda Élektra is, az Argoszi Asszonyok Kara pedig egyenesen a közönségbõl érkezik. Argosz tehát mi lennénk, a város, amely szemben áll az anyagyilkos testvérpárral. Ezt a hatást erõsíti a színpadon a nézõtérrel szembeni lépcsõsor is: tulajdonképp egy ókori görög színházban ülünk; két oldalon is körülveszi a színészeket a lépcsõsor.
A színpadkép amúgy is érdekesen fest: Menczel Róbert díszlettervezõ komolyan vette a „senkiföldje” helymeghatározást a dráma elején, s egy roncstelepre vitte a színt. Lerobbant, kitört ablakú teherautók, szemét, és egy turkálós butik teljes kínálata alkotja a díszlet középsõ részét. A hátsó és a jobboldali fal üvege pedig csak visszatükrözi, felnagyítja ezt.
Az elõadás megkezdése is rendhagyó (mi más is lehetne…): Péterfy Bori egész egyszerûen lepisszegi a nézõket – úgy tûnik, van benne némi pedagógusvér, mert az addig beszélgetõ, hangoskodó sokaság egyszerre elnémul. Kezdõdik a dráma.
Az Elektra címû mû folytatásaként, hat nappal az anyagyilkosságot követõen látjuk Oresztészt, megviselt állapotban. A testvérpár (Oresztész és Élektra) szinte kötelességbõl hajtotta végre az igazságszolgáltatást, hogy végeztek anyjukkal, Klütaimnésztrával – aki aljas módon ölte meg férjét, Agamemnónt. De számukra is megkérdõjelezõdik, valóban helyesen cselekedtek-e. A népgyûlés szavazással ítéletet mond felettük: bûnösek, és még aznap meg kell halniuk. Eddig a darab elsõ része.
Karsai György és Térey János újrafordítása eltünteti a szöveg archaikus ízét, és Euripidészt kortárs szerzõvé avatja. A cirkalmas szófûzés a kötelezõ verses forma miatt ugyan megmarad, de a mondatok világos értelmet nyernek (avagy a színészek ironikus felhangot kölcsönöznek nekik). Minduntalan elõbukkannak azok a fordulatok (például „vendégmunkás argoszi", „szemét Meneláosz"), amelyek közelebb hozzák ezt az eredetijében több mint kétezer éve színpadra vitt ógörög szöveget.
Kissé apokaliptikus hangulat lebeg a színpadon. Az Oresztész zaklatott világának figurái idegesen kommunikálnak, felfokozott mondatok és érzelmek lobbannak fel és ki, és váltják a csendes pillanatokat. Törékeny, és ideges mindenki, meglódul, megáll, vagy csak settenkedik, mint Blaskó Péter beoldalgó Hírnöke. Péterfy Bori sértetten bánatos, nõies és vad Élektrája telitalálat (bár olyanokat olvastam róla, hogy bele kellett jönnie, a bemutatón még nem volt tökéletes). Rába Roland pompás és csirkefogó Oresztészt alakít, aki gonoszkodó gyerekként jut a vérengzés folytatásáig. Komikus etûdöt csinál Kulka János is a phrügiai jelenetébõl, s egyébként is áthatja a darabot valami poentírozás. Az Argoszi Asszonyok Kara madárbéljós-szertartásként csirkét kopaszt, majd bevágja egy üstbe néhány zöldség keretében. Az egész darabot átlengi a rendezõi üzenet: ez az egész most van, és itt játszódik. ITT és MOST – nagyon fontos kulcsszavak.
És akkor jön, aminek jönnie kell: becsap a villám, és hirtelen deus ex machina. A ruhatenger-bõl impozáns lépcsõ emelkedik ki, s valahonnan felülrõl megérkezik Apollón, persze istenként, de a fogyasztói társadalom isteneként, showmanként. Az elõtérbõl már jól ismert harmadikos hallgatók kísérik, beatboxolnak, és mulatnak a halandókon. Földi Ádám Appolónként flegmán és pimaszul, ellentmondást nem tûrve, kinyilatkoztat a sorsokról, meg-nézi magát a tükörfalban, és távozik. Ebbõl pedig kiviláglik az euripidészi felfogás: hivatkoz-hatunk bárkire vagy bármire, a sorsunkat azért még mi irányítjuk. ITT és MOST, ugye.
Érdekessége volt annak az elõadásnak, amit láttam, hogy Cserhalmi György betegsége miatt a rendezõ, Alföldi ugrott be Meneláosz szerepére. És, figyelmen kívül hagyva a mikroportot, amin át a szöveget hallgatta, nem is játszott rosszul (bár valószínûleg Cserhalmi azért mégis jobb nála).
A szereposztásban pedig más érdekesség is mutatkozik: nem „véletlenül”, vagy akár já-tékképességük alapján (bár ez azért valószínûleg elég fontos szempont volt) kapták a szí-nészek azt a szerepet, amit. Az idõsebb színészgeneráció (Udvaros Dorottya, Garas Dezsõ, Kulka János) kapták az idõsebb, a fiatalokat elítélõ szerepeket, míg a mai közéletben is kulcsfigurának mondható Péterfy Bori, vagy Rába Roland az ifjúkét. Érdekes párhuzam ez, egy újabb a sok párhuzam közül, amely körülveszi, átszövi Alföldi rendezését.
És úgy mindent egybevetve: formátumos, uralt elõadás a Nemzeti Színház Oresztésze. Olyan jelenetekkel, mint a tyúkkopasztás, és -belezés. Egyszerre az antik állatáldozat felidézése és paródiája, valamint öt asszony számára rutinfeladat, mely azt is természetszerûleg megengedi, hogy egy-egy karika répát ne a majd a csikótûzhelyen fövõ levesbe dobjanak, hanem jóízûen elropogtassanak. Miközben (440. sor) sorsunkról épp ma - mert mindennap - döntenek, akik döntenek.
Euripidész - Oresztész :
Élektra - Péterfy BoriHeléna - Udvaros DorottyaOresztész - Rába RolandMeneláosz - Cserhalmi György m.v.Tündareósz - Garas DezsõPüladész - László ZsoltHírnök - Blaskó PéterHermioné - Tompos KátyaEgy phrügiai - Kulka JánosApollón - Földi ÁdámKarvezetõ - Nagy MariArgoszi asszonyok kara - Csoma Judit, Murányi Tünde, Szalay Marianna, Gerlits Réka
Ógörögbõl fordította: Karsai GyörgyFordította: Térey János
Díszlettervezõ: Menczel Róbert Jelmeztervezõ: Gyarmathy ÁgnesDramaturg: Vörös Róbert, Perczel EnikõKoreográfus: Gergye Krisztián Súgó: Sütõ AnikóÜgyelõ: Géczy István, Lencsés IstvánA rendezõ munkatársa: Bencze Zsuzsa, Kolics Ágota
Közremûködnek a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem harmadéves hallgatói: Alberti Zsófia, Barabás Richárd, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Földes Eszter, Juhász Lujza, Mohai Tamás, Molnár Áron, Ruzsik Katalin, Szatory Dávid, Tarr Judit
Rendezõ: Alföldi Róbert
Összesen 2 hozzászólás érkezett
00:34
20:25