Imádom Stephen Kinget, õ a kedvenc könyveim egy részének írója – mint például az Éjszakai Mûszaknak is. És nem azért, mert annyi borzalmat össze tud írni. Hanem azért, ahogyan ír. Írásomat rögtön egy elég illúzióromboló mondattal kell nyitnom: engem csöppet sem érdekel King úr munkáinak témája. A tény, hogy a mindenki által ismert amerikai író jelenleg a tündérek, és a pincében hallható csoszogás világában találja örömét, számomra mellékes. Itt félelmetes mumus hagyja nyitva a szekrényajtót, emitt egy megvadult vasalógép szedi áldozatait, megint máshol meg egy csapat nyilván nagyon gonosz gyerek vadászik a felnõttekre, annyi, hogy simán lehetne velük szervezni egy MP-talit. Mellékes.

A lényeg a cselekmény és a stílus.

Merthogy King úr mûveiben a lényeg azon van, hogy úgy maradjon a realitás határain belül az emberi szereplõkkel, hogy közben a cselekmény már rég a vudu, a Sötétség Ura, Pán, vagy valami hasonló természetfölötti dolog körül zajlik. A szereplõk mindig megfelelõen viselkednek – az emberek emberszerûen, a szörnyek szörnyszerûen (igaz, hogy a vasaló nem túl vasalószerû, amikor bedarálja az embereket, de arról nem õ maga tehet). Vegyünk példának egy fiktív esetet: egy nagyon magas felhõkarcolóban elkezd lezuhanni egy lift, és Te ott vagy benne. Van még idõd három mondatra. Szerintem ilyenkor a legtöbben káromkodnak, sikítanak, pánikba esnek, ordítanak, de semmiképp nem hajolnak le, és nyögik elhalóan a telefonba, hogy „Oh Jack, légy boldog, szeretlek!”. Mert emberbõl vannak.

Egy kicsit elkalandoztam a témától, de ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy King úr emberekrõl ír. Olyanokról, mint Te, vagy én, és ezek az emberek mindig emberszerûen viselkednek, úgy, ahogy Te, vagy én viselkednénk adott helyzetben. Mert valljuk be õszintén, kinek lenne kedve kiugrani 15 méter magasról, elkapni egy rögzítõszíjat, majd szétkenõdni az aszfalton, hogy ezzel megmentse a lift többi utasát?

A másik, amit nagyon szeretek Kingben, az az, ahogy leír. Ha egyszer õ leírja, hogy hogyan néz ki az asztalra rakott fánk, akkor fánk-ízt érzek a számban, és csak azt akarok enni. Ezért is lett olyan sikeres horror/thriller-szerzõ, mert ugyanezt meg tudja tenni a félelemmel is: ha egyszer egy félelmetes eseményrõl ír, hát én általában be vagyok szarva.

Ezen kívül nem avatkozik a történetbe. A beavatkozás alatt azt értem, hogy mellõzi az olyan mondatokat, amikrõl az embernek eszébe jut, hogy egy könyvet olvas, és kihátrál a történetbõl. Kingnél nincs ilyen. Nincs egy oldalas leírás az utazó ügynökrõl, aki a benzinkutas boltban üldögél, egyszerûen annyit ír róla, hogy „Ügynökként utazgat az országban, és árumintákat tartalmazó bõröndje a lába mellett hever, mint egy kiskutya.” Gyönyörû. Semmi sallang, semmi körítés, semmi nyakatekert mondat (köszönet a fordítóknak is!), csak egy olyan kép, amit valóban látunk, ha belépünk a benzinkúti boltba. Életszerû, ezt a szót nem lehet elégszer használni a szerzõvel kapcsolatban.

És akit esetleg riaszt a természetfölötti témaválasztás, az se habozzon levenni a kötetet a polcról, hisz itt van például a könyv legmegindítóbb, és legszebb novellája, az „Utolsó létrafok”, amibe egy másodpercig sem tolakszanak be természetfölötti lények. És nem ez az egyetlen ilyen történet a könyvben. Nekem személyes kedvenceim lettek az „Éjszakai hullámverés”, a „Néha visszatérnek”, az „Indián tél”, a „Fûnyíróember” és a sokat ígérõ címû „Leszoktató Rt.”. Ezen kívül természetesen ott van az „Utolsó létrafok”, vagy a különös „Csatatér” címû alkotás a könyvbõl. Ezeken kívül pedig el kell, hogy mondjam, hogy az Éjszakai mûszak csak és kizárólag jó novellákat tartalmaz, mindet ki lehetne emelni valamiért, de nem teszem.

Minden elismerésem egyébként a fordítóké: tökéletes munkát végeztek, nagyszerûen át tudták adni a kingi stílust, amit én annyira szeretek.

Tessék megszerezni és leülni vele a kedvenc fotelkádba, vagy az ágyadra, és olvasni. Nem árt egy pohár forró tea hozzá, vagy egy kis erõsebb innivaló a rázósabb jelenetekhez. A cigarettával viszont vigyázzatok, mert esetleg felkeresnek a Leszoktató Rt. munkatársai…

10/10